Mi történik akkor, ha a bankunk megterheli a számlánkat egy videófelvétel alapján? Nézzük meg a videófelvételt, és az alapján kiderül az igazság. Gondolhatnánk. De Magyarországon – uniós tagság ide és GDPR oda – nem így van. Egy nem hétköznapi jogi ügy, amely során az ügyfél úgy érezhette, mintha Rideg Sándor regényébe került volna.
A konkrét ügyben érintett emberünk pár éve egy szeptemberi napon egyenlegértesítő SMS-ből tudta meg, hogy bankszámlája megterhelésre került, egyenlege pedig emiatt negatív lett. Mivel nem bonyolított olyan tranzakciót, ami erre alapot adott volna, érdeklődött a bankjánál. A bank azt a tájékoztatást adta, hogy a terhelés egy fiókbeli ügyintézés eredménye, amely bár ellentmond a fiókban aláírt iratoknak, a fiókban lévő kamerák felvételei alapján követhető nyomon. Az ügyfél az esettől számított 30 napon belül ajánlott levélben vitatta az iratoknak ellentmondó terhelést és kérte, hogy betekinthessen a videófelvételbe.
A banktól érkezett levél azonban nem a felvétel másolatát vagy a betekintés lehetőségének részleteit tartalmazta, hanem felszólítást az állítólagos tartozás megfizetésére. Telefonhívásokat is rendszeresen kapott a banktól, ezek szintén csak az állítólagos tartozás megfizetésére emlékeztették az ügyfelet, miközben az ügyfél a felvétel bemutatását minden telefonhívás alkalmával kérte, illetve emlékeztette a behajtási munkatársat arra, hogy ezt a kérését írásban is megküldte.
A bank egyik levelében végül arról tájékoztatta, hogy a felvételt archiválta, annak megtekintését azonban nem biztosítja, mert arra az ügyfél szerinte nem jogosult.
Az ügyfél személyesen tett panaszt az egyik bankfiókban a felvétel be nem mutatása miatt. Erre válaszul januárban már arról tájékoztatta a bank, hogy a felvételt törölte. A törlés indokául azt hozta fel a bank, hogy „az ügyfél hibájából”, mivel az ügyfél későn kérte a felvételbe való betekintést, annak ellenére, hogy
A továbbra is érkező felszólító levelekre az ügyfél néhány hónap múlva ismételten kérte a felvételbe való betekintés. A bank körülbelül 10 hónappal az ügyfél fiókbeli ügyintézését követően arról tájékoztatta, hogy a videófelvételt – amelyet a bank eddigi válaszai alapján tárolt, majd törölt (!) – archiválta, de a betekintést nem biztosítja. Ennek indokául ekkor nem a felvétel törlését, hanem a személy- és vagyonvédelmi törvény egy rendelkezésére hivatkozott, annak ellenére, hogy az EU adatvédelmi irányelve, az EU adatvédelmi rendelete (GDPR) és az Infotörvény kifejezetten előírja az adatkezelő (bank) számára, hogy tájékoztassa az érintettet (ügyfél) a róla kezelt személyes adatokról (videófelvétel). Ennek a tájékoztatásnak nem úgy kell kinéznie, hogy pl.: a bank tájékoztatja az ügyfelét, hogy van egy 20 oldalas dossziéja az ügyfélről, hanem az iratok másolatának átadásával. Ez hang- vagy videófelvétel esetén nyilvánvalóan ezek másolatának átadásával valósulhat(ott volna) meg.
Mivel az ügyfél nem volt hajlandó visszapótolni a pénzt a számláján, hogy annak egyenlege pozitívba forduljon, a bank a több hónapnyi negatív egyenleg miatt felmondta a számlaszerződést – a bank nyilatkozatai szerint időrendi sorrendben tárolt, majd törölt, majd ismételten „előkerült”, és archivált videófelvételen alapuló –, állítólagos követelését pedig „eladta” a saját faktorcégének.
A bank faktorcége nekilátott a „tartozás” jogi érvényesítésének: fizetési meghagyásos eljárást indított. A fizetési meghagyásos eljárás lényege, hogy az eljáró közjegyző a hozzá beérkezett kérelemről írásban, postai úton tájékoztatja a kérelmezettet (a feltételezett adóst). Ha a kérelmezett ellentmondásban vitatja a kérelemben feltüntetett „tartozást”, akkor az eljárás átalakul bírósági perré, ahol a kérelmezőnek kell bizonyítania „követelése” fennállását és összegszerűségét.
Esetünkben a bank faktorcége rossz címet adott meg az ügyfél lakcímeként, így az ügyfél nem értesült a közjegyzői felhívásról, így esélye sem volt ellentmondással élni.
Amennyiben ellentmondás nem érkezik a közjegyzőhöz, akkor a „követelés” jogerőre emelkedik és végrehajtási eljárás kezdeményezhető.
