Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mennyiért vásárolnak ingatlant a magyarok

2024. december 13., péntek 16:13

Nem meglepő módon a 40-49 éves korosztálynak van a legnagyobb vásárlóereje és a fiatalok költenek legkevesebbet otthonaikra. Ami viszont már érdekesebb, hogy csak az ingatlant vásárlók 28,2 százaléka vesz igénybe hitelt és csak 9 százalékuk igényli az állami támogatások valamelyik formáját.

Az Otthon Centrum elemzést készített az idei év első kilenc hónapjának teljes forgalmából. Soóki-Tóth Gábor, az adatsor ismertetése folyamán kiemelte, hogy országos átlagban 47,9 millió forintot fizettek egy ingatlantért Magyarországon, ám a nyugdíjaskorúak ennél 8,5 százalékkal többet, átlagosan 50,5 millió forintot költöttek vásárláskor. Ennél csak a 40-49 év közöttiek fizettek többet egy ingatlanért, átlagosan 52 millió forintot.

Az Index kérdésére az Otthon Centrum elárulta, hogy a 18-29 éves korosztályban mindössze 40,9 százalék a készpénzes vásárlók aránya, a 30-39 éves korosztályban pedig csak 38,6 százalék. Az eltérést a szakértők szerint az okozza, hogy a legfiatalabb korosztály esetében ahol tudnak, besegítenek a szülők, így valamivel kevesebben szorulnak rá a hitelfelvételre. 

Az ügyfelek mindössze 10,2 százaléka töltötte be 65. életévét, ami a piacon megjelenő korcsoportok között a legkisebb arány, ugyanakkor a fiatalok mellett ez a generáció mutatja a legnagyobb eltérést a vásárlási mintákban

– tette hozzá Soóki-Tóth Gábor.

Az Otthon Centrum közleményéből kiderül, hogy a vevők 62,8 százaléka fizetett készpénzzel, 28,2 százalékuk hitelt is igénybe vett, míg az állami támogatások valamelyik formájával 9 százalék élt az év első kilenc hónapjában. A 65 évnél idősebbek esetében a legmagasabb, 96,3 százalék a készpénzes vásárlók aránya, ami egyben azt is jelenti, hogy csak 3,7 százalékuk igényelt és kapott hitelt a vásárláshoz. Állami támogatást igénylő ebben a korcsoportban nem fordult elő.

A társasházi lakások a legkelendőbbek

Az országos mintából kiderül, hogy mindössze a magyarok 7,3 százaléka engedhet meg magának új építésű ingatlant. A vevők 39 százaléka társasházi lakás mellett döntött, míg 35,7 önálló házat vásárolt. Paneleket mindössze a magyarok 18 százaléka vett.

A legidősebb generációnál is hasonlóan alakult a választott lakások sorrendje: ebben a korcsoportban jelentősen magasabb, 48 százalék a társasházi lakást vásárlók aránya, ugyanakkor az átlagnál jóval kevesebben döntenek az önálló ház mellett, az összes vásárlás 25,9 százalékát teszik ki.

A panellakást viszont az átlagnál valamivel többen, az összes nyugdíjas 20,2 százaléka választotta. Az új építés esetükben ritka és átlag alatti, a korcsoport tagjai közül csak 5,9 százalék vág bele ilyen projektbe

– szögezte le a Soóki-Tóth Gábor.

A szakértő hozzátette, hogy a nemi arányok tekintetében minimális női többletet mértek idén. A vevők 50,7 százaléka volt hölgyvásárló, ám a legidősebb korosztályban ennél már jóval magasabb, 60,6 százalék a nők aránya.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok