Index Vakbarát Hírportál

Fellélegezhet a kormány, összejöhet a legnagyobb vállalása

2024. július 4., csütörtök 12:12

Az idei évet erősen felhozza majd a háztartások fogyasztása, azonban az ipari termelés a vártnál rosszabbul alakul a német gazdaság gyengélkedése miatt – jelezte az Indexnek Árokszállási Zoltán. Az MBH Elemzési Centrum igazgatója szerint a nettó exportban jól teljesítünk, és a kormány idei 4,5 százalékos hiánycélja tartható. A GDP-növekedést pedig még alá is becsülhette a gazdasági tárca. A magyar deviza azonban gyengébben teljesíthet a korábban vártnál, az év végére 392,5 forintba kerülhet egy euró.

Az MBH Bank elemzői a 2024-es évre 2,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, 2025-re viszont az ideinél is jelentősen kedvezőbb, akár 4,2 százalékos bővülést vetítenek előre – jelezték az MBH Bank legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseket bemutató sajtóeseményén. 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter múlt szombaton arról beszélt, hogy idén 2,5 százalékos GDP-növekedéssel, jövőre pedig 4,1 százalékkal számolnak. 

Az MBH 2,7 százalékos idei növekedési előrejelzése tehát a kormány 2,5 százalékos vállalását is túlszárnyalja.

Ugyanez elmondható a bank jövő évi növekedési előrejelzéséről, amely 10 bázisponttal haladja meg a kormányzati számot. Nagy Márton ugyanakkor szombaton figyelmeztetett, hogy a számok eléréséhez az is kell, hogy az unió versenyképessége is rendben legyen. 

Árokszállási Zoltán lapunknak rávilágított, hogy az Európai Unió versenyképességben valóban lemaradt például az Egyesült Államokhoz vagy egyes ázsiai országokhoz képest, de ez nem új keletű jelenség. A fő kereskedelmi partnerünk, Németország gyengélkedése pedig rányomja a bélyegét a magyar ipari termelésre.

Ugyanakkor az idei évet erősen felhozza a háztartások emelkedő fogyasztása, az áfabevételekben már tetten érhető a folyamat. Viszont ha a fogyasztási motívum oldódása nem halad elég erőteljesen, az negatívan hathat a növekedésre is, bár erre kevés esélyt lát a szakértő. Szerinte fellélegezhet a kormány, ugyanakkor semmiképp sem dőlhet hátra, a költségvetési hiánycél eléréséhez például szigorú fegyelem kell.

Kettősség az idei gazdasági kilátásokban

Az MBH Bank szakértői szerint az idei gazdasági növekedés kilátásait kettősség jellemzi: a vártnál később helyreálló ipari konjunktúra miatt idén valószínűtlen, hogy az ipari termelés összességében pozitívan zárjon – ugyanakkor a gyenge ipari exportkereslet mellett a hazai fogyasztási kereslet egyértelműen az élénkülés jeleit mutatja. Árokszállási Zoltán felsorolta, milyen tényezők húzhatják a fogyasztást a következő negyedévben:

Eközben a vártnál sokkal kedvezőbben alakult az év elején a nettó export, ami miatt ez a tétel lehet idén a másik olyan tényező, amely pozitívan járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. A következő negyedévekben így a növekedés tovább élénkülhet az MBH szakértői szerint.

A jövő évben erőteljes növekedésbe kapcsoló ipari termelés mellett a vállalati szektor is jelentős impulzust adhat a korábban elhalasztott beruházások elindításával. A hitelintézet elemzői idén első alkalommal előrejelzést készítettek 2026-ra is, amely alapján két év múlva a gazdaság körülbelül 4 százalékkal növekedhet.

Elérhető a hiánycél, de szigorú fegyelem kell hozzá

A szakértők megállapítása szerint az idei 4,5 százalékos GDP-arányos hiánycél eléréséhez nem szükséges drasztikus költségvetési megszorító intézkedések bevezetése. Ugyanakkor a hiánycél elérése továbbra is kockázatokkal jár, bár ezek mértéke a GDP néhány tized százalékpontjára korlátozódik. 

Az idei évben megemelt 4,5 százalékos GDP-arányos hiánycél teljesítése akkor valószínűsíthető, ha a költségvetési fegyelem megmarad, és a korábban bejelentettnek megfelelően a kormány elhalaszt bizonyos beruházásokat

– mutattak rá a szakértők. Hozzátették, hogy 2025-re a gazdasági növekedés felgyorsulása és az adóbevételek várható további növekedése miatt a 3,7 százalékos költségvetési hiánycél elérését szintén csak mérsékelt kockázatok övezik.

