Index Vakbarát Hírportál

Folytatta egyeztetéseit az iparkamara a kormányzattal

2025. január 28., kedd 18:37

A kamara hatékonyabban támogatná a vállalkozói tevékenységet és segítik az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeket. Vállalta a folyamatos visszajelzést a reálgazdaság állapotáról.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új vezetősége továbbra is folytatja a tavaly megkezdett egyeztetéseket a kormányzattal – a vállalkozói tevékenység minél hatékonyabb támogatásáról tárgyaltak – adta hírül az MTI.

A tájékoztatás szerint megerősítették a belügyminisztériumi egyeztetésen, hogy igyekeznek a középfoglalkoztatásban és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában rejlő tartalékokat a kis- és középvállalkozások javára fordítani – különösen a leszakadó kistérségekben. Továbbá segítik az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek szakmaválasztását és szakmatanulását.

Nagy Elek, az MKIK elnöke kiemelte – az építésügyi és közlekedési tárcával folytatott egyeztetéssel kapcsolatban – , hogy a magyar kamarai rendszer a teljes magyar gazdaság érdekeit képviseli és a nemzeti érdekek védelmét a hazai vállalkozások helyzetbe hozásával, versenyképességük növelésével tartja megvalósíthatónak. 

A kamara vállalta – a közigazgatásért és területfejlesztésért felelős tárcánál tartott megbeszélésen, – hogy közvetlen és folyamatos visszajelzést biztosít a reálgazdaság állapotáról. 

Rovatok