Index Vakbarát Hírportál

Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok

2025. január 27., hétfő 09:30

Új lehetőség a hazai kkv-k számára, a kormány több mint 4 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelését – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A tárca közleménye szerint az egy főre jutó támogatás maximális mértéke 6 hónapra összesen nagyjából 2,5 millió forint is lehet új munkavállalónként.

A minisztérium tájékoztatása szerint a kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0 programmal a számításaik szerint 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint további megőrzéséhez.

A gazdasági minisztérium szerint a program előző üteme különösen sikeres volt, annak keretében 560 kkv részesült támogatásban, ami közel 3 ezer új munkavállaló foglalkoztatását segítette elő. A támogatás elsődleges célja a hazai kkv-k versenyképességének javítása, foglalkoztatási képességük bővítése, valamint a zöld- és a digitális átálláshoz való alkalmazkodásuk elősegítése.

A támogatásra azon vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek legfeljebb húsz olyan 16–64 év közötti munkavállalóval bővítenék foglalkoztatottjaik számát, akiknek a felvételt közvetlenül megelőző 30 napban nem volt kereső tevékenysége – kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet, valamint a közfoglalkoztatást.

Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke 6 hónapra összesen Nagyjából 2,5 millió forint is lehet új munkavállalónként.

A támogatás pedig két részből áll:

A támogatást legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező vállalkozások igényelhetik. A 6 havi támogatási időszakot további 6 hónap támogatás nélküli, kötelező továbbfoglalkoztatási időszak követi, így a munkavállalók foglalkoztatása legalább egy évig biztosított.

A Nemzetgazdasági Minisztérium végezetül azt is kiemelte, hogy a támogatási kérelmek benyújtására kizárólag elektronikus úton, az OFA Nonprofit Kft. által üzemeltetett Forráskezelő Rendszeren keresztül lesz lehetőség február 14-ig. A programmal kapcsolatos részletes információk elérhetők az OFA Nonprofit Kft. weboldalán. 

Rovatok