Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor: 175 járásból csak 12 van országos átlag felett fejlettség tekintetében

2025. január 28., kedd 11:11

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor Ózdon, egy konferencián tartott beszédet, amelyben többek között azt is elárulta, hogy a KSH-val való közös munkájuk megmutatta, hogy a vármegyeszékhelyeket magába foglaló járások közül összesen 4 olyan járás van, amely gazdasági erő alapján számolt fejlettségben az országos átlag felett teljesít.

Az ózdi területfejlesztési konferencián mondott beszédet a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor.

A Versenyképes Járások Program elindításának küszöbén állunk

– jelentette ki a miniszter, aki szerint ebből fakadóan „több mint időszerű” átbeszélni, hogy miért van szükség a programra.

Navracsics Tibor kifejtette, hogy korábban Magyarországon csak településalapú fejlesztéspolitika volt, azonban ez nem elég.

Részben azért, mert keveset tudunk az országról, keveset tudunk a területi vetületről, ami döntő mértékben meghatározhatja a fejlesztések jövőbeli irányait

– fogalmazott Navracsics Tibor.

A miniszter elmondta, hogy hivatalos gazdasági fejlesztési statisztikáik vármegyei szinten vannak, de a KSH-val közösen megkezdték a munkát, hogy eljussanak a járási szintre, illetve települési szintre is, hogy megtalálják azokat a komponenseket, amelyek lehetővé teszik a járási és települési gazdasági erők kiszámítását.

Egyelőre még csak becslésekig jutottunk, de már ezek a becslések is nagyon tanulságosak

– magyarázta a miniszter.

Navracsics Tibor úgy látja, hogy a becsléseikből kiderült, hogy ha a budapesti kerületeket is a járások közé számítják, akkor a járások gazdasági erő alapján számított fejlettsége mindössze 34 esetben haladja meg az országos átlagot, azaz összesen 34 olyan magyar járás van, amely országos átlag felett van a gazdasági erőt nézve.

A 34 átlagos gazdasági erőt meghaladó járás közül 22 fővárosi kerület és csak 12 járás képviseli a Budapesten kívüli Magyarországot. 163 járás az átlagos gazdasági erő alatt helyezkedik el, amelyből 55 járás fejlettsége az országos átlag felét sem éri el

– árulta el a miniszter.

Navracsics részletezte, hogy a vármegyeszékhelyeket magába foglaló járások közül összesen 4 olyan járás van, amely az országos átlag felett teljesít: a Győri, a Székesfehérvári, a Tatabányai és a Veszprémi járás. Az összes többi az országos átlag alatt teljesít.

A Salgótarjáni járás mutatója az országos átlag felét sem éri el

– emelte ki a miniszter, aki szerint ez megmutatja, hogy milyen nagy területi különbségek feszítik az országot.

A miniszter szerint ezeket a mutatókat csak úgy tudják javítani, ha a területi fejlesztési politika mellett és nem azt leváltva, hanem azt kiegészítve a területi együttműködés programját is megindítják.

Rovatok