Index Vakbarát Hírportál

Számítottunk rá, és meg is kaptuk az erősítést Amerikától

2024. augusztus 25., vasárnap 11:20

A hét közepén a 392-es szint közelébe erősödött a forint az euróval szemben. Legutóbb július végén, a tőzsdepánikot megelőzően volt ilyen erős a hazai valuta. A piac Jerome Powell Fed-elnök pénteki beszédére figyelt, aki nem okozott meglepetést, bemondta a szeptemberi kamatvágást. Powell beszéde nyomán a dollár az euróval szemben gyengült, miközben a forint is profitált, habár eleinte 393 alatt is járt a jegyzés, végül péntek estig 393 fölött stabilizálódott az árfolyam. Jövő héten főként a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése mozgathatja a forintot. Heti összefoglalónk.

A hetet a forint kismértékben a 395-ös szint alatt kezdte az euró ellenében, majd szerdán délelőtt 392 közelébe erősödött a jegyzés.

legutóbb július végén, a tőzsdepánikot megelőzően volt ilyen erős a hazai valuta

– világított rá Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője. Az erősödést támogatta, hogy a dollár is gyengült az euró ellenében, a piacok egyre biztosabbak a Fed-kamatvágásban.

A kamatvágás mellett szól a szerdán megjelent Fed-jegyzőkönyv, valamint az amerikai munkaerőpiaci adatok felülvizsgálata is, amelynek értelmében a korábban közöltnél 818 ezer fővel, 0,5 százalékkal dolgoztak kevesebben idén márciusban az Egyesült Államokban, mint azt a statisztikai hivatal előrejelezte. Érdemben tehát a vártnál gyengébb a munkaerőpiaci dinamika.

Gyászos adatra tört meg a forint lendülete

Csütörtök délelőtt elfogyott viszont a forint ereje, az euróval szemben átmenetileg visszagyengült a 394-es szint fölé is.

A fizetőeszközünk gyengülésében a vártnál kedvezőtlenebb második negyedéves beruházási adatok is szerepet játszhattak.

Ugyanakkor kismértékben a dollár is korrigálni tudott az euróval szemben. Ezt követően ugyanakkor nem láthatunk érdemi mozgást a forint piacán, a jegyzés a 394-es szint alatt alakult, a befektetők várták Jerome Powell pénteki beszédét Jackson Hole-ból.

 A Fed elnöke nem okozott meglepetést a beszédével, kiemelte, hogy eljött az ideje a kamatvágások megkezdésének. A jegybank értékelése szerint az infláció fenntarthatóan halad a jegybank 2 százalékos célja felé, illetve nincs szükség a munkaerőpiac további hűtésére

– fogalmazott lapunknak Molnár Dániel. A beszéd kapcsán összességében kettős a kép. Egyrészről egyértelmű üzenetet küldött a Fed a piacoknak, kikopott a kommunikációból a feltételes mondatok használata: szeptemberben kamatot vágnak. A lépés mértéke ugyanakkor még mindig inkább kérdéses, feltehetően 25 bázispontos lesz, bár a piaci árazások még mindig 34,5 százalékos esélyt adnak az 50 bázispontos vágásnak.

Powell beszéde nyomán a dollár az euróval szemben gyengült, miközben a forint is profitálni tudott, habár eleinte 393 alatt is járt a jegyzés, végül péntek estig 393 fölött stabilizálódott az árfolyam.

Így mozoghat a forint a jövő héten

A jövő heti naptár jóval sűrűbb lesz, mint az e heti volt. Varga Zoltánnal, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjével vettük végig:

Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója szerint az MNB keddi kamatdöntése hozhat esetleg mozgást a forint árfolyamában. Rámutatott, hogy a legutóbbi kamatdöntés óta elég sok minden történt, ami befolyásolja az MNB helyzetét. Egyrészt a kamatcsökkentési várakozások felerősödtek a tengerentúlon, másrészt azonban a júliusi hazai inflációs adat kellemetlen meglepetést hozott.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Rovatok