Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan lehull a lepel egy olyan adatról, amire a kormány sem szívesen néz rá

2024. szeptember 1., vasárnap 08:34

Eseménydús hét áll mögöttünk, a forint összességében erősödni tudott az euró ellenében, viszont gyengült a dollárral szemben. Kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank, ahol a várakozásoknak megfelelően ezúttal kamattartásról határoztak, ami a forintnak is erőt adott. A jövő héten minden napra jut fontos adatközlés, azt is megtudjuk, mi állt a gyászos második negyedéves GDP-adat mögött. Heti összefoglalónk.

A forint a hetet az euró ellenében a 394-es szint alatt kezdte, azonban már hétfő reggel gyengülni kezdett. A kurzus rövid időn belül 395 fölé került, ebben a nemzetközi hangulat játszhatott szerepet, tekintve, hogy a zloty is gyengült az euró ellenében. Estig a forint kismértékben vissza tudott korrigálni a 395-ös szint alá.

Kedd délelőtt jött el a fordulat a forintnál, a jegyzés a jegybanki kamatdöntést megelőzően már a 393-as szintig erősödött vissza, feltehetően beárazták a befektetők a jegybanki döntést.

A forint árfolyama a döntést követően tovább erősödött, miközben a lengyel zloty inkább gyengült. Az MNB a várakozásoknak megfelelően nem módosított az alapkamaton, sőt kommunikációjában inkább óvatos hangnemet ütött meg a stabilitás, a biztonság és a bizalom hangsúlyozásával  – világított rá Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője.

Jól tartotta magát a forint

Szerdán a forint egy viszonylag szűk sávban mozgott, a 393-as szintet nem tudta áttörni, így alapvetően afölött ingadozott kismértékben.

A forint most annak ellenére is tudta tartani magát az euró ellenében, hogy a dollár érdemben erősödött a nemzetközi piacon, amely korábban forint gyengülését váltotta ki

– mutatott rá Molnár. Csütörtökön is hasonló folyamatokat láthattunk, a forint az euró ellenében stabilan a 393-as szint alatt mozgott, miközben a dollár tovább erősödött az euróval szemben, köszönhetően többek között a második negyedéves amerikai GDP-adatok felfelé történő revíziójának.

Péntek délelőtt is tovább tudott erősödni a forint, a kurzus már a 392-es szintet tesztelte.

A forintnak segítséget jelentett, hogy az augusztusi eurózóna-infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,2 százalékra lassult, amely megágyazott a szeptemberi kamatvágásnak, ugyanakkor a továbbra is viszonylag magas, 2,8 százalékos maginfláció óvatosságra is intheti az Európai Központi Bankot (EKB) a várható kamatpályát illetően.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője rámutatott, hogy pénteken jelent meg a hír, miszerint Ukrajna január 1-től elzárhatja a Barátság kőolajvezetéket, ez mérsékelt forintgyengülést okozott.

Így mozoghat a forint a jövő héten

A jövő héten szinte minden napra jut egy hazai adatközlés, ezeket sorra vettük a szakértőkkel:

Ezekből elsősorban a gazdaság általános állapotára vonatkozóan vonhatunk le következtetéseket – mutatott rá Varga Zoltán.

Balog-Béki Márta, az MBH Elemzési Centrum szakértője rávilágított, hogy hétfőn az amerikai piacok ünnepnap miatt zárva tartanak még, de

a Fed kamatvárakozásai kapcsán vízválasztó lehet a szeptember 6-i munkaerőpiaci riport, amelynek alakulása nagyobb mozgásokat hozhat a pénzpiacokon is.

Ezeket a kérdéseket teheti fel az MNB

Mint korábban említettük, a hét legfontosabb hazai gazdasági eseménye az MNB kamatdöntése volt. Az ülést követő háttérbeszélgetésen Virág Barnabás alelnök elmondta, hogy a következő hónapokban az inflációs kilátások, a pénzügyi stabilitás, illetve az országkockázati megítélés alakulását követik majd kiemelt figyelemmel.

Biztosítani kell az inflációs cél fenntartható elérését, és figyelemmel kell kísérni a piaci szolgáltatószektor árazási magatartását. Tartósan fenn kell tartani a pozitív reálkamat-környezetet, illetve figyelembe kell venni a globális befektetői hangulat alakulását is. Emellett szorosan követik a külső egyensúlyi folyamatokat, a kockázati megítélés javulásához pedig a költségvetési célok fegyelmezett elérése is szükséges. 

Az MBH szakértője szerint a szeptemberi kamatdöntés előtti kiemelt kérdések a következők:

(Borítókép:  Stefano Guidi / Getty Images)

Rovatok