Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan Magyarországon gyártják a BMW-k fontos alkatrészét

2024. szeptember 18., szerda 15:01

A tervek szerint 2025 második felében indul a próbaüzem az Ácson található Bamo Technology Hungary létesítményében, ahol többek között a BMW elektromos autóihoz is gyártanak majd katódanyagot.

Épül az ácsi katódanyag-gyár, korábban lapunk már betekintést nyert abba, milyen technológiával és módszerekkel folyik majd a termelés az üzemben. A csarnok alapozásához több mint 2800 betoncölöpöt, az építkezéshez pedig több mint 58 ezer köbméter vasbetont használnak fel.

Az év első felében indult, és a legnagyobb magyarországi magasépítési projektek közé tartozik a BAMO Technology Hungary Kft. ácsi katódanyag-gyárának építése. A 41 ezer négyzetméteres létesítmény a kínai cég első európai üzeme lesz, ahol az elektromos autók akkumulátoraiban használt katódanyagot gyártanak majd.

A BMW-nek is gyártanak majd Ácson

„A világ legfejlettebb és legbiztonságosabb gyártási technológiáját hozzuk Ácsra. Partnereink között tudhatunk számos nyugat-európai elektromosautó-gyártót, például a BMW-t” – mondta Fülöp Ferenc, a BAMO közkapcsolati igazgatója a cég lapunknak küldött közleménye szerint.

Jelenleg a szerkezetépítési fázisban vagyunk, az előregyártott és monolit szerkezetek párhuzamosan épülnek a területen

– árulta el Bajcsay Márton, a kivitelezést végző Market Építő Zrt. műszaki igazgatója. Hozzáfűzte, hogy az építkezéshez több mint 58 ezer köbméter vasbetont és 70 ezer négyzetméter födémpanelt használtak fel.

Rámutattak, hogy az építkezés következő szakasza a csarnok külső burkolása lesz. Ezt a belső szakipari feladatok, a gépészeti, az elektromos munkák követik, végül pedig a tereprendezés, az utak és a parkolók kialakítása. A tervek szerint 2025 második felében kezdődik el a próbagyártás az üzemben.

Rovatok