Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor aláírt egy határozatot, több mint 25 milliárd forintról döntött

2024. szeptember 13., péntek 09:27

A kormány több mint 25 milliárdos segéllyel próbálja kihúzni a Rendőrséget az adóssághalom alól, amit az évek során felhalmoztak. Emellett Orbán Viktor felszólította Varga Mihály pénzügyminisztert és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a 2025-ös évi költségvetés kidolgozásánál tegyenek javaslatokat többletforrások elkülönítésére, amellyel kisegítik a szervezetet.

Az állami intézmények különböző ágai már hónapok óta pénzügyi problémákkal küzdenek. Egy korábbi, július végi jelentés szerint csaknem 80 milliárd forintra rúgott a költségvetési intézmények kifizetetlen és lejárt tartozása.

A kormány most egy ponton közbelépett: a Magyar Közlöny szerint Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 12-én (vagyis csütörtökön) aláírt egy határozatot, amelynek értelmében több mint 25 milliárdos gyorssegélyt nyújtanak a Rendőrségnek, hogy a szervezet működőképes maradjon. 

Az egyszeri jelleggel történő kifizetést még augusztus 31-i hatállyal állapították meg. Ennek értelmében: 

Orbán Viktor emellett felszólította a Belügyminisztériumot és a Pénzügyminisztériumot, hogy Varga Mihály és Pintér Sándor miniszterek a 2025-ös évi költségvetés összeállításánál tegyenek javaslatokat többletforrások elkülönítésére, amellyel kisegítik a Rendőrséget. 

A kormány továbbá egyetért azzal, hogy az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv a 2024. évi alapfeladatai ellátásához a működőképesség támogatásához szükséges, saját hatáskörben végrehajtott intézkedésekből eredő megtakarítást a tartozásállomány csökkentésére fordítsa – áll a határozatban. 

Mint korábban írtuk, a Magyar Államkincstár első féléves adatai szerint a felhalmozott tartozásokkal rendelkező költségvetési intézmények 96 százaléka a Belügyminisztérium alá tartozik, élükön a Készenléti Rendőrséggel (5,5 milliárd forint). A rendőrség összességében 23,3 milliárd, míg a büntetés-végrehajtás 4,2 milliárd forint adóssággal rendelkezik, a kórházak 48 milliárddal „lógnak”, a kormányhivatalok pedig 1,5 milliárddal. A teljes költségvetési hiány 2656 milliárd forint, amely az idénre tervezett deficit 105,6 százaléka – állt a július végén megjelent jelentésben. 

Rovatok