Index Vakbarát Hírportál

Szentkirályi Alexandra a Fővárosi Lakásügynökség működését bírálta

2024. szeptember 26., csütörtök 17:45

A Fidesz fővárosi elnöke szerint teljes kudarc a Fővárosi Lakásügynökség elmúlt félévi tevékenysége, mivel 140 ezer lakásból mindössze 25 otthont sikerült bevonni a programba és mindössze 3 akadt bérlőre. Szentkirályi Alexandra szerint a lakásügynökség létrehozásának bejelentése csak pótcselekvés volt Karácsony Gergely főpolgármesteréktől, „az önkormányzati semmittevés közepette.”

Élesen bírálta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke a Fővárosi Lakásügynökség tevékenységét, amelynek programja fél évvel ezelőtt azért indult el, hogy a lakásigénylők a piaci árhoz képest akár 30 százalékkal olcsóbban juthassanak albérlethez.

Az elnök kudarcnak ítélte meg a lakhatási programot Facebookon közzétett videójában.

Mint mondja: a fővárosnak nagy szüksége lenne egy olyan megoldásra, ami valóban képes kezelni a lakhatási problémákat.. Felidzézte, hogy „egy ciklusnyi semmittevés után közvetlenül az önkormányzati választási kampány előtt jelentették be a lakásügynökséget.” Szerinte sajnos ez is csak „egy hangzatos pótcselekvés volt.”

A Fővárosi Lakásügynökség fél éves működése alatt összesen 25 lakást sikerült bevonni a programba, és ebből összesen háromnak van bérlője. 

Három lakást sikerült kiadni a 140 ezer Budapesten kiadható lakásból, ez egyenlő a nullával. A budapestiek ennél többet érdemelnek

– húzta alá Szentkirályi Alexandra.

Rovatok