Index Vakbarát Hírportál

Hogyan érdemes diákszámlát választani? – Nem csak a gólyáknak segít az Index

2024. július 2., kedd 11:05

Elérkezett az idő, amikor a gólyák diákszámlát választanak. De nem csak a gólyáknak, hanem bármilyen felsőoktatási képzésben részt vevő diáknak érdemes áttekintenie a diákszámlák választékát, mert jó eséllyel találhat jobbat a jelenleginél.

Szeptember elsején indul a következő tanév, de vannak olyan dolgok, amelyek miatt nem érdemes addig várni. A kedvezőbb lakásbérletek például már a nyár elején elfogyhatnak, főleg a kisebb egyetemi városokban. Egy külföldi, sőt még egy belföldi nyaralás is indokolhat egy jó diákszámlát, gondolva például a szülői anyagi segítség utánküldésére, de ma már egy jó bankszámlanyitási akció keretében kapott ajándékpénz is sokaknak motiváló szempont.

Egy diákszámlát általában sok évre választunk, így érdemes pár percet szánni a legjobb számla kiválasztására. Van néhány szempont, mely mindenképpen számít a kiválasztás során, ilyenek a díjak és a szolgáltatások, vagy a számlanyitásért cserébe nyújtott ajándék pénz is. Ehhez érdemes onlinebankszámla-kalkulátort is használni.

Diákhitelesnek előnyösebbek a banki díjak

Természetesen nincs akadálya annak sem, hogy valaki saját maga, kalkulátor segítsége nélkül válassza ki a legkedvezőbb díjú diákszámlát magának.

De mindenekelőtt annak, aki Diákhitelt igényel, nem kell sokat gondolkodnia.

Új Diákhitel1 igényléséhez kötelező, a többi diákhitel, illetve meglévő bármilyen diákhitel mellé pedig utólag kérhető az úgynevezett Diákhitel Számla nevű konstrukció, amelynél nagyítóval kell keresni, hogy a hétköznapokban használt tranzakciók közül melyiknél merül fel fizetési kötelezettség.

Ezeknél díjmentes a havi számlavezetés, a bankkártya éves díja, az internetbank, a mobilapplikáció, valamint a telefonbank havi díja, illetve a személyes megjelenés nélküli ügyintézés és a folyószámla megszüntetése.

Akinek nincs Diákhitele, annak valamennyi felmerülő díjat fizetnie kell a diákszámla kapcsán, ezért érdemes vadászni a lehető legjobb diákszámla-ajánlat után

– nyilatkozta az Indexnek Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A díjak alapján történő választás a legfontosabb

Természetesen egy diák zsebét minden egyes kiadás érezhetően jobban terheli, mint egy felnőttét, ezért a legfontosabb alapszolgáltatások lehetőleg legyenek ingyenesek. Ez a havi díj és az éves kártyadíj.

A havi díj minden bankszámlánál feltétel nélkül ingyenes, ezzel a teherrel a diákévek alatt tehát egyáltalán nem kell számolni.

A másik állandó díj, amit használattól függetlenül fizetni kell, az a bankkártya éves díja. Itt néhány bank már számít fel díjat: például a CIB és az Erste Bank.

A K&H, Raiffeisen és UniCredit bankok viszont az első éves bankkártyadíjat elengedik (az UniCredit Bank csak akkor engedi el ezt a díjat, ha diákszámla megnyitása Online Számlanyitás vagy Online Számlaigénylés keretében történik). Minden évben ingyenes a bankkártya éves díja a Gránit, MBH és OTP bankoknál.

Az elektronikus szolgáltatások (mobilapplikáció, internetbank) minden banknál havidíj-mentesen használhatók.

Az SMS-szolgáltatás, mely a tranzakciókról értesít, nagyon drágának számít, nem érdemes megrendelni.

Amelyik banknál lehetséges, ott a mobilapplikáció által küldött pushüzenetet (Gránit Banknál iSMS-nek hívják) érdemes választani a tranzakciókról. Ahol ez még nem működik: K&H Bank, MBH Bank, Raiffeisen Bank.

