Index Vakbarát Hírportál

Nagy a baj Budapesten, Csányi Sándoréknak is be kell szállni a BKK finanszírozásába

2024. június 26., szerda 18:25

Mivel jelenleg a fővárosi közgyűlés nem ülésezik, és a BKK Zrt. költségvetésében egy 50 milliárd forintos hiány tátong, így Karácsony Gergely főpolgármester május 21-én önhatalmúlag úgy döntött, hogy a közösségi közlekedési vállalat 50 milliárd forintos követelését – ami a Fővárosi Önkormányzat felé fennáll – értékesítik az OTP-nek és K&H-nak. A nyilvánosan elérhető dokumentumok alátámasztják: a főváros a csőd szélére került. Pedig az önkormányzat 102 milliárd forint adót szedett be az év első négy hónapjában.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. közötti Feladatellátásról és közszolgáltatásról szóló keretmegállapodás alapján a 2024. évi Éves szerződés március 27. napján került megkötésre – olvasható abban az előterjesztésben, amit Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyez.

Az önkormányzat a 2024-re ellátandó közlekekedésszervezői feladatokhoz összesen 165 362 738 778 forint forrást biztosít a BKK részére. A szerződés a forrás pénzügyi teljesítését az alábbiak szerint szabályozza:

Azonban Karácsony Gergely elé a napokban egy előterjesztés került, amelyben az időközben megváltozott szerződéses környezetre hivatkoznak. Ennek értelmében 2024. év utolsó negyedévében a BKK Zrt. likviditásának biztosítása érdekében a várhatóan az Éves szerződésben foglaltaktól eltérő pénzügyi teljesítés igénye merül fel.

50 milliárdot nem tudnak kifizetni

Az előterjesztésben azt írják, hogy a BKK likviditásának fenntartása és a folyamatos feladatellátás pénzügyi feltételeinek biztosítása érdekében már most indokolt az intézkedéseket megtenni a szerződés módosításával.

Itt érdemes felidézni, hogy március 1-jétől új időszámítás kezdődött az agglomerációs közösségi közlekedésben. Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester megállapodott a Budapest-bérletről, ami változatlanul érvényes maradt a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A tarifamegállapodás következtében olcsóbbak a bérletek.

Ez pedig nehézséget jelenthet a BKK finanszírozásában – az előterjesztés erre hivatkozik is –, hiszen a korábban említett éves szerződést az alábbiak szerint szeretnék módosítani:

  1. Idén a likviditási alapon szeptember végéig lehívható összeg 74 979 588 303 forintra módosulna. Illetve jövőre összesen 53 520 411 697 forintot és – 2025. március 31. napjáig – további 3 520 411 697 forintot lehetne likviditási alapon lehívni.
  2. Ugyanakkor ennél jóval fontosabb, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak további 50 milliárd forint tartozása marad a BKK felé. És itt jön Karácsonyék trükkje: ezt a követelést a BKK – pontosabban „a Fővárosi Önkormányzat a BKK Zrt.-vel együttműködve” – egyszerűen eladja bankoknak. „Az OTP Bank Nyrt.-vel és a K&H Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-vel egyeztetésre került a követelés adásvételre irányuló engedményezési konstrukció a két pénzintézet 50–50 százalékos teljesítése.”

Tehát az 50 milliárd forintos további forrásigényt a két bank fizeti ki a BKK-nak, mert ezt a főváros nem tudja teljesíteni.

Bár az előterjesztés szerint a Fővárosi Önkormányzat 2025. március 19. napjáig ezt visszafizeti a bankoknak, ugyanakkor ebből egyértelműen látszik: a Fővárosi Önkormányzat óriási forráshiánnyal küzd.

Budapest csődben van

Érdemes felhívni a figyelmet: Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban írta meg, hogy bár az önkormányzat 102 milliárd forint adót szedett be az év első 4 hónapjában, ennek ellenére pénzeszközei április végére 9 milliárd forintra csökkentek, adósságállománya 30 milliárd forinttal nőtt. A tárcavezető szerint 

Budapest csődben van, és további 5 milliárd forintnyi be nem fizetett adóval még mindig tartozik a Karácsony Gergely vezette önkormányzat.

„A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a főpolgármester újabb azonnali jogvédelmi kérelmét, így a kincstár 2 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról. Ezzel már több mint 30 milliárd forint be nem fizetett adót kellett behajtani az önkormányzattól” – fogalmazott közösségi oldalán Varga Mihály kedden a bejegyzése alatti kommentben.

„Mindeközben Budapest csődben: bár az önkormányzat 102 milliárd forint adót szedett be az év első 4 hónapjában, ennek ellenére pénzeszközei április végére 9 milliárd forintra csökkentek, adósságállománya 30 milliárd forinttal nőtt” – írta Varga Mihály. Rámutatott, hogy „további 5 milliárd forintnyi be nem fizetett adóval még mindig tartozik a Karácsony Gergely vezette önkormányzat”.

A pénzügyminiszter közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „a baloldali álhírekben a kormányt okolják az üres fővárosi kasszáért, a tények azonban cáfolják ezt”. Az elmúlt 5 évben összesen több mint 1200 milliárd forint adóbevételhez és állami támogatáshoz jutott a főváros, miközben 188 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kellett (volna) fizetnie a szegényebb települések támogatására – zárta gondolatait.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok