A Kékszalag az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező európai tókerülő vitorlásverseny. Magyarországon egyre népszerűbb a sportág, amelynek szereplői a tehetséggondozási programok által arra is odafigyelnek, hogy a kevésbé tehetősebbek is odaférjenek a vitorlához. A Kékszalagra hajót állítani 100 milliós tétel, de akit egyszer „megfertőz” a vitorlázás, azt többet nem ereszti.
Lezajlott az 56. Kékszalag vitorlásverseny, amelyről az Index percről percre cikkben tudósított, a verseny összefoglalója pedig ITT olvasható. Szerkesztőségünk a helyszínen követhette nyomon az eseményeket, ahol egy világbajnok magyar vitorlás, valamint a Cofidis-hajó vezetőjének segítségével adunk képet a sportág hazai helyzetéről, némi gazdasági vetülettel.
Bakóczy Róbert tagja volt annak a magyar együttesnek, amely tavaly elsőként kormányozta célba hajóját a Star Sailors League Gold Cup elnevezésű versenyen. A magyar csapat kapitánya a tokiói olimpián Finndingiben ezüstérmes Berecz Zsombor volt. A viadal a vitorlázók csapat-világbajnokságának is tekinthető, ezáltal az eredmény a hazai vitorlássport egyik legnagyobb eredményének számít.
„Annyira nem számoltak velünk esélyesként, hogy végig a spanyol és az olasz hajó forgott közszájon, míg a miénket csak olykor-olykor említették meg” – mondta Bakóczy Róbert, akivel Balatonfüreden beszélgettünk a Kékszalag rajtja előtti napon.
Aki ellátogatott már a Kékszalag idején Füredre, valamint Tihanyba, annak nem okoz meglepetést, hogy minden a vitorlás megmérettetés körül forog, a vitorlásokkal, motorcsónakokkal teli Balaton pedig festői látványt nyújt. A Kékszalag az egyik leghíresebb és legnagyobb tradícióval rendelkező nemzetközi tókerülő vitorlásversenynek számít. Az első viadalt 90 éve, 1934-ben rendezték.
A vitorlássport magyarországi hagyományai tehát hosszú időkre nyúlnak vissza. Akit pedig egyszer „megfertőzött”, azt nem ereszti. Jó példa erre Bakóczy Róbert, aki 6 éves korától űzi a sportot, de 27 év elteltével is gyermeki lelkesedéssel mesél róla.
Népszerű idehaza a vitorlázás, amit jól mutat, hogy egyre több gyermek szeli a habokat. Érdemes ezt például a szintén tenger nélküli Ausztriával és Csehországgal összevetni. Nemcsak ez esetben mutatnak jól a magyar számok, de számos tengerrel rendelkező ország mellett sincs szégyenkeznivalónk.
Világszinten 10–15. helyen állunk ifjúsági szinten. Az ezredforduló környékén mértékadó tudás áramlott be Magyarországra. Nagyon sok külföldön dolgozó edző hozta haza és adta tovább azt a tapasztalatot, aminek segítségével korábban előttünk álló nemzeteket értünk utol, előztünk le
– mondta a világbajnok vitorlázó.
Bakóczy Róbert ennél is továbbmegy. Szerinte a magyar versenyzők világviszonylatban is az élvonalba tartozó skillekkel rendelkeznek, különösen igaz ez a tavi versenyek esetén – de ahogy a mellékelt, világbajnoki aranyérmet jelentő ábra mutatja, óceáni körülmények között sem jönnek zavarba a magyar vízi lovasok.
A magyar tehát nemcsak lovas nemzet, de a hajózás is ott van a DNS-ében.
A tókerülő versenyek körében számon tartanak egy, a teniszhez hasonlatos Grand Slamet. Míg a teniszben négy Grand Slam-viadal van, addig a tavi vitorlázás tekintetében öt versenyről beszélhetünk. Aki mindet megnyeri, az megcsinálja a Grand Slamet. (Teniszben az teljesíti a Grand Slamet, aki az adott naptári évben begyűjti mind a négy – Australian Open, Roland Garros, US Open, Wimbledon – Grand Slam-elsőséget.) A vitorlásversenyek esetében ez az öt verseny – a Kékszalag mellett – svájci Genfi-tavi Bol d'Or, az Ausztria, Németország és Svájc határán található Boden-tavi Rund um, valamint két, az olaszországi Garda-tavon rendezett regatta, a Centomiglia, illetve a Trofeo Gorla.
A tavi vitorlás Grand Slamet legutóbb a magyar Raffica teljesítette, amelynek legénységét azóta „az öt tó királyaiként” emlegetik.
