Több felhasználó meglepődhet, ugyanis két hétig nem lehet majd feltölteni a töltős mérővel rendelkező villanyórákat. A kiesés oka, hogy az E.ON egybeolvad az MVM Zrt.-vel, ez pedig egy durván kéthetes technikai átállást igényel a cégektől. Így kérik a felhasználókat – ha még nem késtek el vele –, hogy biztosítsák be előre a tartalékaikat.
Az MVM Zrt. azt mondja, hogy többször is, különböző módokon – külön levélben, feltöltőpontokon, feltöltéskor válaszlevélben, illetve a számlájuk blokkján – próbálták értesíteni a feltöltőórás ügyfeleiket, hogy „előreláthatólag két hétig nem lesz lehetőségük tölteni sem online, sem feltöltőpontokon”, ezért jó előre biztosítsák be a mérőjük töltöttségét.
Ehhez képest volt olyan felhasználó, aki csak a péntek esti RTL híradóból értesült a dologról, holott május eleje óta próbálja figyelmeztetni felhasználóit a cég a leállásra.
Senki nem értesített erről, sem SMS-ben, sem e-mailben, sehogy. Ez egy kicsit meglepett
– mondta egy felhasználó.
Egy másik próbálta elérni az áramszolgáltatót, de nem vették fel a telefont, ráadásul azt gondolta először, hogy ez csak egy vicc.
Nem tudom előre, hogy mennyit fogok fogyasztani. Nyár van, megy a légkondi, a hűtő is többet fogyaszt a nagy melegben, hogyan tudnám kiszámolni előre, hogy mennyit fognak fogyasztani?
– tette fel a kérdést.
A szünet oka egyébként az, hogy az E.ON Áramszolgáltató beolvad az MVM Zrt.-be, és a technikai átállás időt vesz igénybe. Az E.ON-tól érkezett ügyfeleknek már péntek délutántól, az MVM érintett ügyfeleinek július 1., azaz hétfő délutántól két hétig biztosan szünetelni fog a feltöltés.