Index Vakbarát Hírportál

Tizennyolc pluszos filmet forgat a forint, és az üzemanyagárakon még nem is látszik

2024. október 28., hétfő 11:31

Hétfő reggel bő egyéves mélyponton találta magát a forint az euróval szemben, a 405-ös szinthez közelített az árfolyam. Már hetek óta a 400-as lélektani szint fölött bolyong a fizetőeszközünk, és nem találja az erősödéshez vezető utat. Ebben főleg a dollár erősödése és a geopolitikai konfliktusok kiéleződése játszik szerepet. Szakértőkkel azt is megvizsgáltuk, hogyan alakulnak az olaj- és ennek mentén az üzemanyagárak.

Már a múlt héten jelentős gyengülést láthattunk a forint árfolyamában, amit elsősorban nemzetközi folyamatok, többek között a földgáz világpiaci árának emelkedése okozott, ami közel 10 százalékos volt. Emellett a geopolitikai kockázatok továbbra is fennállnak, sőt éleződnek. Péntek délutánra 404 forintnál is többe került egy euró.

Hétfő reggel folytatta a gyengülést a magyar fizetőeszköz, a 405-ös szinthez közelített az euróval szemben – erre bő másfél éve nem láttunk példát.

Péntek este történt egy kedvező esemény, ami akár mentőövet is jelenthetett volna a magyar valutának. Közzétette ugyanis Magyarország szuverén adósbesorolásának új minősítéséről hozott döntését a Standard and Poor’s. A hitelminősítő nem változtatott a besoroláson, emellett a stabil kilátást is érvényben hagyta.

Azonban a szakértők rámutattak, hogy a hitelminősítő döntésének nem kellene komoly mozgásokat kiváltania a forint piacán, hiszen az általuk figyelembe vett gazdasági folyamatokat a piac már valószínűleg beárazta.

Mi lesz az üzemanyagárakkal?

Mint ismert, az árfolyam hatással lehet az üzemanyagárakra. A holtankoljak.hu adatai szerint a hónap utolsó hetén, kedden kismértékben változnak a nagykereskedelmi árak. Keddtől a benzin díja változatlan marad, a gázolaj ára 3 forinttal emelkedik.

Hétfőn az alábbi átlagárakkal találkozhatunk a benzinkutakon:

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az Indexnek elmondta, hogy a forintárfolyam változása a hazai üzemanyagárakra hatással lesz. Ám fontos kiemelni, hogy

Izrael válaszcsapása az energetikai infrastruktúráját nem érintette.

„Komolyabb árváltozást remélhetőleg a forintgyengülés nem okoz, de a magyar fogyasztóknak tagadhatatlanul többek kell majd fizetni.” Fontos azt is hangsúlyozni, hogy egész októberben magasabb volt a kőolaj ára, mint napjainkban.

Jelentősebb változások az üzemanyagárakban a véleményem szerint nem lesznek. A forint azért az elmúlt időszakban már tartósan 400 forint környékén alakult

– összegezte az Indexnek Grád Ottó. Ez az árfolyam már beépült az árakba, így néhány forintos változáson kívül mást nem eredményezhet az üzemanyagpiacon, hiszen a kőolaj jegyzésében folytatódik a konszolidáció.

Hátszelet kaphat a forint a héten

A jövő héten sem lesz hiány piacbefolyásoló eseményekből, ezeket Rodic Ádámmal, az MBH Elemzési Centrum elemzőjével vettük végig:

Szerda

Csütörtök

Péntek

Cikkünk írásának pillanatában, délelőtt 10 óra magasságában a 404–405-ös szintek között mozgott a forint.

Korábban azonban Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője jelezte lapunknak, hogy sávot ugrott az árfolyam, így az euró-forint jegyzése a következő időszakban a 400–410-es tartományban, a dollár-forinté a 365–375-ös tartományban mozoghat, így a gyengülés java még előttünk állhat, de az erősödés sincs kizárva. 

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok