Index Vakbarát Hírportál

Egész Európa legsikeresebb bankja lett az OTP egy neves rangsorban

2024. július 17., szerda 13:10

A New York-i központú S&P Global közzétette friss (de még a 2023-as év eredményeire vonatkozó) rangsorát az európai bankokról, amely szerint az OTP Bank volt Európa legsikeresebb bankja abban az évben. Nem mellékes persze, hogy ebben a 13 százalékos jegybanki alapkamatnak is volt némi szerepe.

A rangsorban Európa 50 legnagyobb tőzsdén is jegyzett bankját az értékük szerint és hét súlyozott pénzügyi mutatószám – a saját tőke átlagos megtérülése; a nettó kamatmarzs; a nem kamatjellegű bevételek aránya az átlagos eszközállományhoz képest; a költségek és bevételek aránya; a problémás hitelek aránya; a nettó stabil finanszírozási arány; és a Tier 1 típusú törzstőke aránya – alapján rangsorolták azért, hogy meghatározzák a relatív teljesítményüket.

Az amerikai intézet közleményében azt írták, hogy az OTP került a lista élére, és nem véletlenül. 

A legnagyobb magyarországi bankot a magasabb kamatlábaknak köszönhetően különösen erős hitelezési marzsok hajtották előre

– olvasható a közleményben. A második és harmadik helyen Lengyelország két legnagyobb bankja, a PKO Bank Polski és a Bank Polska Opieki végzett.

Az S&P Global azt is hozzátette: „A bankok Európa-szerte profitáltak a magasabb központi banki kamatlábakból 2023-ban a magas infláció leküzdésére tett erőfeszítések miatt. Magyarország irányadó kamatlába 13 százalék, Lengyelországé pedig 6,75 százalék volt 2023 nagy részében, ami lehetővé tette, hogy a bankok ezeken a piacokon a finanszírozási költségeknél gyorsabban növeljék a jövedelemtermelő eszközök hozamát. A budapesti székhelyű OTP, valamint a varsói székhelyű PKO és Bank Pekao a legnagyobb európai hitelezők közül a legmagasabb nettó kamatmarzsokkal rendelkezett az év végén, 3,92 százalékkal, 4,12 százalékkal, illetve 4,13 százalékkal.”

A megemelkedett kamatfelárak és a nem kamatjellegű bevételeknél látható erős teljesítmény hozzájárult a három közép-európai bank nyereségességének növeléséhez, ami a teljesítményrangsor élére repítette őket

– kommentálta a rangsort David Hayes, az S&P Global Market Intelligence globális pénzügyi intézeti kutatásért felelős vezetője. 

A lista utolsó három helyére Franciaország három legnagyobb bankja – a BNP Paribas, a Crédit Agricole és a Société Générale – került, ezek a legtöbb mutatóban alulteljesítettek európai társaikhoz képest. Ennek hátterében strukturális problémák voltak, valamint azok a szabályozott megtakarítási számlák is hátráltatták a francia intézetek jövedelmezőségét, amelyek a bankok számára egy bizonyos minimális kamatláb fizetését írják elő, mivel ezek miatt a francia bankok nem tudtak profitálni az Európai Központi Bank magasabb kamatlábaiból sem – magyarázták az S&P Global közleményében. 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok