Index Vakbarát Hírportál

Vegyi anyag került az üdítőkbe, visszahívja egyes termékeit a Coca-Cola Európában

2025. január 28., kedd 07:02

A Coca-Cola visszahívta italait Európa egyes országaiban, mert azok „nagyobb mennyiségben” tartalmaznak egy klorát nevű vegyi anyagot.

A cég közleménye szerint a visszahívás Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát érinti. Hozzátették, hogy a Nagy-Britanniába szállított üdítőket már el is adták. A Coca-Cola nemzetközi palackozási és forgalmazási tevékenységének belgiumi részlege szerint az érintett termékek között a Coke, a Fanta, a Sprite márkák szerepelnek – írja a BBC.

Klorát akkor keletkezhet, amikor klóralapú fertőtlenítőszereket használnak a vízkezelésben és az élelmiszer-feldolgozásban.

Független szakértői elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztókat érintő bármilyen kapcsolódó kockázat nagyon alacsony

– nyilatkozta a portálnak egy szóvivő.

A Coca-Cola közölte, hogy nem érkezett fogyasztói panasz Nagy-Britanniában, és hogy „értesítette a hatóságokat az ügyben, és továbbra is együttműködik velük”.

A vállalat hozzátette, hogy a probléma az Appletiser, a Coca-Cola Original Taste, a Coca-Cola Zero Sugar, a Diet Coke és a Sprite Zero „nagyon kis számú dobozát” érintette, amelyek gyártási kódja 328 GE és 338 GE között van, a számok pedig a Coca-Cola szerint a doboz alján találhatók.

A brit Élelmiszer Szabványügyi Ügynökség vizsgálatot indított, mivel a nagy mennyiségű klorátnak való kitettség egészségügyi problémákat okozhat, beleértve a pajzsmirigyproblémákat, különösen a gyermekek és csecsemők körében.

Caron Grazette, a brit népegészségügyi szolgálat és a magánélelmezéssel foglalkozó táplálkozási szakértő szerint fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy akarunk-e olyan vegyi anyagokat fogyasztani, amelyeket tűzijátékgyártáshoz, vagy fertőtlenítőszerek előállításához használnak, bármilyen kicsi is a mennyiség. Nagy mennyiségben fogyasztva a klorát okozhat hányást, hányingert, hasmenést és korlátozza a vér oxigénfelvelő képességét – tette hozzá Grazette.

Rovatok