A kormány egyértelműen letette a voksát az autóipar és így az akkumulátorgyártás mellett. Azonban az Index által megkérdezett szakértők szerint jelenleg komoly hiányosságok és még rendezetlen kihívások előtt áll a magyar akkumulátorgyártás. A zöldkérdések mellett komoly kérdőjelek vetődnek fel a veszélyes hulladékok feldolgozásánál is, ahol még a szabályozás sem megfelelő, pedig az akkumulátorhulladék külön értéket képvisel.
„Az export- és beruházásvezérelt magyar gazdaság egyik fontos húzóerejévé az elektromosjármű-gyártási ökoszisztémához kapcsolódó high-tech akkumulátorgyártás lépett elő” – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium még áprilisban. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország GDP-arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor-alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között.
A kormány egyértelműen és többször kijelentette: a high-tech akkumulátorgyártás a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztést hozhat hazánkba. Így Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet. Ha ez így alakul, akkor az Index által megkérdezett szakértők szerint minimum 150-180 ezer tonna további veszélyes hulladékot kell majd Magyarországon kezelni. Ez elképesztő mennyiség, ezért részletesen utánajártunk, hogy ennek pontosan milyen következményei lesznek.
Mindenekelőtt fontos kiemelni: a kormány szerint az akkumulátor-újrahasznosítási ipar is a zöld-, körforgásos gazdaság szerves része kell hogy legyen, ugyanakkor a számításaik szerint az elektromos autózás jelenti a jövőt, amely elképzelhetetlen versenyképes akkumulátoripar nélkül.
„Az akkumulátorhulladékok kezelésével kapcsolatban Magyarországon zöldszempontból több aggály is felmerül” – így kezdte az Indexnek Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője. A szakmai szereplők szerint a legtöbb jelenleg alkalmazott újrahasznosítási megoldás energiaigényes, balesetveszélyes, és sok mérgező anyag keletkezik a folyamatokban.
A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint ha nem a legmagasabb szakmai szinten végzik ezt a tevékenységet, akkor könnyen baleseteket és környezetszennyezést okoz. „Ezt tapasztaltuk Bátonyterenyén és Szigetszentmiklóson is.” A másik jelentős probléma szerintük, hogy például a lítiumot nem igazán lehet gazdaságosan kinyerni, emellett az értékesebb fémeken kívül a többi anyag elvész az újrahasznosítás alatt.
Illetve a harmadik probléma, hogy a különböző fémek kinyerését egyelőre nem Magyarországon végzik. Az előkészített black masst, amiről a későbbiekben külön szót ejtünk, egyelőre most elég annyit tudni róla, hogy a lítiumion-akkumulátorok újrahasznosításakor keletkező úgynevezett „fekete-por”, szállítgatják, visszaviszik Ázsiába. Ez nyilván további kockázatokat és környezeti terhet jelent.
A Greenpeace szerint a hazai rendszer már most is sok sebből vérzik:
Az akkugyárakban a gyártás megkezdését követő első néhány hónapban rengeteg, akár 30 százaléknyi selejt képződik. Ezt értelemszerűen helyben, Magyarországon próbálják hasznosítani, Simon Gergely szerint egyelőre nem sok sikerrel. „Ezért is állhat például Abasáron gazdátlanul 1700 tonna akkumulátorhulladék, vagy tároltak tűzvédelem nélkül egy salgótarjáni, nem veszélyes hulladék elhelyezésére szolgáló telephelyen nagy mennyiségű akkuhulladékot.”
Azt, hogy a Magyarországon gyártott akkumulátorból mennyit kell itt feldolgozni, még vitatják a szakmában. A gyártás felfutásával nyilván a feldolgozandó akkuhulladék is jelentősen nőni fog. Sokan azt feltételezik, hogy a gyártás helyére szállítanak vissza sok hulladékot, még akkor is, ha ezt nem írják elő a jogszabályok. „Akárhogy is lesz, mindenképp jelentős környezeti teherrel járó akkumulátorhulladék-feldolgozási kapacitás fog hazánkban kiépülni.”
