Index Vakbarát Hírportál

Gazdasági megállapodást szeretne kötni Szijjártó Péter a világ egyik legkorruptabb diktatúrájával

2024. október 5., szombat 10:36

Az olajban gazdag Egyenlítői-guineai Köztársaság kormányával szeretne egyességet kötni a magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter, aki engedélyt is kapott a tárgyalásokra Orbán Viktortól.

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent egy miniszterelnöki határozat, amely felhatalmazza a külgazdasági és külügyminisztert arra, hogy gazdasági és műszaki célú együttműködési tárgyalásokat kezdjen Egyenlítői-guineai Köztársaság kormányával, vagyis Orbán Viktor Szijjártó Péter kérésére felhatalmazta Szijjártó Pétert, hogy jelölje ki azokat, akik letárgyalják a megállapodást.

Az olaj Egyenlítői-Guinea exportjának 97 százalékát adja, amelynek köszönhetően az ország Afrika legmagasabb egy főre jutó hazai össztermékével (GDP) büszkélkedhet.

Ez az adat azonban nem fest teljes képet az országról a hvg.hu szerint, amely felhívja a figyelmet arra, hogy az országban a társadalmon belüli szélsőséges egyenlőtlenségek jelentkeznek, emiatt a lakosság 70 százaléka napi egy dollárból, vagyis pillanatnyi árfolyamon számítva napi 365 forintból él.

A nevében köztársaságnak számító, de a valóságban diktatórikus felépítésű nyugat-afrikai ország 1,7 millió lakossal rendelkezik, és olajban rendkívül gazdag, de a világ legkorruptabb országai között tartják számon. Egyenlítői-Guinea 1968-ban függetlenedett Spanyolországtól, azonban első elnökét 1979-ben lelövette az elnök unokaöccse, Teodoro Obiang, aki azóta is vezeti az országot, és a legutóbbi választásokon 93 százalékos többséggel választották meg.

2011-ben elfogadták az ország alkotmányát, amely rögzíti, hogy az elnöki székben, csak két hétéves ciklust lehet tölteni, a 45 éve hatalmon lévő Teodoro Obiang szerint ez azonban csak az utódaira érvényes. Az elnököt egyébként az Egyesült Államokban és Franciaországban pénzmosással, sikkasztással vádolták meg.

Rovatok