Csatári László, a Trustify befektetési szakértője világított rá, hogy az évtized végére várhatóan az emberiség teljes elektromosenergia-termelésének több mint fele megújuló forrásokból fog származni. A legnagyobb arányban felhasznált megújuló energia pedig a napenergia lehet, ha a kapacitások továbbra is ilyen dinamikusan növekednek. A napelemprojektek fenntarthatóságához és pénzügyi megtérüléséhez ugyanakkor kiemelkedően fontos a tárolókapacitások bővítése is.
A világ nagyobb kapacitásban telepített napelemeket 2023-ban, mint az azt megelőző két évben együttvéve. 2024 szintén a gyors növekedés trendjét követi: a várható gyarapodást jelenleg 593 gigawattra teszik a szakértők, de az is előfordulhat, hogy átlépjük a 600 gigawattos határt – a 2023-as 428 gigawatthoz képest.
„Ha a napenergia-kapacitások kiépítése továbbra is ebben a mértékben növekszik, akkor a napenergia az évtized végére a legnagyobb arányban felhasznált megújuló energiaforrás lesz” – jelezte lapunknak küldött elemzésében Csatári László, a Trustify Befektetési Alapkezelő igazgatósági tagja, befektetési vezérigazgató-helyettese.
A szakértő kiemelte, hogy a folyamat fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontból rendkívül fontos. A napenergia-kapacitások dinamikus növekedése nagy szerepet játszik abban is, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzései szerint az évtized végére az emberiség teljes elektromosenergia-termelésének több mint fele megújuló forrásokból fog származni.
A napenergia-kapacitások telepítésének jelentős részéért öt ország felel: Kína, az USA, India, Németország és Brazília. Beszédes adat, hogy a telepített kapacitásból 37 gigawattnyit telepítettek az Egyesült Államokban, miközben Kínában ennek a mennyiségnek a hétszeresét, 261 gigawattnyit.
A magyarországi kapacitások is dinamikus növekedést mutatnak. A hazai naperőművek összes beépített teljesítménye idén szeptember elején 7085 megawatt volt. A Nemzeti Energia- és Klímatervben, valamint a Nemzeti Energiastratégiában 2030-ra kitűzött eredeti célszámot már hat évvel korábban, ez év elején elértük
– hangsúlyozta Csatári László, megjegyezve, hogy a felülvizsgálat alatt álló terv ezért a korábbi célérték kétszeresével, 12 ezer megawatt kapacitással kalkulál 2030-ra.
A finanszírozási folyamatban a hazai magántőkealapok stratégiai szerepet tölthetnek be, különösen a fenntarthatósági szempontokat előtérbe helyező projektek esetében. Ezért Csatári László bevallása szerint a Trustify Befektetési Alapkezelő Zrt. is, amely egy magyarországi magántőkealap-kezelő társaság, a pénzügyi hozamok biztosítása mellett kiemelten fókuszál a fenntarthatósági célok elérésére.
Elárulta, hogy a cég most olyan tőkebefektetési lehetőségeket keres, amelyek középpontjában a megújuló energiaforrások termelése és felhasználása áll, illetve amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak Magyarország energiafüggetlenségének erősítéséhez.
A terveik szerint a következő 2-3 évben 300 megawatt napelemes projekt megvalósításához járulhatnak hozzá, részben banki finanszírozás igénybevételével.
A befektetési vezérigazgató-helyettes ugyanakkor kiemeli: „A fenntartható működés és a befektetések pénzügyi megtérülése szempontjából elengedhetetlen, hogy a napelemfarmok telepítése mellett a tárolókapacitások bővítésére is hangsúlyt fektessünk.”