Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a kínai cég, ezt akarják a magyaroktól

2024. szeptember 27., péntek 19:44

A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik. Ennek érdekében hatékony együttműködést kíván kialakítani a szegedi oktatási intézményekkel – közölte pénteken a sencseni társaság.

A vállalat humán erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettese, Jerry Xunt, aláhúzta, hogy a BYD a magyarországi tevékenységében kiemelkedő szerepet szán a magyar szaktudásnak és az innovatív szemléletnek.

Közleményük szerint a napokban Magyarországra látogatott a BYD szakképzésért és HR-ügyekért felelős delegációja, amelyet fogadott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója is.

Évi háromszázezer autót tudnak majd itt gyártani

Később a delegáció Szegeden egyeztetett a helyi felsőoktatás és szakképzés vezetőivel. A Szegedi Tudományegyetemmel már számos egyeztetést folytattak, az intézmény szerves része lesz a BYD működésének – jelezték a közleményben.

Az villamos energiával működő járművek előállításában világelső BYD tavaly jelentette be, hogy több milliárd eurós beruházással Szegeden építi meg első európai autógyárát,

amely évi háromszázezer autó gyártására lesz képes.

A gyár építése megkezdődött, jelenlegi információk szerint a gyártás pedig jövőre indulhat el. A 2003-ban alapított BYD Auto a világ első autógyártója, amely az elektromos átállás jegyében leállította a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását, és 9 egymást követő évben a konnektorról tölthető személygépkocsik (NEV) eladásának élén állt Kínában – összegezte az MTI.

Rovatok