A hevített dohánytermékek (HTP) cigarettázásról való leszokásra vonatkozó hatását vizsgálták dél-koreai kutatók. A tanulmány kimutatta, hogy a HTP-k elsősorban a hagyományos cigarettahasználókat vonzzák, nem pedig az új dohányosokat.
A dohányzás visszaszorítása világszerte fontos közegészségügyi kihívás, és – ahogy arról az Index több alkalommal is beszámolt – egyre több alternatív módszer jelenik meg a hagyományos cigarettáról való leszokás támogatására. A Szöuli Egyetem kutatói által végzett átfogó felmérés mintegy 4514 felnőtt adatait elemezte, és arra a következtetésre jutott, hogy
a HTP-k elsősorban a Hagyományos cigarettát használókat vonzzák, nem pedig új felhasználókat.
A Koreai Üzleti és Kereskedelmi Közgazdasági Intézet által közzétett tanulmány szerint a hevített dohánytermékek használóinak 99,4 százaléka korábban hagyományos cigarettát szívott vagy mindkét terméket használta, és csupán 0,6 százalékuk számított új dohányosnak.
A kutatás egyúttal rávilágított a dohányipar gyors átalakulására Dél-Koreában. A hevített dohánytermékek eladásai robbanásszerű növekedést mutatnak azok 2017-es bevezetése óta. Míg a HTP-k az első évben csupán a teljes dohánytermékpiac 2,2 százalékát tették ki, addig 2021 közepére ez az arány elérte a 12 százalékot.
A kutatás egyéb érdekes demográfiai trendeket is feltárt. A HTP-ket előszeretettel használják nők, magasan iskolázott személyek, szülők, irodai dolgozók és olyanok, akiknek fontos az egészségük. A tanulmány szerint a 20–39 éves nők könnyebben választják ezt az alternatívát jövedelmüktől függetlenül, míg a 40 feletti férfiak nagyobb valószínűséggel váltanak, ha magasabb jövedelemmel rendelkeznek.
A koreai tapasztalatok fontos tanulságokat hordozhatnak a dohányzás elleni harcban világszerte, köztük az Egyesült Államokban is. A kutatók szerint
lényeges, hogy a döntéshozók megértsék a HTP-k gyors elterjedésének okait, hogy hatékony szabályozási stratégiákat dolgozhassanak ki, beleértve az adózást és a piac szabályozását is.
Miközben a hevített dohánytermékek egyre népszerűbbek világszerte, a koreai kutatás eredményei további kutatásokat és vitákat generálhatnak arról, milyen szerepet tölthetnek be a hagyományos dohányzás visszaszorításában és az egészségügyi kockázatok csökkentésében.
A hagyományos dohányzás során a dohány égése számos káros anyagot szabadít fel, amely hozzájárul a dohányzással összefüggésbe hozható megbetegedésekhez. A kutatás hangsúlyozza, hogy a hevített dohánytermékek a dohányt nem égetik el, hanem csak felmelegítik, ezzel csökkentve a káros anyagok kibocsátását.
Egy cigaretta hetvenezer kémiai vegyületet tartalmaz, ezek közül mintegy hetven rákkeltő, emellett számos vegyület okoz légúti, illetve szív- és érrendszeri megbetegedést. Egy ártalomcsökkentett terméket használónak jóval kevesebb kémiai elemmel kell szembenéznie.
Ahogy arról korábban beszámoltunk: a szabályozás körüli anomáliák gátolják, hogy a füst nélküli termékek elterjedésével egy tudatosabb társadalom alakuljon ki. További nehezítő körülmény, amely jól szemlélteti a szakértők és a döntéshozók közötti távolságot, a nikotin körüli nézetkülönbség.
Ha élesebben szeretnénk fogalmazni: a nikotin körüli egészségügyi károkozásra is alkalmas, téves orvosi és hatósági megállapítás.
(Borítókép: Christopher Furlong / Getty Images)