Index Vakbarát Hírportál

Magyarországot szemelték ki a svédek, itt akarnak füvet nyírni robotokkal

2024. június 20., csütörtök 16:56

Magyarországon a népességhez mérten nagyobb az eladott traktorok aránya, mint a legtöbb európai országban, és erős a traktormentalitás – jelezte az Indexnek Volonics Zoltán. A Husqvarna értékesítési vezetője szerint ebben hasonlítunk az amerikaiakra, azonban ez nem előnyös egy robotizálódó világban.

„A magyarok ragaszkodnak a stabil, ráülök a traktorra életérzéshez, és nagyon lassan váltanak robotokra” – mondta lapunknak Volonics Zoltán, a svéd cég, a Husqvarna értékesítési vezetője. Ugyanakkor már látja a változást, egyre több robotot adnak el hazánkban.

Magyarországon a 2000-es évek elején kezdtük a forgalmazást, akkor évente eladtunk hozzávetőleg 10 robotot. 2017-ben jött egy ugrás 500 darabra, majd az idei évben a becsléseink szerint 3200 robotot adunk el a magyar piacon

– avatott be a számokba a Groupama Arénában rendezett éves sajtóeseményen szerdán. Fűnyíróik emberi beavatkozást nem igényelnek, így robotnak nevezhetjük azokat. A robotok legfőbb előnyét abban látja, hogy be tudnak állni az emberek helyére, főleg mivel manapság hálóval sem lehet már bizonyos munkákra jelentkezőt találni. 

Svéd robotok nyírják a füvet

A Husqvarna egy svéd cég, a székhelye Stockholmban található. A nevét a svéd Huskvarna településről kapta, amely egy völgyben helyezkedik el. Itt több száz évvel ezelőtt vízimalommal mozgatták a gőzgépeket, amely most is ott van, de az épület már csak múzeumként funkcionál. 

A cégnek 335 éves múltja van – ennyi év fejlesztés és innováció halmozódott fel benne

– mondta az eseményen előadást tartó Eva Kováciková, a Husqvarna csehországi, szlovákiai és magyarországi ügyvezetője. A kezdetektől rengeteg erőforrást pakoltak a fejlesztésekbe, így születtek meg a robotfűnyíróik is (angol nevén Automower). A sajtó előtt demonstrálták is, ahogy 45 perc alatt lenyírja a Groupama Aréna félpályáját.

A fűnyíró intelligens szenzorai folyamatosan adatokat gyűjtenek a környezetből. Figyelnek, és azonnal reagálnak a változásokra, optimalizálva a karbantartási folyamatokat és javítva a gyep egészségét

– magyarázta Kapás Krisztián, cég robotfűnyíróval foglalkozó csapatvezetője. Hozzáfűzte, hogy a fűnyírónak könnyű a szerkezete és alacsony az energiafogyasztása. Egy applikációval pedig távolról irányítható és testre szabható. Ha például a nyírás útjában van egy focikapu, akkor azt ki tudjuk jelölni az alkalmazásban, és akkor kikerüli a robotfűnyíró. 

Nem mindenki engedheti meg magának

Amit az előbb leírtunk, az tulajdonképp a kertészet legmodernebb fajtája, az okoskertészet. Kánai András jövőkutató úgy látja, hogy a kertápolásban is egyre nagyobb szerepet kapnak az adatalapú megoldások, mint például a növényfigyelő rendszerek és a mesterségesintelligencia-algoritmusok. 

Ezek az algoritmusok képesek időben jelezni a növénybetegségek tüneteit, így megelőzhetővé válik a komolyabb károsodás 

– világított rá a szakértő. Emellett a különféle kerttervező szoftverek és webes alkalmazások is egyre elterjedtebbek lesznek, amelyek megkönnyítik a kertészkedést anélkül, hogy mérnöki tudásra lenne szükség.

Azonban ez a legmodernebb technológia ebben a pillanatban prémiumkategóriának számít, annak való, akinek van 5-10 millió forintja a kertjére, hangzott el az eseményen. 

Az európai trendekhez igazodva a vásárlók egyre inkább a prémium, automatizált megoldásokat részesítik előnyben, különösen az intelligens gyepápolási technológiák terén. Az Automower robotfűnyírók értékesítése a legerősebb termékkategóriává vált, és az előzetes várakozások szerint 2026-ra az ebből származó bevétel elérheti a 3,2 milliárd forintot 

– engedett betekintést a számokba Volonics Zoltán, megjegyezve, hogy 2023-ban elérték az 1,7 milliárd forint árbevételt, ami 2017-ben még csak 170 millió forint volt, így láthatóan hatalmas az ugrás. Tavaly közel 2300 darab robotfűnyíró talált gazdára itthon, idén pedig több mint 3000 darabot terveznek eladni.

Egyébként is probléma a munkaerőhiány

Laczkó Zoltán greenkeeper tanácsadó – vagyis sportpályazöldterület-fenntartással foglalkozó szakember – is megerősítette, hogy nem olcsó termékekről beszélünk, drága mulatság az okoskertészet. A szakértő szerint azonban nem csak az otthonokba és a mezőgazdaságba, de 

a futballpályákra, golfpályákra és közparkokba is begyűrűzhetnek ezek a robotok.

A kertészettel foglalkozó szakértő beszámolt arról, hogy a közparkok felügyeletét is munkaerőhiány sújtja, ezen segíthetnének a robotok. Az érvelés mellett szól, hogy az Economx Macronomx konferencián Navracsics Tibor beszélt róla, hogy 

a munkaerőhiány és a munkaerő-elszívás több magyarországi régiót is érint, közülük is kiváltképp a Nyugat-Dunántúlt.

A vállalatok és a területi közigazgatás számára is mindennapos problémát jelent szakembert találni, működtetni a hivatalokat. Ez nemcsak most, de a közeljövőben is problémát jelent majd a miniszter szerint.

Tasnády Zsolt greenkeeper tanácsadó szerint az egyik legpozitívabb hatást a munkaerőhiány oldásában láthatjuk majd, amikor robotokat állítanak be olyan munkára, ahova nem találnak embert. A hétköznapi ember pedig idő spórolhat azzal, ha robotok végzik el helyette az időigényes és kimerítő feladatokat. 

(Borítókép: Husqvarna)

Rovatok