Index Vakbarát Hírportál

Már biztos: teljesen átalakul a munkahelyünk

2024. július 3., szerda 09:14

Szélsebesen terjed a mesterséges intelligencia nemcsak a magánemberek között, hanem az üzleti szférában is. Egyes szakemberek hatékonyságát akár 50 százalékkal is megnöveli – jelezték a KPMG Magyarország szakértői egy keddi sajtóeseményen. Ezt a változást pedig megérezzük majd a munkahelyünkön, a következő pár évben egyre erősebben.

Ma már minden cégvezető napirendjén ott van a mesterséges intelligencia (AI) és a mindennapjainkba is beszivárgott. Vegyük például a labdarúgó-Eb-t, ahol az AI számolja a labdabirtoklási arányt. A komolyabb futballedzők AI-jal támogatva nézik, mely védekezési vagy támadási stratégiák a legjobbak. A Netflix is úgy ajánlja nekünk a filmeket, hogy megnézi a többi felhasználót, akik hasonlóan választottak, mint mi, és ez alapján dobja fel az újabb ajánlatot – sorolta Kórász Tamás, a KPMG Management Consulting partnere.

Amikor a gyermekeinkkel beszélgetünk, izgulunk, hogy milyen szakmát válasszanak. Lehetőleg olyat, ami a következő évtizedekben is még megmarad. Szinte bármilyen szakmát felvet az ember, egy idő után rájön, hogy vagy helyettesíti a mesterséges intelligencia, vagy jelentősen átalakítja

– mondta a szakértő, hangsúlyozva, hogy pontosan nem tudjuk megjósolni, milyen mértékű változásokat hoz az AI az üzleti szférában, mennyire borítja meg azt, de az biztos, hogy megérezzük. Korábban az Index több cikkben foglalkozott azzal, hogy mekkora hullámokat vethet a mesterséges intelligencia a munkaerőpiacon.

Megváltoztatja a játékteret az AI

A szakértő szerint a mesterséges intelligencia megváltoztatja a munka világát, szavaival élve ez „game changer” technológia. 

a vállalati középvezetők hatékonysága akár 40-50 százalékkal is javulhat, ami félelmetesen nagy szám

– közölte Kórász Tamás, megjegyezve, hogy egyértelműen látszik, a mesterséges intelligencia üzleti életben való használatával rendkívül felgyorsulnak egyes munkafolyamatok, ügyfélszolgálati és kiszolgálási feladatok, elemzések.

Ennek ellenére szerinte nem kell attól félni, hogy minden munkahelyet kiváltana az új technológia. Legalábbis a mi életünkben még nem. Ugyanakkor a munkakörök belátható időn belül átalakulnak. Pár gyakorlati területet is felsorolt, ahol már most is használható az AI: sokkal gyorsabban lehet akár önéletrajzok között válogatni, emlékeztetőket írni, kereskedelmi ajánlatokat összehasonlítani. És a lista ezzel még közel sem teljes, ugyanis például tartalomgyártásra is egyre alkalmasabbak az AI-eszközök.

A mesterséges intelligencia többé már nem kopog az ajtónkon – teljes vállszélességgel bedöntötte a kaput. A modern technológiák korai bevezetésével versenyelőnyre tehetünk szert

– emelte ki a technológia adaptálás fontosságát Kórász Tamás. A szakértő szerint a digitalizációval, többet közt a Cloud-, Big Data- és AI-fejlesztésekkel nemcsak szintet léphetnek a magyar vállalkozások, hanem teljesen új utakat is nyithatnak a fogyasztói és munkavállalói élmények javítására, új értékkínálat létrehozására és az üzleti modellek átalakítására.

Kórász szerint ugyanakkor a vállalatok többsége még ott tart, hogy inkább kísérletezget, gondolkozik rajta, milyen megoldásokat vezessen be, hiszen ezek a rendszerek nincsenek a legkiforrottabb állapotban.

Rengeteg mindenre már nagyon jók, stabilan működnek, ugyanakkor néha hallucinálnak, azaz nem mindig adnak teljesen pontos válaszokat

– jegyezte meg a szakember, aki szerint ez a fajta hiba visszaszorul, és a nagy nyelvi modellek (ilyen a ChatGPT) egyre jobban segítik a munkánkat. Elmondta, az AI területén a korszerű technológiai támogatás elengedhetetlen a vállalatok sikeréhez, amihez a KPMG a legnagyobb informatikai cégekkel alakít ki stratégiai partnerséget. A szakértők szerint a mesterséges intelligencia helyes működéséhez elszántságra és kísérletezésre is szükség van.

