Index Vakbarát Hírportál

Már a magyarok is a bőrükön érezhetik az iráni támadást, itt a 400 forintos euró

2024. október 2., szerda 12:47

A kedd este Tel-Avivra zúduló rakéták látványa a lehető legegyértelműbb jele volt annak, hogy megkezdődött az eszkaláció a Közel-Keleten, amitől az elmúlt egy évben oly sokan tartottak. Ahogy a geopolitikai konfliktusok elmérgesedésénél megszokhattuk, a dollár most is erősödésnek indult, a forint pedig hátraarcot vett. Az euró-forint árfolyamában a 400-as szint elérése rövid távon is reális – jelezte az Indexnek Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Az izraeli hadsereg és a hivatalos iráni sajtó is megerősítette: Irán rakétatámadást indított Izrael ellen. Több mint 200 rakétát lőhettek ki a zsidó államra. A támadás hírére pánikba estek a tőzsdei kereskedők kedden. Felszökött az olaj ára, estek a részvények, az arany árfolyama pedig mindenkori rekordját ostromolta. A globális hangulat elromlott, az amerikai tőzsdék 1-1,5 százalékos mínuszban zártak tegnap.

Rég láttuk ilyen gyengének a forintot

Ahogy a geopolitikai konfliktusok elmérgesedésénél megszokhattuk, a dollár most is erősödésnek indult, a feltörekvő devizák – mint a forint – pedig hátraarcot vettek. A dollár már egyébként is menetelt, miután hétfőn az amerikai jegybank belengette, hogy nem tartja sietősnek a kamatcsökkentéseket. Erre tett rá még egy lapáttal az iráni rakétatámadás.

A forint szerdán jelentősen gyengült, délelőtt 399 forintnál is többe került egy euró, majd áttörte a 400 forintot, és vészesen közelít a kéthavi mélyponthoz.

Legutoljára augusztus elején volt ennyire gyenge a fizetőeszközünk, és a 400-as rémálomszint is meglehetősen közel került, amelynek közelében legutóbb márciusban jártunk. Délhez közeledve némileg visszakorrigált a forint árfolyama a 399-es szint alá, azonban korántsem múlt el a devizára nehezedő nyomás – így ugyan kifújhattuk a visszatartott levegőt, de még nem dőlhettünk hátra.

15 óra magasságában aztán megtörtént, amitől mindenki tartott, áttörte a 400-as szintet a forint – ezzel másfél éves mélypontra süllyedt a magyar deviza.

A következő hetekben a nagy kérdés az lesz, hogy vajon átmeneti felszúrást láthattunk vagy tartósan 400 forint felett ragad az euró. A szakértők szerint az sem kizárt, hogy a forint megérinti 403-as ellenállási szintet.

Szakértő: 400 forint fölött ragadhat az euró

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője lapunknak megerősítette, hogy a forint gyengülésében a geopolitikai feszültségek erősödése is közrejátszott. Ezenkívül több tényező is okolható a magyar deviza elmúlt napokban tapasztalt gyengüléséért:

Ezt a folyamatot látjuk, a forint mellett a lengyel zloty is gyengül az euróval szemben.

Az euró-forint árfolyamában a 400-as szint elérése rövid távon is reális, de nem lehet kizárni a 403-as ellenállás megérintését sem

– jelezte Varga. Az euró-forint árfolyama utoljára augusztus elején járt 399 felett, míg a dollár-forint jegyzése augusztus közepén 361-nél. 

(Borítókép: Irán rakéták sorozatát lövi ki 2024. október elsején. Fotó: Ammar Awad / Reuters)

Rovatok