Az ügyfél meglepődve olvasta a földhivatal tájékoztatását, hogy az akkor a tulajdonában állt ingatlanra való végrehajtási jog bejegyzésével a végrehajtó azt lefoglalta. Az ügyfél meglepetése abból adódott, hogy a végrehajtó eljárását bírósági pernek vagy közjegyzői eljárásnak kell megelőznie, azonban ő semmi ilyenről nem tudott. A földhivatali tájékoztatásból kiderült az eljárt végrehajtó kiléte, a nála lévő iratokból kiderült, hogy a bank faktorcége által megadott rossz lakcím miatt a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárás a tudta nélkül folyt le, a „követelés” jogerőre emelkedett és a bank faktorcége nemcsak az ügyfél ingatlanát foglaltatta le a végrehajtóval, de más ingóságát is.
Annak ellenére került a követelés jogerőre emelésre, hogy a bank faktorcégének tudomással kellett bírnia arról, hogy rossz címet adott meg, mivel a Közjegyzői Kamara az ügyfélnek küldött felhívás tértivevényének képét feltölti a Kamara rendszerébe, ahol a bank faktorcége ezt megtekintheti. Esetünkben „címzett ismeretlen” jelzéssel került visszaszolgáltatásra a közjegyzői felhívás a posta által. Az irányadó joggyakorlat szerint ilyen esetben a kérelmezőnek kell megkeresnie és „kikérnie” a „Lakcímnyilvántartó”-tól a helyes lakcímadatokat. Esetünkben a bank faktorcége ezt nem tette meg.
A bank faktorcége – tudva a rosszul megadott lakcímről – az ellentmondás hiányában jogerőre emelkedett közjegyzői felhívást felhasználva végrehajtási eljárást kezdeményezett, a végrehajtó pedig lefoglalta az ügyfél vagyontárgyait.
Az ügyfél sikeresen megtámadta az addigi eljárást, így a bank – vagyis immár a bank faktorcégének követelése független bíróság elé kerül, amelynek részrehajlástól mentes eljárásában kell bebizonyítania követelését.
Körülbelül két évvel a fiókbeli látogatás után végre elindult a peres eljárás.
A bank faktorcége az általános szerződési feltételei alapján évi 30 százalékos kamatot számított fel az állítólagos tartozásra, mivel azt hitelkártya-tartozásként tartotta nyilván, annak ellenére, hogy az ügyfél hitelt sosem vett fel a banktól, hitelkártyája sosem volt a banknál, illetve számlájához, betéti kártyájához – kifejezett kérése alapján – sosem tartozott hitelkeret. Mire az első bírósági tárgyalásra sor került, a visszautasított hozzáféréskérések és a rossz lakcím használata miatt már majdnem két és fél év eltelt, így a kamatok miatt a bank már az eredeti összeg majdnem kétszeresét követelte az ügyfélen.
A banki faktorcég állítólagos követelését növelte egy nagyjából 300 ezer forintos tétel is, ami egy, a bank által indítványozott szakvélemény elkészítésének költsége, amelyben egy szakértő azt bizonygatta, hogy az évi 30 százalékos kamat, amit a bank felszámított nem eltúlzott, annak ellenére, hogy a jegybanki alapkamat az eseménysor kezdetekor és a per megindulásakor is még csak évi 0,9 százalék volt, majd még ezt követően két éven keresztül évi 5 százalék alatt maradt. Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a Ptk. szerint a késedelmi kamat a jegybanki alapkamat mértékével egyező, illetve mindeközben a bank látra szóló betéti kamata 0,01 százalék volt, lakáshitelt 6,5 százalékos, személyi kölcsönt is 20 százalék alatti évi kamattal vehetett volna fel az ügyfél a banktól.
A perben a bank faktorcége az első beadványában hivatkozott a fantom-videófelvételre követelése alátámasztásául, majd amikor az ügyfél az ezzel kapcsolatos anomáliákat válasziratában „szóvá tette”, akkor a következő beadványukban már azt írták, hogy az törlésre került.
Mire a bíróság jogerősen elbírálta az ügyet, már hat év eltelt. Ekkorra a banki faktorcég követelése már közel az eredeti vitatott összeg háromszorosára, perköltséggel együtt majd' az ötszörösére rúgott. A bíróság elutasította a bank faktorcégének követelését, mert a bank semmilyen elfogadható bizonyítékot sem szolgáltatott az állított követelésére, vagyis nemcsak hogy a felvételt nem mutatta be, hanem nem csatolta be sem a vonatkozó szabályzatát, sem az esetről állítólag felvett jegyzőkönyvet, annak ellenére, hogy a bíróság erre végzésében kötelezte.
Az eset úgy is összefoglalható, hogy a bank (és a faktorcége) egy állítólagosan létezett videófelvétel alapján,
megterhelte az ügyfele számláját, felmondta a bankszámlaszerződést, rossz lakcímet felhasználva végrehajtást indított és az ügyfél ingatlanát, ingóságait lefoglaltatta. A már „törölni” állított videófelvételre hivatkozva próbálta a bíróságot meggyőzni a követelése fennállásáról, majd csak akkor „vallotta be” a felvétel törlését, amikor felmerült, hogy a bíróság „bekérheti” a felvételt, tehát úgy próbálta állítólagos követelését érvényesíteni, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem szolgáltatott a perben sem a követelésére. Az esettel kapcsolatban további érdekes részletek az induló YouTube-csatorna videóiban.
Dr. Kovács V. Gábor LL.M.
Infokommunikációs szakjogász
(Borítókép: Németh Emília / Index)