Index Vakbarát Hírportál

Napokon belül újra megnyithatják a debreceni repülőteret

2024. július 15., hétfő 16:31

Papp László debreceni polgármester közölte, hogy már zajlanak a javítások a múlt hét végén lezárt debreceni reptéren.

Még pénteken írtunk arról, hogy repülésbiztonsági okok miatt bezárták a Debrecen Nemzetközi Repülőteret, miután a futópálya-ellenőrzésen hibát találtak annak felületén.

Papp László polgármester szombaton kilátogatott a reptérre, és közölte: az első javítási munkálatokkal már elkészültek,

és azt ígérte, hogy a hét második felében újraindul a forgalom.

„A debreceni repülőtér vezetésével megtekintettem a héten keletkezett pályahibák javítási folyamatát. Megnyugtató volt látni, hogy az első ütemmel a kivitelező végzett. A második ütem befejezése jövő hét elejére várható. Így a jövő hét második felében újraindulhat a forgalom” – fogalmazott Papp László még a hétvégén.

Hozzátette: „A 4000 betontáblából álló pálya több pontján – a javítási munkákkal párhuzamosan – további dilatációs hézagokat vágnak, annak érdekében, hogy a hasonló esetek előfordulásának kockázatát csökkentsék. Az utasokat ért kellemetlenségek minimalizálása érdekében a repülőtér személyes, online és telefonos tájékoztatási központot hozott létre, melyről a www.debrecenairport.com oldalon tájékozódhatnak.” 

Papp László kitért arra is, hogy a légitársaságokkal együttműködésben eddig 10 induló és 10 érkező járatot sikerült átirányítaniuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Azonban egy londoni járat törlése elkerülhetetlenné vált pénteken – ismerte el.

Ez a havariahelyzet is ráirányította a figyelmet arra, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtér milyen fontos szerepet tölt be a régió és a város közlekedési, gazdasági és turisztikai életében.

– írta Papp László a posztjában, amelyhez fotókat is mellékelt.

A debreceni reptérről időközben az is kiderült, hogy a kezelését a magyar állam által nemrég felvásárolt Budapest Airport veszi át.

Rovatok