Már elvárják, hogy legyen a termékben AI

Rakó Ágnes, a KPMG Risk Consulting Partnere kiemelte, az AI már a tradicionális területekre is beférkőzött, napi szinten az üzleti élet része. „Az AI lehetőséget ad a meglévő humán kapacitások, adatok és források még hatékonyabb felhasználására.

Az AI használata sokszor jelentkezik elvárásként az ügyfelek részéről, olyan billog, amely kell a termékekre, szolgáltatásokra.

Ma már az üzleti folyamatok és az IT közösen tud csak fejlődni, a technológia és az üzleti érdek ugyanazzal a jövőbe mutató eszköztárral tud csak sikeresen együttműködni. A KPMG elkötelezetten segíti ügyfeleit a digitális transzformációban. Ennek során felméri az egyes vállalatok üzleti, működési és digitális sikertényezőit, elkészíti az üzleti transzformációs és technológiai tervet, majd megvalósítja és rendszerbe állítja a fejlesztéseket, ezt követően pedig naprakészen tartja a rendszereket. Tapasztalatuk szerint

ma már egy vállalatnak nem tanácsok, hanem megoldások kellenek. 

A kézzelfogható eredményekhez, az értékek bemutatásához a KPMG saját szervezetén belül kísérletez, így a saját kollégáik is láthatják az AI üzleti felhasználásában rejlő értékeket.

A most készülő, nem reprezentatív felmérését (Mesterséges Intelligencia (AI) Érettségi Felmérés) hamarosan publikálja a KPMG, az előzetes adatokból azonban már most elmondható, hogy a vállalatok többsége már kipróbált valamilyen területen AI-megoldásokat, sőt a legtöbben többféle eszközt is kipróbáltak, azonban nem bíznak meg vakon az AI által generált eredményekben.

A kezünk alá dolgozik a mesterséges intelligencia  

Az óvatos megközelítést, vagyis az adatok ellenőrzését ajánlja egyébként Ignácz Péter, a KPMG adatelemzés, modellezés és gépi tanulás szakértője is, aki a saját deep learning rendszerükön keresztül mutatta be, hogy a gépi tanulás és a nagy nyelvi rendszerek alkalmazásával miként lehetünk képesek dokumentumok tömegéből kinyerni a számunkra lényeges információt, és hogyan lehet válaszokat generálni a feltett kérdésekre, lényegre törő összefoglalót készíteni egy problémáról, emberi beavatkozás nélkül.

A vállalati környezet leginkább abban különbözik a ChatGPT-vel megoldott feladatoktól, hogy nem nyilvános interneten alapuló tudásbázist használnak, hanem nagy nyelvi modellek a vállalat saját adatait dolgozzák fel, így segítenek megoldani az üzleti problémájukat

– emelte ki Ignácz Péter. Bemutatta, hogy a KPMG saját fejlesztésű dokumentumfeldolgozó rendszere már képes saját maga is nagyszámú releváns kérdést megfogalmazni a dokumentumok feldolgozásához. A rendszer alapja a jól feltett kérdés, hiszen a gépi tanulással felkészített rendszerek képesek csaknem száz százalékban jó válaszokat adni a jól feltett kérdésekre,

de rossz kérdésre – az emberhez hasonlóan – a nagy nyelvi rendszerek is csak rossz válaszokat adnak.

A KPMG saját rendszerét pénzügyi beszámolókon futtatva egyébként azt tapasztalták, hogy szinte azonnal 80-85 százalékos használati értékű elemzést adott a bevitt információkból, ahhoz képest, mint amire két kolléga ennél nagyobb pontossággal, de körülbelül két nap alatt képes lett volna. Az első futtatás ugyan nem ad tökéletes eredményt, de kiválóan működik egy olyan alap készítéséhez, amely ugyancsak töredék idő alatti emberi beavatkozással száz százalékra emelhető, vagyis a munkatársaknak rengeteg idejük szabadul fel arra, hogy más feladatokkal foglalkozzanak.

A gépi tanulás és a nagy nyelvi rendszerek alkalmazása számos vállalati feladatra remekül alkalmazható, és sok emberi munkaórát szabadít fel más feladatok elvégzéséhez

– jelezték a KPMG szakértői. Azonban ahhoz, hogy a jövőbe mutató technológiák pontosak legyenek, olyan gondolkodó és kreatív szakértőkre van szükség, akik pontosan meghatározzák a bevitt dokumentumok körét, az elvégzendő feladatokat, a megkívánt válaszok elvárt tartalmi elemeit és pontosságát. Ezen a területen tehát a gép és az ember nem rivalizál, hanem egymásra támaszkodva ugrik szintet termelékenységben, reakcióképességben.

(Borítókép: KPMG Hungary)

Rovatok