Index Vakbarát Hírportál

Új pályázatot hirdet az Agrárminisztérium, 500 millió forint a tét

2024. július 5., péntek 13:47

Az Agrárminisztérium és Nagy István agrárminiszter egy új, 25 milliárdos keretösszegből gazdálkodó pályázati felhívást jelentett be az ültetvénytelepítés és a gyógynövénytermesztés támogatására. Az 500 millió forintos elnyerhető támogatásnál az alap intenzitás 50 százalékos, fagyvédelmi gépek beszerzéséhez 65 százalékos, míg öntözőrendszerek javításánál 70 százalékos.

Több mint 25 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására – jelentette be Nagy István az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívás előtérbe helyezi a gazdák jövedelembiztonságát, ezért nagy termőképességű és magas termőbiztonságú ültetvények létesítéséhez nyújt segítséget. A gyümölcstermő ültetvények mellett lehetőség lesz évelő gyógy-, aroma- és fűszernövények, továbbá borszőlőültetvények telepítésére is – írták az MTI szemléje szerint.

Nagy István a közlemény szerint kiemelte, hogy az ültetvénytelepítés vonatkozásában a forrást átalánytámogatás formájában kapják a termelők, vagyis

az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolniuk. Így jelentősen csökkennek a termelők adminisztrációs terhei és az érintettek gyorsabban jutnak hozzá az elnyert forráshoz.

A támogatás segítségével üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására nyílik lehetőség, mivel a telepítés mellett lehetőség lesz az ültetvények vízellátását biztosító öntözőrendszer kiépítésére, kedvezőtlen éghajlati hatások (tavaszi fagyok vagy jégeső) csökkentését lehetővé tevő technológiák alkalmazására és egyes, a betakarítást segítő gépek, eszközök beszerzésére is – sorolta a tárcavezető.

Kifejtette, a fejlesztésekhez kapcsolódóan 500 millió forint támogatás nyerhető el, az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor például fagyvédelmi gépek beszerzéséhez 65 százalékos, meglévő öntözőrendszer felújításához 70 százalékos támogatási intenzitás társul.

A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel

– tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, az előző támogatási ciklusban több mint 6000 hektár új gyümölcsültetvény telepítéséről született támogató döntés. Ezek az ültetvények hosszú időn át kiváló minőségű, itthon megtermelt gyümölccsel látják el a fogyasztókat, emellett a feldolgozóiparnak is alapanyagot biztosítanak. Az ültetvénytelepítéshez nyújtott támogatás a korábban meghirdetett, hűtőházak létrehozását, illetve korszerűsítését támogató kiírással együtt biztos fejlődési alapot az ágazat számára – fűzte hozzá.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. szeptember 10. napjától lesz lehetőség. A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán találhatók – olvasható a közleményben.

Rovatok