Index Vakbarát Hírportál

Kemény lépésre kényszerült a Mol, pedig készen álltak békés megoldást találni

2024. június 22., szombat 20:13

A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát állam ellen, mert a zágrábi kormány szerinte törvénytelenül kényszerítette az INA horvát olajipari vállalatot, hogy az országban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek (HEP) kell eladnia nyomott áron.

A 24sata című horvát lap egy hosszú cikket közölt, amelyben kifejtették, hogy 2022-es és 2023-as energiaválság alatt a horvát kormány a gáz árát először 41 euróban határozta meg megawattóránként, majd később 47 euróra emelte. A Mol szerint a kormány jogellenesen hozott ilyen döntést, hogy támogassa a hazai ügyfeleket, és ezzel gazdasági kárt okozott a vállalatnak.

Az elemzésben leszögezték, hogy érdekes módon a választottbírósági eljárást nem az INA kezdeményezte, hanem a Mol Nyrt., amely az INA többségi tulajdonosa. Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Az MTI összegzése alapján miután megjelent a cikk, a Mol rövid közleményben reagált, amelyben megerősítette a hírt, de részletekbe nem bocsátkozott. Mol-közeli forrásra hivatkozva a lap azt írta: az elmúlt másfél évben a Mol többször felvette a kapcsolatot a horvát kormány illetékeseivel, és készen állt békés megoldást találni mindkét fél számára.

A horvátok már két pert elvesztettek

Davor Filipovic akkori gazdasági miniszter azonban nem volt hajlandó tárgyalni. Így a Molnak nem volt más választása: eljárást kezdeményezett. A nemzetközi választottbírósági eljárás értékét még nem hozták nyilvánosságra, azonban nem hivatalos források szerint „tízmillió euróról” van szó – a gáz ára ekkor meghaladta a 200 eurót megawattóránként, ez lehet az eddigi legmagasabb értékű arbitrázs.

A Mol értékelése szerint „a kormány arra kényszerítette az INA-t, hogy a piaci ár töredékéért adjon el gázt a HEP-nek, így a gázpolitikája költségeit az INA-ra, közvetve pedig a Molra hárította”. A Mol szerint erre nem volt szükség, mert Horvátországban piaci áron volt kapható a gáz, ezért az intézkedés jogellenes és túlzó volt.

Az intézkedés miatt az Európai Bizottság figyelmeztette Zágrábot, azonban Filipovic kifejtette, a döntés jogszerű és észszerű volt, amit meg kellett hozni. Az ellátási zavarok miatt több városi gázszolgáltató mondta fel a szerződéseket, és az állampolgárokat az úgynevezett garantált szállítók felé irányította – nyilatkozta akkor a miniszter. Szerinte az intézkedés nélkül 120 ezer fogyasztó maradt volna gáz nélkül, és így olcsóbb gázt tudtak biztosítani a kórházaknak, óvodáknak, önkormányzatoknak és más közintézményeknek is.

A mostanival együtt ez már a negyedik választottbírósági eljárás Horvátország és az INA magyar többségi tulajdonosa között, kettőt Horvátország már elveszített.

A Mol két éve nyerte meg a 2013 végén indított nemzetközi választottbírósági eljárást a horvát kormány ellen, amelyet a horvátországi befektetéseinek védelmében indított az ICSID-nél, azt állítva, hogy a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

A Mol szerint ezt is megnyeri

A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult az ENSZ égisze alatt működő UNCITRAL-hoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.

A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

A döntőbírósági határozat után Andrej Plenkovic horvát kormányfő 2016. december 24-én sajtótájékoztatón jelentette be: a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.

Zágráb ezt követően 2022 februárjában kezdeményezte a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnál a 2016-ban az UNCITRAL által a Mol és Horvátország közötti ügyben kihirdetett ítélet felülvizsgálatát. Felülvizsgálati kérelmét Horvátország a horvát Legfelsőbb Bíróság 2021-es elmarasztaló ítéletére alapozta.

2022 júliusában az ICSID az UNCITRAL-ítélettel megegyező végkövetkeztetésre jutott: Horvátország ebben az eljárásban sem tudta bizonyítani a korrupciós vádakat, az ügy koronatanúját pedig teljesen hiteltelennek minősítette a választottbíróság.

A washingtoni ICSID-eljárás kilencéves időtartama alatt több tucat tanú kihallgatását és több tízezer oldal iratanyag megvizsgálását követően az ítélet egyhangú bírói szavazással született. A korrupció hiányának megállapításán túlmenően az ICSID a Mol javára a horvát kormány 2014-es gázpiaci intézkedéseivel összefüggésben (késedelmi kamattal együtt) 235 millió dollár kártérítést is megítélt.

A Mol tavaly is kezdeményezett egy választottbírósági eljárást, amelyről szintén a 24sata számolt be hét hónappal ezelőtt, és amely szerint a Mol 34,35 millió eurót követel a horvát államtól, amiért az 2011 és 2015 között megemelte a szénhidrogén-kitermelés díját, és így közvetve kárt okozott a vállalatnak.

A kártérítési keresetet a Mol az ICSID-hez nyújtotta be, de a bíróság illetéktelennek nyilvánította magát. Az olajvállalatnak három hónapja volt új eljárás indítására, és ezt meg is tette az ENSZ genfi nemzetközi választottbíróságán. A Mol meggyőződése szerint ezt a választottbírósági eljárást is megnyeri – írta a lap, amit az MTI összegzett.

(Borítókép: Piotr Polak / PAP / MTI)

Rovatok