Index Vakbarát Hírportál

Több mint 89 ezer új okosmérőt telepít az MVM

2024. június 25., kedd 20:12

Mivel 2030-ra 40-50 százalékkal is nagyobb lehet Magyarország áramigénye, az MVM igyekszik a lehető legtöbb okosmérőt telepíteni. A már működő több mint 100 ezer mellé újabb 89 ezret helyeznek ki, de a cél még ennél is több, összesen 280 ezer okosmérő telepítése. Az Energiaügyi Minisztérium első lépcsőben 20 milliárd forintot szánt az áramhálózat fejlesztésére.

Több mint 89 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az MVM csoport két áramhálózati elosztó társasága több mint 5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással. A projektet bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy első lépcsőben összesen 20 milliárd forintos keretösszeget fordítanak mintegy 280 ezer okosmérő telepítésére, ennek a programnak része az MVM is – írta meg az MTI.

A fejlesztés fontos része annak, hogy versenyképes, megbízhatóan üzemelő villamosenergia-hálózat működjön Magyarországon, és megfizethető áron tudják ellátni a kis- és nagyfogyasztókat

– hangsúlyozta.

Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója kiemelte, hogy az okos fogyasztásmérők növelik az elosztóhálózat rugalmasságát és az ellátás biztonságát, a fogyasztók számára pedig kényelmesebb és pontosabb mérést tesznek lehetővé. A projektet az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az MVM Émász Áramhálózati Kft. a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-vel konzorciumban valósítja meg.

Steiner Attila kifejtette, arra számítanak, hogy 2030-ra 40-50 százalékkal is nagyobb lehet Magyarország áramigénye, így megnő a villamosenergia-hálózatok stratégiai jelentősége, amire fel kell készülni.

Már most is teljesen más a hálózati üzemeltetés, mint néhány éve, jelentősen megnőtt a megújulóenergia-termelő létesítmények száma. Az összes beépített napelemes kapacitás már 6000 megawattnyi, ha süt a nap, akkor a paksi atomerőmű termelésével együtt Magyarország teljesen el tudja magát látni villamos energiával, de ezt a hálózatoknak le kell tudniuk szállítani – fogalmazott. Az államtitkár kiemelte a hálózatok erősítését, illetve azt, hogy adatok elemzésével optimalizálható legyen a hálózatok működése.

Gazdálkodj okosan!

Az okosmérés egyre nagyobb teret nyer, már most is több százezer okosmérő működik Magyarországon, de fontos, hogy ezek az eszközök még jobban elterjedjenek. Ezért is pályázott a kormány az európai uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásaira – mondta Steiner Attila.

Az MVM Csoport vezérigazgatója ismertette, hogy az okos fogyasztásmérőkkel sokkal több információ áll rendelkezésre a villamosenergia-hálózatokról, ami lehetővé teszi, hogy szükség esetén hatékonyabban avatkozzanak be a folyamatokba, így szabályozhatóbb és biztonságosabb a rendszer.

Az okosmérőket a legindokoltabb a napelemekkel rendelkező háztartásokhoz telepíteni, mert termelésükről kellene minél pontosabb adatokkal rendelkezni ahhoz, hogy a hálózatokat optimálisan tudják irányítani

– fejtette ki.

Mátrai Károly jelezte azt is, hogy az MVM már több mint 100 ezer okosmérőt működtet, és az újakkal együtt a vállalatcsoport által üzemeltetett összes fogyasztásmérő több mint 10 százaléka okosmérő lesz.

Bally Attila, az MVM Csoport műszaki vezérigazgató-helyettese egyebek mellett elmondta: a vállalatcsoport hosszú távú célja 650 ezer okosmérő felszerelése 2030-ig, ezzel hozzájárulnak a hálózat rugalmasságához, hatékonyságához, és növelik annak biztonságát.

Rovatok