Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Varga Mihály a kínai hitelről, hamarosan jöhet a Szamuráj-kötvény

2024. július 26., péntek 18:56

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az állam kedvező feltételekkel állapodott meg az egymilliárd eurós kínai hitel felvételéről. A politikus elárulta, hogy egy japán, úgynevezett Szamuráj-kötvény kibocsátásán is dolgoznak.

A kormány „a piaci feltételeknél kedvezőbb árazásban állapodott meg” a kínai bankoktól felvett egymilliárd eurós hitel felvételekor – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-nek.

Az országgyűlési képviselő szerint „a magyar adósságkezelés hosszú ideje arra törekszik, hogy a szükséges források begyűjtése több lábon álljon, azaz több forrásból történjen”. Majd hozzátette, hogy a több lábon állás érdekében erősítették meg a lakossági forrásbevonást, és szélesítették ki a hazai intézményi finanszírozást, „de ugyanez igaz a külföldi forrásokra is”.

A hagyományos angolszász és európai piacok mellett Katar, Japán és Kína is partner volt az elmúlt években

– emelte ki a miniszter, majd azt is elárulta, hogy ősszel egy úgynevezett Szamuráj-kötvény kibocsátását is tervezik. 

Azzal kapcsolatban, milyen célból vették fel a hitelt, Varga Mihály megerősítette Gulyás Gergely kancellárminiszter állítását, miszerint a közlekedési- és energetikai infrastruktúra fejlesztésére használják fel.

Rovatok