Index Vakbarát Hírportál

Bezárja egyik magyarországi gyárát a Henkel

2024. június 12., szerda 21:29

Magyarországi termelési tevékenységének újjászervezéséről döntött a Henkel. Az átszervezés miatt a vállalat Körösladányi gyára 2024 végén bezár. A cég támogatja az érintett munkavállalókat és a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogatásáról biztosította a nehéz helyzetbe került munkásokat.

„A Henkel Consumer Brands üzletág európai ellátási láncának átalakítása részeként magyarországi termelési tevékenységének újjászervezéséről döntött” – fogalmazott szerdai közleményében a cég. 

Mint írták, az átszervezés miatt a Körösladányban gyártott folyékony mosószerek termelése a következő hónapokban leáll. A gyár végleges bezárását pedig 2024 végére tervezik. A Henkel döntését a fogyasztói igények megváltozásával magyarázza, amely a vállalat portfóliójában is változásokat eredményezett, és egyúttal a termelési tevékenysége kiigazítását is szükségessé tette. 

Hozzátették: a Henkel tisztában van azzal, milyen hatással lesz a munkavállalókra és a helyi közösségre a körösladányi gyár bezárása, ezért céljuk, hogy ebben a nehéz időszakban a lehető legnagyobb mértékben támogassák az érintett munkavállalókat. 

 A következő hetekben a vállalat szorosan együtt fog működni a munkavállalók képviselőivel, valamint az érintett hatóságokkal, hogy a lehető legjobban szervezett átmenetet biztosítsa

– húzták alá. Jelezték továbbá, hogy a Henkel magyarországi termelési tevékenységét a környei gyárára fogja koncentrálni, ahol multitechnológiás ragasztók előállítása zajlik.

Reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium 

A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált a gyárbezárás hírére. Közleményükben jelezték, segíteni fogják a vállalat dolgozóinak elhelyezkedését. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat aktív kapcsolatot tart a vállalattal, illetve a Békés Vármegyei Kormányhivatallal a dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében – tették hozzá. 

Mint írták, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat már a tényleges elbocsátások kezdete előtt kész azonnali segítséget nyújtani a cég körösladányi üzemének esetében is. Az érintett, közel 500 munkavállalónak átképzések, munkaerő-közvetítés, illetve a különböző munkaerőpiaci programokba való bevonás formájában tudnak segítséget biztosítani.

Rovatok