Bár a 38. heti sorsoláson nem született 5+2-es találat, 5+1-esből négyet hozott az Eurojackpot, ebből két nyeremény Magyarországon talált gazdára. A szerencsések több mint 1,3 millió euróval, vagyis több mint 500 millió forinttal lettek gazdagabbak, de a fődíj még várat magára.
Kihúzták az EuroJackpot e heti nyerőszámait, amikor is két honfitársunk lehetett nagyon boldog. Ketten találtak el az 5+2 nyerőszámból hatot, így ők 1 319 985 euróval lettek gazdagabbak. A kihúzott számok az A sorsoláson a következők voltak.
A B sorsolás extra számai pedig alább láthatók:
Az 5+1-es találattal (jelenlegi árfolyamon átszámítva) nagyjából 518 millió forintot nyert a két szerencsés, ötös viszont ez alkalommal Magyarországon nem született. 4+2-vel hárman jutottak 1,4 millió forinthoz, míg a 4+1-et már 22-et tippelték meg sikeresen, ők 106 ezer forinttal lettek gazdagabbak.
A telitalálat még mindig várat magára, így a következő várható főnyeremény 18,9 milliárd forintra ugrott.