Stratégiai környezeti vizsgálat hiányában elfogadhatatlan, hogy ilyen léptékű az akkumulátoripari fejlesztés Magyarországon. Nincsenek meg sem az erőforrásaink (energia, víz, közművek, nyersanyagok), sem a szennyvíztisztítási és hulladékkezelési rendszereink ehhez. A hatósági rendszerünk sem képes megelőzni a szennyezéseket, ipari baleseteket.
Simon Gergely később azt is kiemelte az Indexnek, hogy ezért eleve sokkal kevesebb akkuhulladékot szabadna tárolni, feldolgozni Magyarországon, és azt is szigorú hatósági engedélyek és rendszeres hatósági ellenőrzések mellett. Szerintük az üzemek engedélyezésekor a helyi lakosokkal kellene konzultálni. „Elfogadhatatlan, hogy a szabálytalanságokról, balesetekről gyakorlatilag véletlenül értesülnek a helyiek. Vagy úgy, hogy sok mentőt, tűzoltót látnak az üzem előtt, vagy úgy hallanak a szabálytalanságokról, hogy elmeséli nekik egy-egy gyári dolgozó, hogy mi történt a területen.”
A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a sorozatos baleseteket, szennyezéseket látva kijelenthető, hogy a hatóságok nem tudják kontrollálni ezt a hazánkban még meglehetősen új és számos veszélyes anyaggal dolgozó szektort. Jelenleg egységes uniós szabályozás híján gyakran egymásnak ellentmondó engedélyeket kapnak a Magyarországon működő akkuüzemek, így a megengedett károsanyag-kibocsátás időnként a sokszorosa az egyik gyárban, mint a másikban. „Ezért is várjuk nagyon, hogy elkészüljön az Európai Unió új, szigorúbb szabályozása erre a jelenleg eléggé szabályozatlan iparágra.”
„Több mint egyéves munkánk van a teljes hazai akkumulátorfeldolgozási lánc kiépítésében. Célunk a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak és szakmai elvárásoknak megfelelő hulladékfeldolgozás megteremtése, amely a hazai akkumulátorgyártás szerepét a hulladékfeldolgozáson keresztül is tudja erősíteni” – ezt már Magyarország legnagyobb veszélyeshulladék-kezelő cégcsoportjának vezérigazgatója, Czeglédi Andor mondta az Indexnek.
Az Envirotis Holding Zrt. vezetője szerint hat éven belül óvatos becsléssel is 150-180 ezer tonna, akkumulátorgyártásból érkező selejt veszélyes hulladékot kell majd feldolgozni. Hiszen dinamikus felívelés kezdődött az akkumulátoriparban, ami az egész ország ipari és szolgáltatási működésére és annak jövőjére befolyással bír.
Az akkumulátorok mennyiségénél talán csak a keletkező hulladékok mennyisége a nagyobb, és ez meredekebben emelkedik. Ez a szegmens a veszélyeshulladék-torta hatalmas szelete lett, és biztosra vehető, hogy az egész hazai ipari működés komoly strukturális változás előtt áll. Ez mindenképpen a dinamikus átállás szükségességét indokolja a szolgáltatási vagy zöldipari szektorban.
Jelenleg nagyjából 580 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik évente, ha az összes akkumulátorgyár, amit eddig bejelentettek, és a hozzájuk kapcsolódó kapacitások elkezdik kibocsátani a veszélyes hulladékokat, akkor körülbelül további 200 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik 3-4 éven belül. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezek az anyagok nagy részben, a legértékesebbek pedig szinte 100 százalékban újrahasznosíthatók.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy olyan iparág érkezett Magyarországra, ami eddig nem volt. A veszélyeshulladék-hasznosító iparág, illetve a szabályozórendszer erre nem volt felkészülve sem idehaza, sem az EU-ban. Most a teljes szektornak erőltetett tempóban kell azon dolgozni, hogy olyan értéklánc épüljön ki – egészen a gyárak szabályozásától a feldolgozási láncig –, ahol minél több, hulladékból nyerhető haszonanyag magyar kézbe kerül, vagy magyar kézben marad, szigorú és korszerű környezetvédelmi szabályok mellett. Csak így lehet hozzájárulni ahhoz, hogy olyan stratégiailag fontos alapanyagok, mint például a kobalt vagy a lítium, hazánknak termelhessenek profitot még úgy is, hogy azokat Magyarországon nem lehet kitermelni.