Ezek után érdemes számolni még a várható tranzakciós díjakkal.

A bankkártyás vásárlás minden diákszámlánál ingyenes, akár idehaza, akár külföldön fizet vele a kártya birtokosa, beleértve az internetet is.

A bankkártyás készpénzfelvétel a törvény által biztosított keretek között, tehát havi legfeljebb 2 alkalommal, összesen legfeljebb havi 150 ezer forintig bármely hazai, forint töltésű ATM-ből ingyenes. Revoluttal, Wise-zal meg lehet tolni még ezt az ingyenes keretet havi 75–80 ezer forinttal (ezek viszont külföldön is ingyenesek).

Ennél többet nem érdemes készpénzben költeni, hiszen szinte mindenhol lehet már kártyával fizetni.

Az átutalások díját érdemes még szemügyre venni, mivel ezek nem díjmentesek. Fontos változás ugyanakkor, hogy

idén szeptembertől új átutalási tranzakciótípus válik ingyenessé minden banknál, a qvik összefoglaló márkanév alatt induló QR-kódos átutalás. (Ez több banknál már most is elérhető egyébként.)

Ha a felhasználó ezzel az adatbeolvasással indítja az átutalását a banki mobilapplikációval, akkor a tranzakció minden banknál tranzakciónként 20 millió forintig ingyenes 2024. szeptember 1-től.

Ugyanígy korlátlanul ingyenes minden banknál már idén április óta a fizetési kérelem, ami egy fordított átutalásnak számít: a tranzakciót a kedvezményezett állítja össze, a fizető félnek csak el kell fogadnia azt, és ezzel az átutalás meg is történik.

Érdemes ezeket az átutalási tranzakciókat választani, mert ezeket még pénzügyi tranzakciós illeték sem terheli.

A sárga csekkek befizetése az Erste Banknál (az Erste MobilePay alkalmazással) és az OTP Banknál ingyen, bankkártyás vásárlással rendezhető, a CIB, Gránit, K&H, UniCredit bankoknál viszont csak átutalással lehetséges, ami már pénzbe kerül (bár például a Gránit Banknál 20 ezer forint alatti összeg átutalása a diákszámlán díjmentes). Szerencsére a bankfüggetlen Simple alkalmazással minden csekket ingyen, bankkártyás vásárlással be lehet fizetni bármely bank kártyájával.

Szolgáltatások alapján a mobilalkalmazások számítanak

Fontos még az a szempont is, hogy milyen szolgáltatásokat lehet elérni a bank mobilapplikációjában, hiszen ma már szinte teljes mértékben ezen keresztül használják a banki szolgáltatásokat az ügyfelek, különösen a diákok.

Mobilegyenleget feltölteni a CIB Bank, Erste Bank (MobilePay), K&H Bank, OTP Bank mobilalkalmazásával lehet.

A K&H Bank mobilalkalmazása és a bankfüggetlen Simple alkalmazás képes kezelni a közlekedési mobiljegyeket a BKK és a Volán járataira.

Az Erste Bank MobilePay alkalmazása és a bankfüggetlen Simple alkalmas autópálya-matrica és a parkolás fizetésére.

Segítheti a költések áttekintését a költési csoportosítás grafikonokkal, diagramokkal, mely a CIB, Erste, Gránit, OTP, Raiffeisen, UniCredit bankoknál érhető el.

A MagNet és az OTP Bank kivételével minden nagyobb hazai banknál van mód arra, hogy a felhasználó ingyen felfüggessze a bankkártyája használhatóságát a mobilapplikációban, és bármikor vissza is kapcsolhassa azt.

Szintén hasznos szolgáltatás lehet az, hogy a tranzakciókat a felhasználó címkékkel láthatja el, melyekre aztán szűrni is tud. Az Erste, Gránit, OTP bankok applikációiban van erre lehetőség. Az Erste Bank George mobilapplikációja emellett arra is képes, hogy a felhasználó a bankkártyás vásárlása blokkját is rögzítse a tranzakcióhoz, így a vásárlás részletei is rendelkezésre állnak majd később.

(Borítókép: Willie B. Thomas / Getty Images)

Rovatok