Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-bejegyzésében számol be arról, hogy Magyarország azon európai államok egyike, akik vezető szerepet töltenek be az akkumulátorgyártás terén. Kiemelt három pontot, amelyekre még megoldást kell találni.
„Hazánk az akkumulátoripar globális élvonalába tartozik” – írja Facebook-bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Elmondása alapján, ahhoz, hogy az autózás térnyerését meggyorsítsuk és a használt e-autók piacképességét megnöveljük három kulcsfontosságú kihívásra kell megoldást találni:
Megemlíti, hogy míg számos ország – az Egyesült Államok vagy Kína – jelentős beruházásokkal erősíti akkumulátorgyártását, addig Európa még mindig importra szorul. Magyarország azonban időben lépett, mivel vezető szerepet tölt be Európában az akkumulátortechnológiák gyártásában.
Az Európai Bizottság adatai szerint a kapacitások 40-42 GWh-t ér el. A GDP-arányos akkumulátorexport meghaladja az 5 százalékot, uniós szinten pedig az akkumulátorgyártási kapacitás 17-18 százalékát, a termelési érték 26 százalékát adja Magyarország – tette hozzá.
Bejegyzését azzal zárta, hogy önellátásra kell törekednie az Európai Uniónak is a zöld technológiákban, hisz az elektromos közlekedés elképzelhetetlen stabil és korszerű akkumulátorgyártás nélkül.