Czeglédi Andor szerint a gyárakban olyan magas szintű technológiát alkalmaznak, amelynek az eredményeképpen a hulladékok veszélyességi jellemzői egyre magasabbak. Nagyon magas a töménységük, illetve olyan anyagok, oldószerek épülnek be a gyártásba és a termékbe, amelyekre megfelelő kezelési technológia sem minőségben, sem mennyiségben jelen pillanatban nem áll rendelkezésre. „Ebből adódik, hogy az elmúlt időszakban sok helyen találtak lerakott hordóban elhagyott hulladékot.” A szakértő szerint egyértelműen kijelenthető,
JELENLEG MAGYARORSZÁGON AZ AKKUMULÁTORHULLADÉK-FELDOLGOZÓ SZEKTOR MÉG NEM ÁLL KÉSZEN ARRA, HOGY EKKORA MÉRTÉKŰ GYÁRTÁSI NÖVEKEDÉSt lekövessen.
Az Envirotis vezérigazgatója az Indexnek arra is kitért, hogy elsősorban átfogóan kellene megismerni, milyen technológiáról beszélünk. Érdemes lenne jelentős erőforrást fektetni abba, hogy az egyébként rendelkezésre álló hulladékfeldolgozási technológiákat összevethessük, megismerjük, mert „nem elég csak fizikálisan megépíteni az igényekhez kalkulált kapacitású akkumulátorhulladék-feldolgozó üzemeket, legalább ugyanolyan fontos, hogy a létesülő üzemek alkalmasak is legyenek a feladatuk ellátására.”
Ezalatt a szakember nemcsak a magától értetődő legmagasabb környezeti és munkavédelmi képességeket érti, hanem azt is, hogy hazai szereplők által működtetett valódi értéklánc jöjjön létre. „Integrálva a gyártókat, jogalkotókat, végrehajtó szervezeteket, hulladékhasznosítókat és a legvégső finomítási lépések szereplőit is.” Ettől kel életre az egész, és ez éri meg az országnak is. Ez biztosítja, hogy magyar tulajdonú vállalatok is tudnak majd kapcsolódni ehhez az óriásvállalatok uralta lánchoz, komoly hazai értéket adva az ágazathoz.
Fontos kiemelni, a jogszabályi keretek sem állnak még rendelkezésre. Az értékláncnak koncentrálnia kell az uniós előírásokra, annak maradéktalanul megfelelve, ugyanakkor kihasználva a létrejövő szabályozásban rejlő szinergiákat is, előnyükre fordítva azokat.
„Az Envirotis az 1990-es évektől veszélyes hulladékokkal foglalkozik. Amikor láttuk, hogy az ipari szektor elkezd nyitni az akkumulátorok felé, már éreztük, hogy az ehhez kapcsolódó háttértudás, felkészültség és hulladékfeldolgozási technológia még nekünk, az ország egyik legnagyobb veszélyeshulladék-feldolgozó vállalatának sincs a kezében. Ma már elmondhatjuk, hogy több olyan nemzetközi szakmai partneri együttműködésünk van, amelynek segítségével olyan technológiákat tudunk importálni, amelyek megoldást jelentenek a jövőben” – tette hozzá Czeglédi Andor, majd kiemelte, a Magyarországon keletkező összes veszélyes hulladék 30-35 százalékát újrahasznosítják.
Az akkumulátorhulladék feldolgozását egy láncként kell elképzelni. Ennek a láncnak kiemelt és külön-külön is fontos szakaszai vannak. Ez technológiai elemenként eltérhet, de a főbb pontokat így lehet összefoglalni:
Csak a hidrometallurgiai eljárás következtében lehet visszanyerni azokat az anyagokat, amelyek közel 100 százalékosan visszakerülhetnek az akkumulátorgyártásba. Fontos kiemelni, most az akkumulátorgyárak gyártási hulladékáról beszélünk, nem az életút végi akkumulátorok feldolgozásáról. Azonban a gyárakban a selejtkihozatal iparági titok, sehol sem szokták hivatalosan elmondani, de az Index más forrásokból úgy tudja, nyugodtan lehet átlagosan 10 százalékkal számolni.
Viszont a gyárak indulásakor a hivatalos adat 30 százalék is lehet. Ez hatalmas mennyiség, erre a szakmai szereplők szerint nem lehet felkészülni egy ekkora országban, mint Magyarország. Évente több százezer tonna hulladékról beszélünk. Azonban az már tervezhető szint, ha beáll a 10 százalékos selejtarány.
Érdemes azt is kiemelni, hogy az Európai Uniónak nemhiába vannak olyan törekvései, hogy a tagállamokban előállított black masst ne lehessen kivinni a térségből. Nyilván azért, mert Brüsszel azt szeretné, hogy ezek a fémek itt maradjanak az unión belül. Ez ugyanakkor megnyitja az utat Magyarország – mint az EU második legnagyobb gyártója – előtt is, hogy hazai szereplők bevonásával a nemzetgazdaság komolyan profitáljon ebből az értékláncból.
A hulladékfeldolgozási kérdéseken túl érdemes végezetül visszakanyarodni Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértőjének zárószavaihoz: szerinte egyértelmű, hogy Magyarország nem rendelkezik elegendő erőforrással ahhoz, hogy a világ éllovasai között szerepeljen az akkumulátorgyártásban. Nincs annyi víz, energia és munkaerő, valamint hatósági kapacitás, hogy ki lehessen szolgálni az egyre növekvő számú akkumulátorüzemeket.
Az Index korábban megkereste ezzel a témakörrel az Energiaügyi Minisztériumot. A lapunknak küldött válaszában a tárca leszögezte: „A kormánynak minden beruházó irányában határozott elvárása, hogy a tevékenységükre vonatkozó környezetvédelmi, munkavédelmi és egyéb szabályokat be kell tartani. A hatóságok folyamatosan ellenőrzik az ilyen létesítményeket, és amennyiben az ipari üzemek működése nem a jogszabályi előírásoknak és az engedélyben foglaltaknak megfelelően történik, úgy a hatóság a környezet és a magyar emberek védelme érdekében megteszi a megfelelő lépéseket”.
Elmondták, hogy a gyártás során képződő termelési hulladék – amely nem a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termék hulladéka – nem tartozik a koncessziós rendszer hatálya alá, így e hulladékok gyűjtése, valamint kezelése tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 31. § (2) bekezdés b) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni. A hulladékok kezeléséről (hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról) a hulladék birtokosa köteles gondoskodni megfelelő engedéllyel rendelkező kezelőnek történő átadás útján.
A Magyarországon előállított, de egy másik tagállamban (akár gépjármű részeként) forgalomba hozott és ott hulladékká váló akkumulátorok esetében a másik tagállamban forgalomba hozó lesz a felelős a visszavételéért és kezeléséért. A hulladék kezelésére az adott tagállamban, ahol a hulladék keletkezett, egy másik tagállamban vagy az EU-s előírásokkal egyenértékű technológiai feltételek mellett akár az EU-n kívül is sor kerülhet.
„A kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség az elemek és akkumulátorok első magyarországi forgalomba hozatalával keletkezik, az ezekből a körforgásos termékekből Magyarországon keletkező hulladékok átvételéről, gyűjtéséről, szállításáról, előkezeléséről és további kezelésre történő átadásáról kollektív teljesítés esetén 2023. július 1-je óta a koncessziós társaság gondoskodik. Egyéni teljesítés választása esetén a koncessziós társasággal megkötött szerződés szerint alakulnak a gyártó és a koncessziós társaság hulladékkezeléssel kapcsolatos kötelezettségei, feladatai” – ismertették.
(Borítókép: Németh Emília / Index)