Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről

2025. január 27., hétfő 10:48

Orbán Viktor miniszterelnök búcsúztatta Matolcsy Györgyöt a Lámfalussy-konferencián, ahol méltatta a jegybankelnök elmúlt évtizedes munkásságát. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „ez még nem a történet vége”. A beszédében részletesen kitért az euró bevezetésének kérdésére és a magyar gazdaság eredményeire is, kiemelve, hogy nagymértékben erősödött Magyarországon a középosztály.

Orbán Viktor miniszterelnök a Lámfalussy-konferencián tartott beszédében kiemelte, hogy Matolcsy György a magyar gazdasági gondolkodás meghatározó szereplője marad. Olyan nagy magyar történelmi személyekkel említette egy lapon a leköszönő jegybankelnököt, mint Széll Kálmán vagy éppen Wekerle Sándor.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy korszakos jegybankelnökről és gazdasági szakemberről van szó, akinek munkájáért köszönettel tartozunk. A kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy „ez nem a történet vége”, és hozzátette egy filmes idézettel: „Akkor van vége, ha bevégzed, ez még odébb van.”

Matolcsy György meghatározó szereplője marad a magyar gazdasági gondolkodásnak – vetítette előre a miniszterelnök. Hozzátette, hogy ma lehetett hallani utoljára Matolcsy Györgyöt Lámfalussy-konferenciát jegybankelnökként megnyitni. 

Vigyázni kell az euró túl korai bevezetésével

A miniszterelnök Lámfalussy Sándor (akit az euró atyjának szoktak nevezni) munkásságát méltatva osztotta meg gondolatait az euró bevezetéséről. Elmondta, hogy bár jogi végzettségű, nem közgazdász, mégis feltette a kérdést: hogyan lesz közös pénz közös fiskális háttér nélkül?

Az euró bevezetésével a közös fiskális politika kérdése eldőlt, az euró magával fogja hozni a tagállamok közös fiskális politikáját, nem lehet másként

– idézte fel a kormányfő, mit mondott neki Lámfalussy. Ugyanakkor rámutatott, hogy azóta is hiányzik ez a közös fiskális politika. Megosztotta Lámfalussy Sándor intelmét is az euró túl korai bevezetéséről, amivel egyetért:

„Vigyázzatok, ha a gazdaságotok nincs felkészülve a csatlakozásra, akkor az meg fog ölni benneteket!”

Orbán Viktor rávilágított, hogy nem egyértelmű az eurózóna előnye minden tagország számára. „Ha nem változtatunk, akkor a gazdag országok profitálnak a legjobban, és a kevésbé gazdagok pedig nem fognak vele nyerni” – magyarázta a miniszterelnök, megemlítve, hogy erre Christine Lagarde EKB-jegybankelnök is rámutatott.

Elmondta, hogy versenyképességi problémák is vannak az Európai Unióban. Összehasonlításként megemlítette, hogy az Egyesült Államok versenyképessége jelentősebb ütemben javult, mint az eurózónáé.

Orbán Viktor: Kapcsolódnunk kell a világgal

A kormányfő beszélt Jeffrey Sachs professzorral való kapcsolatáról is, akire felnéz, és aki szintén felszólalt a konferencián, kiemelve, hogy bár voltak nézeteltéréseik, abban egyetértettek, hogy Magyarországnak az egész világgal össze kell kapcsolódnia. Ugyanakkor kritikával illette Soros Györgyöt, akit a blokkosodás támogatójának nevezett.

Néha voltak köztük pengeváltások a professzorral, más volt dolgokról az álláspontjuk, de abban egyetértettek, hogy a magyaroknak össze kell kapcsolódni az egész világgal.

Kiemelte, hogy a nemzetek számára kulcskérdés lesz az önvédelem kérdése.

Ilyen kulcskérdés például az európai országok biztonsága és stabilitása, amit óvni kell a migráció és annak előre jelezhető következményeitől. A másik pedig a hatékony állam. Szerinte nagy verseny lesz az államszervezési modellek között is. „Európában most buknak meg az államszervezési modellek.” A kérdés most a miniszterelnök szerint, hogy milyen új államszervezési modellek jönnek létre, milyen sajátosságokkal. Látjuk majd, hogy melyik lesz ezek közül a legsikeresebb.

A középosztály megerősítése kulcskérdés

Orbán Viktor szerint a következő 15-20 év kulcskérdése az erős középosztály megléte lesz. Csak erős középosztállyal tudunk ellenálló társadalmat felépíteni – hangsúlyozta. Nagyon súlyos társadalmi megrázkódtatások várnak ránk szerinte, ezek jól láthatók, ilyen a migráció is. Akkor csináljuk jól, ha ezek nem okoznak belpolitikai instabilitást. Azok az országok lesznek stabilak, amelyek erős középosztállyal rendelkeznek, ez lesz a következő 15-20 év kulcskérdése.

Tőlünk nyugatabbra elgyengültek a középosztályok, fogyatkoznak, miközben a kelet-ázsiai világban százmilliószámra emelik be ide a társadalmi rétegeket.

Kínát hozta példának, ahol nagymértékben fordítottak a középosztály helyzetén, számos embert emeltek fel oda. 

Pozitív példaként említette, hogy 2010 óta Magyarországon egymillióval több ember dolgozik, és a háztartások pénzügyi vagyona a négyszeresére nőtt. Kiemelte azt is, hogy „10-ből 9 magyar saját tulajdonú ingatlanban lakik”, és a mikrovállalkozások egy évtized alatt megduplázták jövedelmüket.

A miniszterelnök szerint ezek az eredmények különösen figyelemreméltóak annak fényében, hogy Magyarország 45 év kommunizmussal a háta mögött érte el az Európai Unióban a 13. helyet. Ezzel szemben Nyugaton a középosztály gyengülését figyelte meg.

(Borítókép: Orbán Viktor 2025. január 27-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok