Index Vakbarát Hírportál

Az egész régióban a forint gyengült a legjobban, kielemezték a vesszőfutását

2024. július 9., kedd 06:56

A GKI Gazdaságkutató Zrt. egy kedd reggel közzétett elemzésben írt arról, hogy a forint miként értékelődött le az euróhoz képest a magyar EU-csatlakozás óta eltelt húsz évben.

Az intézet azt írta, hogy az uniós csatlakozásunkat követő években a hazai deviza relatíve stabil volt az euróhoz képest, részben a mélyebb európai integrációnk következtében erősödő befektetői bizalomnak köszönhetően. Persze rövid távú kilengések ekkor is voltak, melyre jó példa a kiszivárgó költségvetési adatokat követő forintleértékelődés.

Mindennek ellenére az euró-forint árfolyam lényegében megegyezett 2004-ben és 2008-ban

– szögezték le, majd hozzátették: Mint a legtöbb kis és nyitott gazdaságban, a 2008-as globális pénzügyi válság nálunk is éles devizaleértékelődést eredményezett, és akkor egy év alatt közel 12 százalékkal gyengült a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest. Mint írták, ezt követően a gazdaságpolitika céljai megváltoztak, a jegybank élt a forintleértékelés konvencionális és nem konvencionális eszközeivel.

A cél az export versenyképességének növelése volt: ha gyenge a forint, az exportálók külföldi devizában realizálódó árbevétele többet ér itthon forintban. Ezzel a külföldi tőkebefektetések beáramlását is ösztönözni kívánta a hazai kormányzat, hiszen a gyengülő forint euróban mérve csökkenti a magyar munkaerő (és vagyontárgyak) költségét, ha az egyéb körülményektől eltekintünk. Más oldalról a magyarok számára felértékelődik a külföldi munkavállalás lehetősége is, illetve a turisták számára is olcsóbbá válik a magyarországi nyaralás – olvasható a GKI elemzésében.

Az elemzők mindemellett leszögezték: A romló árfolyam azonban az importált árukat vásárló lakosság és vállalati szektor számára kedvezőtlen. Ráadásul gyengülő forint mellett a külföldi nyaralások finanszírozása is egyre drágábbá válik. Majd kitértek arra is, hogy

a relatíve stabil leértékelődés időszakát a 2020-as koronavírus-válság törte meg.

Világpiaci sokkok és válságok esetén a befektetők jellemzően elfordulnak a kisebb, sérülékenyebb feltörekvő piacoktól, és az erősebb, nagyobb gazdaságok devizáiba helyezik át pénzüket. Az erős kormányzati költekezés miatt megugró államadóssági szint, valamint az alacsonyan tartott kamatlábak óhatatlanul is hozzájárultak a forint közel 8 százalékos 2020-as leértékelődéséhez – írták. 

Egy relatíve stabil 2021-es árfolyamszint után 2022-ben ismét nagyot gyengült a forint: 2022 folyamán 9 százalékkal kellett többet fizetni az euróért az előző évhez képest. Ennek fő oka az orosz–ukrán háború következtében megugró energiaárak és az emiatt drasztikusan romló külkereskedelmi mérleg, de nem segített az államháztartási hiányt tovább növelő választási költekezési hullám sem.

Mindannyian emlékszünk a tartósan 400 forint feletti, sőt, a leggyengébb pillanatában a 430-as szintet is elérő árfolyamra. Rosszul jártak azonban, akik ebben az időszakban további gyengüléstől tartva euróra váltották pénzüket: 2023 a forinterősödés éve lett, ekkor átlagosan 2,4 százalékkal volt magasabb a hazai deviza értéke, mint az energiaválság évében. Idén újra gyengélkedik a forint, 2024 első fél évében 3,7 százalékot veszített értékéből – olvasható az elemzésben, amelyet a Piac és Profit osztott meg.

Rovatok