A vitorlássport nem olcsó mulatság. Sokszor éri az a kritika – mint például a tenisz vagy a golf esetében –, hogy csak a tehetősebbek, illetve az ő gyerekeik engedhetik meg maguknak. Bakóczy szerint valóban „bírni kell” pénzzel, ám a gyerekek esetében számos klub, a Magyar Vitorlás Szövetség, vagy épp állami, illetve szponzori tehetségprogram járul hozzá ahhoz, hogy a legügyesebbek ne essenek ki azért, mert szüleik nem tudják finanszírozni sportolásukat.
Meg lehet-e élni pusztán vitorlázásból? – tettük fel a kérdést. Bakóczy Róbert elmondta, hogy sokan – a világbajnoki csapatból szinte mindenki – edzősködnek a versenyzés mellett, a legtöbb versenyző polgári – de a vitorlázáshoz valamilyen formában kapcsolódó – főállás mellett űzi szeretett sportját.
A Kékszalagon hajót indítani sem piskóta.
Éves szinten 100 millió forintos összegekről van szó
– nem véletlenül sorakoznak fel a hajók mögött neves szponzorok. A hajó megvétele óriási tételt jelent, majd ezt követően a fenntartásra is rendesen „locsolni” kell a pénzt. Az árbócrúd, a karbonrudak, a minőségi kötelek, a vitorla mind mélyen zsebbenyúlós történet – avat be a vitorlázás költségoldali rejtelmeibe Bakóczy Róbert. „A csapat által belerakott sok-sok munkaóra nehezen forintosítható, de az a hajó megvételétől számított 3–4 év, amíg győzelemre esélyes vitorlást faragnak belőle, nagyságrendileg 100 millió forintos összeget jelent évente” – mondta.
A Magyar Vitorlás Szövetség fontos bástyája a sportágnak, számos eszközt biztosít a klubok, versenyzők számára, némi anyagi támogatás mellett. A klubok fő bevételi forrása azonban az általuk szervezett táborok, a náluk pallérozódó gyerekek tagdíja, valamint a szponzorok útján jut bevételhez. Emellett a kikötővel rendelkező klubok annak bérbeadásából származó bevételüket is gyakran visszaforgatják mindennapi működésükbe.
Szénási Zsolt rutinos vitorlázónak számít. A Cofidis csapat kapitánya szintén szűnni nem akaró lelkesedéssel beszélt a sportágról – úgy tűnik tehát, hogy a vitorlázás tényleg nem ereszti el az embert, bár ők ezt annyira nem is bánják.
Szénási szintén évi 100 milliós összeget említett, amikor azt kérdeztük, mit jelent egy csapatnak, hogy rajthoz álljon a Kékszalagon. A nagyok, mint például a győztes Fifty-fifty, akár 1,5 milliárd forintot is „rálocsoltak” már a hajóra – mondta. Nem véletlenül aggatják tele a vitorlákat, illetve a hajótesteket nevesebbnél nevesebb szponzorokkal, ami a verseny presztízsét is hűen visszatükrözi.
A vitorlázás egy rendkívül összetett sport, ami komoly fizikai és mentális állóképességet igényel. A kötélhúzáshoz, a hajón való szaladgáláshoz vagy a pillanatok alatt meghozott döntéshozatalhoz mindez el is kél
– mutatott rá Szénási Zsolt. Öt-hat fő foglal helyet a hajón. Egy kormányos, akinek az a dolga, hogy a hajó ráüljön a szélre. A vitorlát állító finomhangolja a vitorlát, szintén annak érdekében, hogy a hajó minél gyorsabban menjen. Ezen felül pedig vannak, akik a riggeket állítják, valamint olyanok is, akik dőlésnél kvázi súlyként „kiülik” a hajót, és van a kapitány, aki a stratégiaalkotó.
A Cofidis Sailing Team négy éve vásárolta meg jelenlegi katamaránját. Ekkor lett ő a csapatfőnök, azóta évről évre fejlesztik a hajót a versenyre. Az idei volt a csapat negyedik Kékszalagja. Szénási Zsolt célja, hogy évről évre minél több tehetséges fiatal kapjon lehetőséget a szupergyors Extreme 40 katamaránon való versenyzésre.
Az Indexnek nyilatkozó kapitányok hajói az élmezőnyben végeztek a viadalra nevezett 510-ből. Bakóczy Róbert hajója, a Nemere II. a 22., míg a Szénási Zsolt vezette Cofidis katamarán a 14. helyen ért célba.
(Borítókép: Kékszalag Vitorlásverseny, 2024. július 18. Fotó: Tövissi Bence / Index)