Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter egy magyar technológiai céggel kötött beruházást

2024. július 12., péntek 11:24 | aznap frissítve

Fontos feladat a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítása, a hozzáadott érték növelése, de ehhez a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére van szükség, márpedig a kormány célja, hogy hazánk ezen a téren is Európa vezető országai közé kerüljön – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Lightware legújabb beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az audiovizuális termékeket gyártó magyar cég bővíteni fogja budapesti kutatás-fejlesztési központját, Szegeden pedig mérnöki szolgáltatóközpontot hoz létre, ezáltal 43 új, felsőfokú végzettséget igénylő fejlesztőmérnöki munkahelyet teremtve.

Tájékoztatása szerint ezt az igen magas hozzáadott értékű és a gazdaság dimenzióváltását is elősegítő, kilencmilliárd forint értékű beruházást a kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja.

Tényleg hatalmas dolog, hogy egy magyar tulajdonban lévő, korábban két egyetemista által elindított vállalkozás a Google-nak, a Facebooknak, a Netflixnek vagy a Microsoftnak szállíthat be

– fogalmazott.

Beszédében kiemelte, hogy a vállalat, amelynek csaknem teljes bevétele az exportpiacokról származik, mindig is figyelmet fordított arra, hogy a fejlesztési tevékenységeit Magyarországon tartsa, a körülbelül négyszáz foglalkoztatottjából így több mint háromszázan hazánkban dolgoznak, és a szám most tovább nő. Hangsúlyozta, a mostani beruházás is mutatja, hogy a gazdaság dimenzióváltásában bizony már a magyar tulajdonban lévő cégek is szerepet tudnak játszani, nem úgy, mint korábban.

„A magyar gazdaság szempontjából önmagán túlmutató jelentőségű beruházásról beszélünk, épp ezért a kormány örömmel nyújt támogatást ahhoz, hogy egy magyar vállalat egy világraszóló terméket Magyarországon, magyar mérnökökkel fejlesszen ki. Azt hiszem, ennél jobban megtérülő beruházás nagyon kevés van, ha van egyáltalán" – vélekedett.

Magyarország célja, hogy kutatás-fejlesztésben Európa vezető országai közé kerüljön 

Fontos feladatnak nevezte a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítását, a hozzáadott érték növelését, a technológiai színvonal fejlesztését, amihez szavai szerint a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére, az innováció támogatására és a digitalizáció felgyorsítására van szükség.

„Nekünk nem lehet más a célunk, mint hogy ezen területeken is Európa vezető országai közé kerüljünk, ezért a beruházásösztönzési rendszerünket is annak megfelelően alakítottuk át a közelmúltban, hogy ezen magas hozzáadott értékű, kifejezetten magas fejlesztési és technológiai tartalmú beruházásokat tudjuk finanszírozni” – emelte ki.

A miniszter hozzátette, hogy még a hagyományos iparágakban sincs alternatívája a technológiai fejlesztéseknek, a termelékenység javításának, ráadásul az az egyértelmű tapasztalat, hogy a vállalatok először a termelési funkciókat hozzák Magyarországra, aztán ha elégedettek a helyi viszonyokkal, akkor a kutatás-fejlesztési és szolgáltatási funkciókat is. „Így lesz Made in Hungaryből Invented in Hungary” – mondta.

Arra is kitért, hogy tavaly 1032 milliárd forintot ért el a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke Magyarországon, ez egy év alatt 12 százalékos növekedést jelent. „Ezért is fontos az, hogy a Site Selection Magazine legújabb FDI-rangsorában a Kelet-Európa és Közép-Ázsia földrajzi kategóriában Magyarország az első helyen végzett […] A regionális kihatású nagyvárosok kategóriájában pedig Budapest a harmadik legvonzóbb célpontként szerepel” – tudatta.

Rovatok