A vártnál alacsonyabb lehet az idei infláció

Az elemzők az idei évre vonatkozó inflációs várakozásukat 4,1 százalékról 3,8 százalékra mérsékelték, miután az elmúlt hónapokban a maginfláción kívüli tételek, különösen az élelmiszerek és az üzemanyagok árai viszonylag kedvezően alakultak.

A következő hónapokra előretekintve kulcskérdés, hogy hogyan fog alakulni a szolgáltatások árindexe. Arra számítunk, hogy a szolgáltatások drágulása lassulni fog a következő hónapokban, hiszen egyre kevésbé indokolható, hogy a tavalyi éves infláció legyen az alapja az árazási döntéseknek

– mondta Árokszállási Zoltán, megjegyezve, hogy ugyanakkor a javuló belső kereslet felfelé mutató hatást fejt ki az inflációra, miközben a bázishatás szintén az árak emelkedését fűti – azonban ezek a hatások jelenleg nem tűnnek számottevőnek. 

A jövő évre várt átlagos inflációs várakozásukat az elemzők enyhén felfelé, 3,5 százalékra korrigálták, mivel az inflációs célhoz való visszatérés üteme lassabb, mint a tavaszi hónapokban tapasztalt gyors dezinfláció. „A 3 százalékos jegybanki inflációs cél stabilan fenntartható elérése várhatóan 2026 közepén valósul meg, de az éves átlagos infláció ekkor is 3 százalék fölötti lehet” – véli a szakértő.

Tovább csökken a munkanélküliségi ráta

A munkaerőpiac az elmúlt egy évben tapasztalt enyhülés ellenére továbbra is feszesnek tekinthető, a teljes foglalkoztatottság állapota nincs túlságosan messze, és a munkanélküliségi ráta is tovább csökkent 4,4 százalékra március és május között. 

Az őszi hónapoktól egyre inkább érződhet a gazdaság talpra állása a munkaerőpiacon is, így év végére a munkanélküliségi ráta visszatérhet a 4 százalékos szint alá

– jelezték az MBH szakértői. A 2024-es munkanélküliségre vonatkozó várakozásukat változatlanul 4,2 százalékon tartják, 2025-re pedig 0,1 százalékponttal 3,6 százalékra mérséklik. A reálbérek 2023 szeptemberében indult emelkedése a fogyasztásban eddig csak kismértékben jelent meg, a következő hónapokban azonban fokozatosan javulhat a kereslet – tették hozzá.

Gyengébb lehet a forint, mint várták

A gazdasági elemzők euró-forint keresztárfolyamra vonatkozó várakozásai gyengültek a korábbi előrejelzéshez képest: áprilisban még 382,5 forintos euróárfolyamot vártak az idei év végére, míg 2025 végére 380 forintot. 

Az új előrejelzések szerint 2024 végére 392,5 forint, 2025 végére pedig 390 forintos euróárfolyam valószínűsíthető.

„A gyengébb árfolyam-várakozásunk fő oka, hogy a Fed kamatcsökkentései lassabban érkeznek, mint korábban vártuk, ami erősíti a dollárt, és gyengítő hatással van a feltörekvő piaci devizákra, így a forintra is” – magyarázta Árokszállási. Hozzátette, hogy a forint reáleffektív árfolyama az elmúlt években érdemben felértékelődött. Eközben azonban a számottevő külkereskedelmi többlet nem indokolja a forint tartós gyengülését sem.

Tovább csökkentheti az alapkamatot a jegybank

Az idei év második negyedévében az MNB folytatta a kamatcsökkentéseket, így június végére az alapkamat 7,00 százalékra csökkent. Balog-Béki Márta, az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője rámutatott, hogy az előző hónapok 50 bázispontos kamatcsökkentései után legutóbb már csak 25 bázisponttal vágott a központi bank. Ennek okai:

„A kamatvárakozások eközben továbbra is a jelenlegi alapkamat szintje alatt találhatóak, ami jelzi, hogy lehet mérsékelt tér a kamat további csökkentésére az idei második félévben” – fejtette ki a szakértő. Az elemzők várakozása szerint a következő egy-két ülésen nem valószínű újabb kamatcsökkentési döntés a Monetáris Tanács részéről, ugyanakkor az alapkamatot az év végére 6,50 százalékra prognosztizálják. A dezinfláció folytatódhat 2025-ben, ami a várhatóan csökkenő dollárkamatok mellett további kamatcsökkentések lehetőségét vetítheti előre, így jövő év végére az irányadó kamatláb 5,50 százalékra mérséklődhet itthon az MBH szakértői szerint.

(Borítókép: Nagy Márton és Varga Mihály. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok