Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály Brüsszelben kért valamit az Európai Bizottságtól, de konkrét lépés nem történt

2024. július 16., kedd 11:52

Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az unió versenyképessége erősödjön, hiszen a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad a tőkepiacokat és hatékonyságot tekintve – jelentette ki a pénzügyminiszter Brüsszelben kedden.

Az Európai Unió biztosai bojkottálják a soros elnökség magyarországi eseményeit, sőt augusztusban saját brüsszeli találkozót szerveznek. Az uniós vezetők elítélték Orbán Viktor békemisszióját, mondván, az Európai Unió soros elnökeként erre nem volt felhatalmazása – írtuk hétfői cikkünkben.

Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését megelőzően a versenyképesség növelését nevezte a legfontosabb gazdasági kérdésnek. Kiemelte, az Európai Unió gazdasági kilátásait jelentős geopolitikai bizonytalanságok jellemzik, amit az ellátási láncok töredezettsége, a nyersanyagárak alakulása vagy a nemzetközi gazdasági környezet problémái tovább nehezítenek.

Mindezek ismeretében Magyarország célja, hogy Európa mint kontinens, valamint az Európai Unió javítani tudja versenyképességét egyebek mellett a fejlesztések, kutatások, infrastruktúra-beruházások és a zöldátállás támogatásával, valamint a digitális átállással. A versenyképesség növekedése az állampolgárok jólétéhez és az európai gazdaság ellenálló képességéhez is hozzájárul

– hívta fel a figyelmet.

Kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta, Magyarország jelentős összegeket fizet azért, hogy déli határának védelmét biztosítani tudja. Az elmúlt években legkevesebb 700 milliárd forintot költött a határvédelemre. A miniszter arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vegyen részt ebben a finanszírozásban, azonban ennek teljesítésére konkrét lépés nem történt.

Rovatok