Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály elárulta, hogy mi az igazság a költségvetésről

2024. október 9., szerda 10:40

Varga Mihály pénzügyminisztert szerdán a parlamentben meghallgatta a Költségvetési Bizottság. Azon túl, hogy a tárcavezető egyesével válaszolt az ellenzéki képviselők kérdéseire, részletesen ismertette a kormány idei, a költségvetést érintő számításait. A miniszter szerint az idei hiánycél továbbra is tartható, és határozottan visszautasította, hogy a kormány megszorító intézkedéseket hajtott végre.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Költségvetési Bizottság előtt szerdán azzal kezdte, hogy 2024 a védelem költségvetésének az éve, ahogy ezt már korábban jelezte, így a büdzsének idén az ország biztonságát kell garantálnia. Ennek megfelelően működik a honvédelmi alap és a családtámogatási rendszer. Csak az utóbbira 3307 milliárd forintot költött a kabinet.

A tárcavezető külön kiemelte, a foglalkoztatás rekordszinten áll, és a 13. havi nyugdíjat is kifizeti a kormány. Idén az infláció 3,6-3,7 százalék lehet, így pedig a nyugdíjak vásárlóértéke növekedik majd. 

Tartható az idei költségvetés

Idén 1360 milliárd forint áll rendelkezésre a rezsivédelmi alapban. Az energiaárakban konszolidáció látható, de a tárcavezető szerint még mindig nem olyan szinten állnak, mint 2022-ben, valamint tavaly. Varga Mihály ezért felhívta arra a figyelmet, hogy a rezsitámogatás jelentősen csökkenti a családok terheit. A kormány 860 milliárd forinttal többet költ bérekre, a miniszter szerint ennek az egyik kedvezményezettjei az oktatásban és az egészségügyben dolgozók.

A pénzügypolitikában a tárcavezető szerint a kormány teljesítette a célokat. Idén és jövőre gazdasági növekedést könyvelhetünk el, és már ebben az évben az uniós élmezőnyben helyezkedik el Magyarország. A kabinet a költségvetésben idén 650 milliárd forint értékben halasztott el beruházásokat, és további egyensúlyt javító lépéseket eszközöltek

Többek között ezért „a kormány által kijelölt hiánypálya tartható lesz” – összegezte a tárcavezető. Később ellenzéki képviselők kérdésére elmondta: 2 ezer milliárd forint értékben a kormány ennek ellenére beruházásokhoz hozzájárul. Varga Mihály kiemelte, hogy szeptemberben 200 milliárdos többletet könyvelhettek el a költségvetésben.

A továbbiakban a kormány egyértelműen a kamatkiadások csökkenésével számol, ami további mozgásteret enged a költségvetésben. „Az adósság szerkezetében folytatjuk, amit 2010-ben megkezdtünk.” Majd Varga Mihály arra is kitért, hogy az ország adóssága több lábon áll, nemcsak angolszász és nyugati országok felé adósodunk el, hanem más piacokon is. Ráadásul a devizakitettsége az államadósságnak folyamatosan csökkent, most 28,9 százalékon áll.

A lakosság megtakarításai jelentős szerepet játszanak az adósságszolgálatunkban

– emelte ki Varga Mihály.

Az államadósság devizakitettségét igyekszik a kormány csökkenteni, ez korábban 50 százalék fölött volt, most már 30 százalék alatt van, ami szerinte kedvező. A tárcavezető szerint ezeket a folyamatokat a hitelminősítők is értékelik: „mind a háromnál befektetésre ajánlják Magyarországot”. Egyébként összesen 11 ezer milliárd forint van a lakosság kezében.

Az egyik elnök háborút akar

Ellenzéki képviselők kérdésére Varga Mihály elmondta, technikai értelemben teljesen mindegy, hogy tavasszal vagy ősszel fogadják el a jövő évi költségvetést. Az idei évben ősszel fogadják el a 2025. évi költségvetést. Varga Mihály szerint ez egyértelműen a külső tényezőkre vezethető vissza: az amerikai elnökválasztás, valamint a háború. „Az egyik elnök békét akar teremteni, a másik folytatni a háborút” – jegyezte meg.

„A reptér lezárt ügylet” – mondta a másik kérdésre Varga Mihály, aki szerint ebben az infrastruktúrában sokkal több lehetőség van, mint ahogy azt korábban kihasználták. Mint azt a napokban írtuk, a Liszt Ferenc repülőtér forgalma kiemelkedő szintet ért el, az idei első nyolc hónapban 18,6 százalékkal több utast fogadott, mint egy évvel korábban.

A nyár utolsó hónapjára sem lehet panasz: 11 százalékkal több vendéget és 3,6 százalékkal több vendégéjszakát könyveltek el a turisztikai szálláshelyek az előző évhez képest. A kormány 15 milliárd forintból indított ágazati programokat, amelyekkel még tovább pörgetnék a turizmus teljesítményét. Ez azért is fontos, mert az ágazat a hazai GDP több mint tíz százalékát adja.

Varga Mihály a MÁV-val kapcsolatos kérdésekre kiemelte,

a forrásokat biztosítják, és a tárca „pluszigényeket nem jelzett”.

Varga Mihály később arra is kitért, hogy a vasútfejlesztés kiemelt prioritása a kormánynak, „gondolok itt például a Budapest–Belgrád vasútvonalra”. A Budapest–Belgrád vasútvonal beruházása mellett idén különböző fejlesztésekre 150 milliárd forint áll a vasút rendelkezésére. Majd hozzátette: a vasútra eddig is és ezután is jut majd pénz.

Majd arra is kitért, hogy „Magyarországon van gazdasági növekedés, a 1,5 százalékot eredménynek tartom”. Korábban megírtuk, Magyarország bruttó hazai termékének volumene az idei év II. negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értékét. Varga Mihály kiemelte, hogy a hiánycél idén 4,5, jövőre 3,7 és 2026-ban pedig már 3 százalék alatti hiányt eredményez.

Varga Mihály az ellenzéki képviselők kérdéseire elárulta, a kormány még nem fejezte be a jövő évi költségvetés tervezését.

Majd úgy fogalmazott: „ha az elmúlt négy évet megnézzük, akkor az egyik legnagyobb teljesítménye ennek az országnak az, hogy két ekkora válságot követően nem kellett külső segítséget kérni.” Így állította szembe Varga Mihály azt, hogy 2008-ban Magyarország nem tudta fizetni az adósságait és az IMF-től kellett segítséget kérni. A kormánnyal szemben „önök 2008-2009-ben egyből az emberektől vettek el pénzt.” Majd úgy fogalmazott, az a gazdaságpolitika, amit követünk, eredményes és hasznos.

A kínai hitelekkel kapcsolatban azt mondta, a kínai fél kérte, hogy a részletek ne kerüljenek nyilvánosságra. Ugyanakkor Varga Mihály kiemelte, kedvezőek a konstrukciók és az idei évben nem terveznek több hitelfelvételt. Az uniós gazdasági kapcsolatokkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy „nem látok olyan vészforgatókönyvet, amire utalnak. 1000 milliárd forintnyi uniós forrás érkezik idén, ennek a nagy része bejött.”

(Borítókép: Varga Mihály 2023. december 13-án. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok