Index Vakbarát Hírportál

„Sokkolta” az időjárás a búzát, ezt megérezheti a magyar élelmiszerpiac

2024. július 22., hétfő 09:29

A Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, Lakatos Zoltán egy interjúban arról beszélt, hogy a búza esetén egy sokkhatás ment végbe, és ennek következtében egy kismértékű áremelkedésre lehet számítani a lisztnél. Ami pedig végső soron a kenyér árában is megmutatkozhat.

Nemrég egy cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy miután gyenge lett az idei búzatermés, kenyérdrágulásra lehet számítani a boltokban ősztől.

Lakatos Zoltánt nemrég az InfoRádió kérdezte ugyanebben a témában. A Gabonaszövetség tagozati elnöke elmondta, hogy a búza minőségét két dolog befolyásolja: kisebb részben a vetőmaghasználat, nagyobb részben az időjárás. Mint mondta, ez utóbbival kapcsolatban három behatás is „sokkolta” a búza fejlődését.

Az egyik a márciusi hőhullám, a másik az áprilisi fagyos éjszakás időszak, a harmadik pedig a május közepétől június közepéig terjedő nagyon esős periódus volt – sorolta fel, hozzátéve: mindez azt jelenti, hogy a búza nem jó ütemben, elosztva kapta a vizet, a hideget és a meleget, hanem egyszerre túl intenzíven, „sokkoló” hatással.

Mint mondta, az általában ötmillió tonnás magyar termésből mintegy 1,1 millió tonnát használ a malomipar, 1,3 millió tonnát a takarmányipar, kell nagyjából 300 ezer tonna vetőmagnak, a többi pedig exportra megy. Most az időjárási gondok miatt az export fog visszaesni elsősorban, de negatív tényező volt, hogy tavasszal is sok búzát exportáltunk és ezért a raktárakban viszonylag kevés volt belőle felhalmozva.

Hozzátette: a búza így most várhatóan drágulni fog, mert mindenki azt akar majd venni, de kevés a jó minőségű.

Mindez pedig végső soron a lisztnél is áremelkedést fog eredményezni. 

Lakatos Zoltán szerint ez ellentétes a nemzetközi piac folyamataival, mert a párizsi árutőzsdén (MATIF) egyértelműen csökken a búzaár, miközben Magyarországon most magasabb árszint jellemző.

Ekkora áremelésre lehet számítani

„Ennek egyértelmű következménye az, hogy augusztus közepén, végén, vagy szeptember elején a malomipar biztosan árakat fog emelni. Úgy gondolom, hogy egy 10-15 százalékos áremelés valószínűleg szükséges lesz ahhoz, hogy a malomipar rentabilitása megmaradjon” – fogalmazott a szakember. 

Hozzátette, hogy a lakosság számára ez az áremelés nem lesz tragikus. Egy magyar lakos körülbelül 80 kilogrammnyi lisztet fogyaszt el éves szinten kenyér, sütemény és tészta formában. Ha 15-20 forinttal drágulna a liszt, akkor éves szinten 1000-1500 forint a többletköltség – fejtette ki Lakatos Zoltán.

Megjegyezte: a kenyérárakról persze a pékek döntenek majd. Egy kiló kenyérhez 70 deka liszt kell, ezért meghatározó annak ára, de most sincsenek alacsony szinten a kenyérárak Magyarországon. Ezt mérlegelik majd a szakmában és eldöntik, lesz-e emelés és mekkora – fejtette ki.

Rovatok