Index Vakbarát Hírportál

Korábban már kifizetett időszakról kaptak milliós villanyszámlákat a kisvállalkozások

2024. július 23., kedd 10:42

Egy Balaton-parti bisztró egy tavalyi évben elmulasztott nyilatkozásnak köszönhetően összesen hatmillió forintos számlát kapott az E.ON-tól. Ez több mikrovállalkozást is érint.

Több kisvállalkozást érintő számlákat küldött az E.ON, amikben dupla áramdíjat fizettetne meg a mikrovállalkozókkal – írja az RTL.

Az egyik Balaton-parti bisztró is áldozata volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek három villanyszámlát is kaptak három évre visszamenőleg az E.ON-tól, amiknek az összege csaknem 6 millió forint. Nagy Attila, a bisztró tulajdonosa az RTL-nek elmondta, „nem tudjuk, mi lesz, nem tudjuk befizetni, az biztos”.

„Az áramszolgáltató a mi esetünkben 2021. augusztusig sztornózta az összes kifizetett számlánkat. Ezeket mi az alapján fizettük, amit ők kiszámláztak. És most kiszámlázták újra, egyetemes szolgáltatásban részvétel vagy nem részvétel magyarázatával, amit én nem is igazán értek, hogy mit jelent” – tette hozzá. Az E.ON-tól kapott levelében – amelyet több kisvállalkozó is megkapott – a szabályok tavalyi szigorításáról is szó esik, miszerint már

csak azok a vállalkozások kaphatják olcsóbban az áramot, amelyeknek az árbevétele kevesebb mint évi 2 millió euró – vagyis körülbelül 800 millió forint –, és 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak.

Nagy Attila bisztrója a könyvelője szerint a 9,5-tel még mikrovállalkozásnak minősül. Ez a szám az alkalmi és részmunkaidősök miatt jön ki 9 és fél főre, azaz Nagy Attilának még most is a kedvezményes árat kellene fizetnie a villanyért, azonban erről tavaly nyilatkoznia kellett volna, amit sok másik mikrovállalkozással együtt elmulasztott. Ezért kell most évekre visszamenőleg kifizetni a milliós összegeket.

A Vállalkozók Országos Szövetsége méltányosságot kér a nehéz helyzetbe került kis cégeknek. Perlusz László, a VOSZ főtitkára elmondta, részletfizetési lehetőséget kérnek azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek túl nagy terhet jelentene egyben kifizetni a jogosulatlanul igénybe vett olcsóbb tarifát.

Az E.ON Hungária Csoport még 2022 áprilisában értékesítette az egyetemes energiaszolgáltatást nyújtó leányvállalatát, az E.ON Áramszolgáltató Kft.-t az MVM Csoport részére. Az érintett ügyfelek számára ez azt jelenti, hogy az MVM Csoportnak fizetik számláikat, miközben az energiahálózat üzemeltetője és fenntartója továbbra is az E.ON Hungária Csoport.

Az MVM a Híradónak a megkeresésére azt írta: ha benyújtják a megfelelő igazolásokat, készek „visszamenőleg elismerni őket az egyetemes szolgáltatásban”.

Rovatok