Index Vakbarát Hírportál

Döntött a kormány, alapjaiban változnak meg a lakhatási kérdések

2024. október 16., szerda 14:28

A kormány Új Gazdaságpolitikai Akciótervről döntött – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium a Kormányinfóval összhangban. A gazdasági minisztérium most tételesen felsorolta, hogy milyen intézkedések jönnek a kormány részéről. Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv három alappilléren nyugszik.

A világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott – írta szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca szerint ahhoz, hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség.

A kormány szerint kizárólag a gazdasági semlegességgel nyílik lehetőség arra, hogy jövőre elérhető legyen a 3–6 százalék közötti gazdasági növekedés.

A minisztérium kiemelte, hogy a gazdaság újbóli lendületbe hozása mellett a kormány célul tűzi ki, hogy a konjunktúra helyreállítása bevonó jellegű legyen, a társadalom és gazdaság lehető legszélesebb köre részesüljön belőle, különösen a magyar családok és a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások.

Marad a munkaalapú társadalom

Ennek érdekében a kormány megkezdi az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozását, amely a következő három alappilléren nyugszik:

  1. Jövedelmek vásárlóerejének növelése.
  2. Megfizethető lakhatás biztosítása.
  3. A Demján Sándor Program, melynek célja a vállalkozások méretének megduplázódása.

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv e három pillér mentén összesen 21 intézkedést tartalmaz. A jövedelmek vásárlóerejének növelését a kormány három intézkedéssel támogatja: egyrészt hároméves bérmegállapodás megkötése a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekkel, másrészt a Munkáshitel Program elindítása, végezetül a gyermekek után járó családi adókedvezmény megduplázása (két lépésben).

Itt a válasz a lakhatási válságra

A kormányzat szerint Budapest súlyos lakhatási problémával néz szembe, ennek megoldása elsődlegesen a főváros feladata lenne, de láthatóan nem tudja kezelni. A budapesti lakhatási probléma enyhítése érdekében a kormány három intézkedést dolgoz ki:

  1. A magánszálláshely-szolgáltatásnyújtás, azaz az Airbnb feltételeinek szigorítása.
  2. A lakásbérleti díjak és szerződési feltételek rendszerének vizsgálata.
  3. A kollégiumi férőhelyek bővítése a felsőoktatási hallgatók számára.

A kormány célja, hogy Budapesten túlmutatóan az egész országra kiterjedően fejlessze a lakhatási feltételeket, ezért további hét, a megfizethető lakhatással kapcsolatos lépést tervez:

  1. Fiataloknak szóló lakásprogram kialakítása.
  2. A Vidéki Otthonfelújítási Program elindítása.
  3. A Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti, lakásfelújítást lehetővé tévő lehetőségének biztosítása.
  4. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások opcionális, önkéntes döntésen alapuló, átmeneti, lakáscélú felhasználásának biztosítása.
  5. A munkáltató által adható lakhatási támogatás adókedvezményének kidolgozása.
  6. Az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfa fenntartása 2026 végéig.
  7. 5 százalékos, önkéntesen vállalt lakáshitel-kamatplafon bevezetése, együttműködésben a bankszektorral.

Fókuszban a kkv-k

Végezetül a kormány meghirdeti a Demján Sándor Programot, amelynek célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása. A kkv-szektor jelenti a magyar gazdaság gerincét, amelynek támogatását, további megerősítését nyolc intézkedéssel segíti a kormány:

  1. Jelentős mértékű tőkefinanszírozási program.
  2. „1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program”.
  3. „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program – a digitalizáció elősegítése érdekében.
  4. A Széchenyi Kártya Program beruházási típusú hiteltermékei esetében a fizetendő éves kamat jelentős csökkentése 3,5 százalékra.
  5. Az Eximbank Zrt. exportösztönző hitelprogramjának újraindítása.
  6. Az Eximbank Zrt. által nyújtandó kifektetési hitelprogram, valamint az NTH által lebonyolított kifektetési tőkeprogram meghirdetése.
  7. A hazai kkv-szektort érintő európai uniós programok felgyorsítása.
  8. A kkv-szektor adminisztrációjának csökkentése, így a kötelező könyvvizsgálati értékhatár alkalmazási feltételének enyhítése.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedése összességében hozzájárul 3–6 százalék közötti gazdasági növekedés eléréséhez. „Így ahhoz is, hogy a magyar GDP bővülése az unió átlagos növekedését meghaladva az élmezőnyébe tartozzon, ezáltal tovább folytatva hazánk felzárkózását az Európai Unióhoz” – összegezték.

Rovatok