Index Vakbarát Hírportál

Tíz év alatt dupláztak a magyar egyetemek

2024. július 16., kedd 17:54

Tíz év alatt megduplázódott az egyetemekkel együtt dolgozó, magukat innovatívnak valló cégek száma – jelentette ki Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára az Educatio+ Konferencián.

Az egyetemek és vállalkozások összefogása kulcskérdés mindkét szektor további fejlődése szempontjából, ezért ezt is célozza a kormány. A magyar egyetemeknek évente nagyjából 10 milliárd forint bevételt jelent a cégeknek nyújtott technológiai transzfer, a hazai egyetemeken létrejövő tudás és szellemi tulajdon eredményes hasznosítása pedig jelentős bevételt generál a cégeknek.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az EFOTT kiemelt feladatának tekinti az egyetemek és vállalatok összefogásának segítését – írta a HÖOK a lapunknak küldött közleményében. 

Ezen a területen a startupok, a munkaerőpiaci együttműködések mellett az ESG (a társadalmi és környezeti felelősségvállalás) jelenti a jövőt – a témában ezért Educatio+ néven konferenciát szerveztek az egyetemi és a vállalati szféra képviselőinek a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban.

Az EFOTT nemcsak fesztivál, hanem az egyetemi közösségek találkozásának színtere is, amely a szórakozás mellett a szakmai találkozásokra egyaránt lehetőséget ad

– fogalmazott köszöntőjében Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.

Tíz év alatt dupláztak a magyar egyetemek

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: „A hazai egyetemeken létrejövő tudás és szellemi tulajdon eredményes hasznosítása jelentős bevételt generál a cégeknek.

Tíz év alatt megduplázódott az egyetemekkel együtt dolgozó, magukat innovatívnak valló cégek száma.

Az egyetemek számára is komoly előnyökkel jár az együttműködés: évente nagyjából 10 milliárd forint bevételt realizáltak 2020 és 2023 között a felsőoktatási intézmények külső partnerektől az egyetemi technológiai transzfernek köszönhetően".

Az ESG, vagyis a társadalmi és környezeti felelősségvállalás mindkét szférában kiemelt területnek számít, egyúttal pedig kiváló terepe a felsőoktatási és vállalati együttműködésnek is – derült ki abból a kerekasztal-beszélgetésből, amelyet Kálmán Anna, a KPMG szenior menedzsere vezetett. 

Fehér Botond, az Óbudai Egyetem gazdasági főigazgatója a beszélgetésben kiemelte: kutatásaik szerint hallgatóik mintegy 70 százaléka fontosnak tartja a fenntarthatóságot, az egyetemek egyik legfőbb feladata pedig az, hogy megfelelő értékrendet, szemléletet adjanak át a hallgatóknak.

Rovatok