Az árvíz miatt kikapcsolt ügyfelek felénél már visszaállította az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatást. Több mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikapcsolni mintegy 2200 ügyfélnél az áramot. Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is beavatkozott a szolgáltató.
Az árvíz által érintett területeken óvintézkedésként, élet- és vagyonvédelmi okokból került sor az áram kikapcsolására, gázhálózati korlátozásra azonban nem volt szükség, és egyik esetben sem történtek hibák. A szakemberek folyamatosan figyelik az apadást, majd tisztítást és műszaki ellenőrzést követően visszaállítják a szolgáltatást. Ez általában automatikus, kivéve, ha egy ingatlan belső hálózatát is érintette − írta meg a Népszava.
Az MVM területén is több településen kellett az árvízi helyzetet kezelni, itt is az önkormányzatokkal, illetve a katasztrófavédelemmel együtt kezelik az árhullám levonulása után kialakult állapotokat. Ahol a Duna ellepte a mérőeszközöket és nyomásszabályozókat, azokat leszerelték.
Magas vízszint miatt az áramszolgáltatást is szüneteltették a Duna dél-dunántúli szakasza mentén levő városokban és falvakban. A munkálatok időben megtörténtek, így az MVM-nél sem történt meghibásodás.
Az árhullám levonulása után az érintett hálózatokon rendkívüli ellenőrzést hajtanak végre,
a gázrendszereken pedig visszaszerelik a mérőket és nyomásszabályozókat. Az áramellátás csak biztonságos feltételek mellett kapcsolható vissza. A károk felmérése drónnal történt, illetve megkezdődött a kármentesítés és a fertőtlenítés.
Az ideiglenes védművek elbontását az állami védvonalakon a vízügy, az önkormányzataikon pedig a helyhatóságok végzik. A közutakat a közút, a települési utakat pedig a polgármesteri hivatalok takarítják, szükség szerint fertőtlenítik − tájékoztatott a Belügyminisztérium.
A III. kerületben, a Római parton 70 hektáros területet védtek meg, de mintegy száz házat lepett el a víz, melyet áramtalanítottak
− közölte Egri Gábor, az Egyesület a Római Partért alelnöke.
A csatornákból azonban feltört a szennyvíz, mely után klórmésszel és hipóval fertőtlenítettek. A rozsdásodásveszély miatt az áramhálózat cseréjére is szükség van, ezeket azonban a biztosító nem fizeti. A takarítást pedig az önkormányzat és a lakók végzik közösen.
Bellai László, az önkormányzat kommunikációs vezetője megjegyezte, hogy Szentendrén, Derecske városrészben mintegy 200 lakóházat érintett az árvíz, ezeknél az Elmű le is kapcsolta az áramot. Néhány háznál történt vízbetörés, ezért azoknál még nem lehet visszaállítani a szolgáltatást.