Index Vakbarát Hírportál

Vészjósló nyilatkozatot tett az IMF vezérigazgatója: Nehéz jövő előtt állunk

2024. október 18., péntek 13:52

A Nemzetközi Valutaalap igazgatója, Krisztalina Georgieva szerint nehéz jövő előtt áll a világ, ugyanis az elkövetkező években a globális gazdaság csak kismértékben fog növekedni, miközben a globális államadósság folyamatosan emelkedik, és 2030-ra elérheti a GDP 100 százalékát. Az IMF vezetője felszólította a világ kormányait, hogy csökkentsék államadósságuk szintjét.

A következő években gyengén nő majd a globális gazdaság, miközben emelkedik az államadósság – mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója csütörtökön, az IMF és a Világbank jövő heti, október 21–26. között tartandó közös őszi ülésszaka előtt. Krisztalina Georgieva úgy fogalmazott, hogy „a kilátások gyenge növekedés és magas adósság komoly kombinációjára utalnak, ami nehéz jövőt jelez.”

Az IMF a jövő hét elején ismerteti új globális gazdasági előrejelzését. Az előző, júliusi prognózis szerint az idén 3,2 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal nő a globális gazdaság.

Az IMF szakértői a hét elején ismertették azt a tanulmányukat, amely szerint a globális államadósság 2024 végén meghaladja a százezer milliárd dollárt, ami a globális GDP 93 százalékának felel meg. A dokumentum összeállítói szerint ez az arányszám a GDP 100 százalékára emelkedhet 2030-ra.

„Ijesztő tendencia”

Az IMF szerint a globális adósságállomány növekedését nagyrészt a világ két legnagyobb gazdasága, Kína és az Egyesült Államok által fölvett állami kölcsönök emelkedése okozza. Krisztalina Georgieva szerint azonban ennél is „ijesztőbb tendencia” az államadósság növekedése a fejlődő és szegény országokban, ahol a kormányzati bevételek egyre nagyobb részét fordítják adósságszolgálatra.

Az IMF vezetője nyilatkozatában arra szólította fel a világ kormányait, hogy tegyenek intézkedéseket az államadósság szintjének csökkentésére.

Krisztalina Georgieva egyben felhívta a figyelmet az infláció lassulására a világ vezető gazdaságaiban, bár hozzátette, hogy még korai győzelmet hirdetni az infláció felett.

Lehet, hogy az infláció lassul, de a magas árak egyelőre nem tűnnek el

– figyelmeztetett.

A magyar miniszterelnök szeptember közepén fogadta a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatóját Karmelita kolostorban, ahol értékelték a világgazdaság helyzetét. Orbán Viktor kiemelte, hogy Európa versenyképességet veszít, ezért az Egyesült Államok és Kína is elléphet tőle. Akkor azt állapították meg, hogy a háborúk, feszültségek miatt a többoldalú együttműködések gyengülnek, így a korlátok nélküli, sokoldalú világkereskedelmi rendszert minden oldalról egyre több támadás éri, miközben a világ nem engedheti meg magának azt, hogy egymással szemben álló blokkokra szakadjon.

Rovatok