Index Vakbarát Hírportál

Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég

2024. december 18., szerda 17:44

A Nissan és a Honda fúzióról tárgyalt egymással, mellyel a kínai elektromos autógyártók térnyerését próbálják kompenzálni. A két vállalat augusztusban a Mitsubishivel is megállapodást kötött, céljuk a túlélés lehet elemzők szerint, ugyanis az olcsóbb autógyártókkal, mint a BYD, nem tudnak versenyezni.

A Honda és a Nissan egy lehetséges fúzióról tárgyalt egymással, melyeknek célja, hogy az elektromos járművek gyártóival szembeni versenyben előnyt szerezzenek, különösen Kínában. Márciusban a két japán autógyártó stratégiai megállapodást kötött az elektromos járművek terén − írta meg a BBC.

A kínai termelés fellendülésével számos autómárka küzd a növekvő versennyel, amelyet az elektromos autóra való átállás okoz. Ennek ellenére a Nissan és a Honda cáfolja a Nikkei értesülését, és állításuk szerint „egyik vállalat sem jelentett be” semmit.

A tárgyalások ugyan még kezdeti szakaszban vannak, de nincs garancia arra, hogy megállapodásra jutnak. „Ha lesznek friss információk, a megfelelő időben tájékoztatni fogjuk az érdekelt feleket” − tették hozzá. A TBS japán televíziócsatorna szerint a két vállalat várhatóan a következő héten hivatalosan is megerősíti, hogy tárgyalásokat folytattak.

Amennyiben egyesülne a két autógyártó, az jelentős létszámleépítésekhez vezethet, ugyanis a Nissannak akkor fel kellene bontani a Renault-val kötött szerződését. A Hondával történt márciusi megállapodást követően augusztusban döntöttek az akkumulátorok közös gyártásáról, majd a Mitsubishivel is tárgyaltak.

Szerdán a Nissan részvényei több mint 23 százalékkal emelkedtek, de a Hondáé 3 százalékot estek, a Mitsubishié pedig mintegy 20 százalékot ugrottak. Elemzők szerint az egyesülés a túlélés záloga lehet a két vállalat számára, ugyanis Kínában egyre nagyobb piaci részesedést buknak, amely novemberben a globális elektromosjármű-eladások mintegy 70 százalékát adta.

2023-ban a két márka 7,4 millió járművet értékesített, de az olcsóbb elektromosjármű-gyártókkal nem tudtak versenyezni. A BYD negyedéves bevételei viszont megugrottak, olyannyira, hogy októberben már megelőzte a Teslát.

Rovatok