György László kormánybiztos részletesen elemezte Donald Trump amerikai elnök davosi bejelentésének várható gazdasági hatásait. A politikus szerint az amerikai elnök energiapolitikai tervei globális láncreakciót indíthatnak el, ami végül a magyar gazdaságnak is kedvezhet, és az orosz–ukrán békekötést is előbbre hozhatja. Trump ugyanis belengette, hogy az olajár leszorításával kivéreztetné az orosz gazdaságot, amely jelentős részben a fekete nyersanyag eladására támaszkodik.
Donald Trump január 23-i davosi videóüzenetében ígéretet tett az amerikai olaj- és gázkitermelés fokozására – idézte fel György László a TikTokon megosztott videójában.
Az amerikai elnök egyben utasította az olajtermelő országokat és Szaúd Arábiát, hogy csökkentsék az olaj világpiaci árát
– emelte ki a kormánybiztos, hogy az amerikai elnök nem csupán hazai szinten tervez lépéseket. Mint elmondta, Trump szerint az amerikai nagy inflációcsökkentő törvény (IRA) vagy a gazdaságzöldítési törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „Sokáig rekordmagas maradt az amerikai infláció, és lassan mérséklődnek az árak.”
A kormánybiztos részletesen kifejtette az energiaárak és az infláció közötti összefüggést. Mint írta:
Ha az energia ára csökken, akkor az infláció mérséklődik, és egyes termékeknek az ára csökkenni is tud.
Ez a folyamat pedig további pozitív gazdasági hatásokat indíthat el. György László rámutatott, hogy az infláció csökkenése lehetővé teszi a jegybankok számára az alapkamat csökkentését, ami pedig a beruházások finanszírozását könnyíti meg.
A politikus szerint azonban az európai gazdasági növekedés beindulásához egy további tényező is elengedhetetlen.
Egy dologra van még szükség ahhoz, hogy Európában meginduljon a gazdasági növekedés: békére
– fogalmazott György László, megjegyezve, hogy a magyar kormány ezért is szorgalmazta kezdetektől fogva a békét, és egyre több ország csatlakozik hozzánk. Trump stratégiáját elemezve kifejtette, hogy az amerikai elnök szerint az olajár leszorításával lehetséges Oroszország gazdasági kivéreztetése, ami közelebb hozhatja az orosz–ukrán békekötést.
Korábban Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a háború gyors leállításának egyik módja, ha az OPEC+ (ennek tagja Oroszország is) nem keres annyi pénzt.
Az elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja, Keith Kellogg pénteken azt mondta, hogy ha az OPEC+ által érvényesített olajárak hordóként 45 dollárra csökkennének, az ráveheti Oroszországot a háború befejezésére.
Oroszország több milliárd dollárnyi pénzhez jut az olajeladásokból
– mondta Keith Kellogg a Fox Newsnak adott interjújában. „Mi van, ha ezt 45 dollárra csökkentjük hordónként, ami alapvetően a nullszaldópontot jelenti?”
Az Egyesült Államok és szövetségesei korábban 60 dolláros hordónkénti árplafont szabtak meg az orosz olajra. Moszkva azonban képes volt fenntartani az eladásokból származó folyamatos bevételeket, mivel olyan vásárlókra támaszkodott, mint Kína és India, akik kihasználják az oroszok kedvezményes árait – emlékeztetett elemzésében az ABC News.
A kormánybiztos részletesen bemutatta a béke gazdaságélénkítő hatásait is. Mint elmondta, a konfliktus lezárása után „az emberek fellélegeznek, mernek hosszabb távon tervezni”, és olyan termékeket is megvennének, amelyeket az elmúlt három évben elhalasztottak. Így összességében Magyarország is nyertese lehetne a hamarabb érkező békének.
György László szerint ez a fogyasztásnövekedés a vállalkozások beruházási kedvét is fellendítheti. „Ha az emberek fogyasztanak, a vállalkozások beruháznak, akkor a gazdaság nő” – összegezte a várható pozitív gazdasági hatásokat.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is követi, keddi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.
(Borítókép: Donald Trump 2024. január 11-én, New Yorkban. Fotó: Spencer Platt / Getty Images)