Index Vakbarát Hírportál

A MÁV-Start vezetőjének is jutott a prémiumból, Vitézy Dávid üzent a főpolgármesternek

2024. július 25., csütörtök 10:47

Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölt a közösségi oldalán reagált a hírre, hogy MÁV-os vezetőre is hullott a budapesti pénzjutalmakból. Néhány napja írtuk meg, hogy Karácsony Gergely főpolgármester 200 millió forintot osztott ki prémiumként a fővárosi vezetők körében.

Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely főpolgármester hatalmas pénzosztásba kezdett, hiszen 172 millió forintnyi prémiumot osztott szét a városvezetők között. A közszolgáltató cégek vezetői 11 millió forint fölötti összeget kaptak, de még a város marketingügynökségének vezetője is 8 millió fölött kapott. 10 millió forint feletti összeget összesen heten kaptak, a legkisebb kiosztott prémium pedig 2,2 millió forint volt.

A Népszava tájékoztatása szerint a fővárosi közszolgáltató cégek összesen 23 vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, ügyvezetője, gazdasági igazgatója kapott fejenként 2,2–11,7 millió forint közötti prémiumot, jövedelemtől függően. A lap úgy tudja, Mártha Imre, a Budapesti Közművek (BKM) Zrt., Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., valamint Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója tehetett zsebre 11 milliónál is többet. 

Barts J. Balázs, a BFVK Zrt. vezetője, Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója, valamint Walter Katalin két helyettese is tízmilliós prémiumot tudhat magáénak. Egyikük Szarka Zsolt, aki azonban már nem a fővárosi közlekedésszervező cégnél dolgozik, hanem a MÁV-Start Zrt.-nél. 

A lap kérdésére a BKK azt írta, „a főpolgármester által jóváhagyott teljesítményprémium (10,2 millió) ennek ellenére azért illeti meg, mert az „a 2023-as célokra és teljesítményre vonatkozott”.

Vitézy Dávid ismét üzent a főpolgármesternek

Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölt is reagált csütörtökön a hírre, hogy MÁV-os vezetőre is hullott a budapesti pénzesőből. 

Mindez azért különösen pikáns, mert a főpolgármester – előre propagandistának nevezve mindenkit, aki kritizálni meri a 200 milliós pénzosztását – azt írta a fővárosi cégvezetők prémiumai kapcsán, hogy ők »az állami közszolgáltatásokat nyújtó cégek vezetőihez képest lényegesen alacsonyabb javadalmazás mellett« dolgoznak. Majd a főpolgármester konkrétan be is szólt a MÁV-nak: »a BKK több utas szállítását szervezi meg, mint a MÁV, és kánikula esetén sem kéri arra az embereket, hogy halasszák el az utazásukat«

– írta a közösségi oldalán Vitézy, aki megjegyezte, hogy Karácsony Gergely ezek után kiutalta a 10,2 milliót a MÁV-Start második emberének.

Közölte azt is, hogy semmilyen választ nem kapott még arra a levélre, amelyben az alátámasztó dokumentumok nyilvánosságát és a BKK-vezérigazgató prémiumának visszavonását kérte. Szerinte a Népszava által kiszúrt MÁV-os példa inkább azt mutatja, „mennyire volt őszinte a főpolgármester kommunikációja így az új közgyűlés megalakulása előtt, a választások utáni első jelentős intézkedése kapcsán”. 

Vitézy Dávid korábban már kifejtette, hogy szerinte a prémiumosztás több sebből is vérzik. Ezzel a hírrel egy napon jelent meg, hogy 200 millió forintos, rekordnak számító büntetéssel sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK-t, amiért egy 2023-as busztendert több helyen is törvénytelen módon valósított meg a társaság. Karácsony Gergely emiatt ismét a bírósághoz fordul.

Rovatok