Index Vakbarát Hírportál

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

2025. március 5., szerda 16:36

A 2025–2035-ös pénzügyi kilátások alapján a Richter úgy látja, hogy a 200 millió euró éves alaposztalék a cariprazine-szabadalmak lejáratát követően is fenntartható – többek között így ismertette szerdán Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a vállalat új stratégiáját. A Richter 2035 című dokumentum alátámasztja a vállalat első számú vezetőjének korábbi kijelentéseit: növekedés, de nem mindenáron. A földrajzi racionalizáláson túl, illetve a jövedelmezőségi célok fenntartása mellett még nagyobb hangsúlyt kap a kutatás-fejlesztés.

A Richter Gedeon Nyrt. szerdán közzétette új, hosszú távú stratégiáját. A dokumentum azokat a feladatokat és célokat határozza meg, melyek a cariprazine-szabadalomnak az évtized vége felé bekövetkező lejárata mellett is elősegítik a Richter sikeres működését.

A Richter 2035 című dokumentum bemutatja a betegek, az alkalmazottak, a közösségek, valamint a részvényesek számára, hogy a vállalat miként készül a következő évtizedekre.

Ezt korábban Orbán Gábor, a vállalat első embere már belengette Indexnek adott interjújában: „2024 a külső megerősítésről szólt nálunk, láttuk tavaly, hogy a Richter többre képes, mint korábban, és ezt mások is kezdik látni. 2025-ben többet tudunk majd mondani arról, hogy hogyan képzeljük el a 2030 utáni időszakot” – emelte ki.

Mutatjuk a két pillért

A stratégiai dokumentum szerint a Richter tovább kívánja építeni az elmúlt években kialakított belső képességeit. Ez lehetővé tenné a vállalat számára, hogy jelentősen növelje méretét, miközben csökkenti környezeti lábnyomát, annak érdekében, hogy világszerte tovább javítsa az életminőséget. A 2035-ös stratégia két stratégiai pillér köré épül.

  1. Néhány jól körülhatárolt tudományos területen globális véleményvezér és innovátor szeretne lenni a vállalat.
  2. Emellett azon dolgoznak a jövőben, hogy gyógyszerek és kezelések világszerte egyre szélesebb körben váljanak hozzáférhetővé a betegek számára (megfizethető, magas minőségű gyógyszerek).

A dokumentum szerint a neuropszichiátriában a következő „blockbuster molekula” felfedezése és kifejlesztése érdekében folyik kutatás, míg a női egészség területén tovább kívánják építeni innovatív kezeléseik portfólióját, mind a meglévő, mind az új terápiás szegmensekben. A vállalat szerint a biotechnológia és generikus platformok erős alapot képeznek majd, jelentős szinergikus lehetőséggel, versenyképes, illetve növekvő „megfizethető” pillér kiépítésével, jól körülhatárolt terápiás területek mentén.

Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója szerdán az új stratégiájukkal kapcsolatban kifejtette, hogy tavaly a vállalat felső vezetői kifejezetten ennek a megalkotására fókuszáltak. Első számú céljuk lett, hogy összekapcsolják a piaci trendeket a vállalat lehetőségeivel. A vállalat számos átalakuláson esett át az elmúlt hat évben, három területre fókuszálva: gyártás, kutatás-fejlesztés (K+F), valamint kereskedelem. A vállalat első embere a hatékonyságnövelést hangsúlyozta mint legfontosabb szempont. Ennek megfelelően tavaly megduplázták árbevételüket, és párhuzamosan ezzel csökkent a dolgozók létszáma.

A vállalat jövedelmezősége és termelékenysége egyértelműen javult.

„A stratégiaalkotásban a vállalat képességeit összehangoltuk a lehetőségeinkkel” – összegezte a vezető. A cél egyértelmű: „az életminőség javítása, elsősorban a nők és pszichiátriai betegek között”. Egyértelműen azokra a területekre fókuszálnak, melyeknél adottak a képességek:

Szeretnénk azt csinálni, amihez igazán értünk.

Orbán Gábor azt is kiemelte, „nem mindegy, milyen szerkezetben növekszünk.” Így szerinte ha a nem jogdíjbevételi üzletágak a kétszeresére nőnek 10 év alatt, akkor a cégnek igazodnia kell ehhez a trendhez. Ugyanakkor a vállalat „nem mindenáron szeretne növekedni.” És „nemcsak pénzügyi, hanem pozitív társadalmi hatást ki szeretnénk fejteni” – összegezte a Richter vezérigazgatója.

A globális a fókusz

A nőgyógyászati (WHC) területet 2035-re szeretnék felfejleszteni a legnagyobb bevétel- és nyereségtermelővé. A Richter a jelenlegi portfólióban rejlő potenciál maximalizálásával és innovatív termékek bevezetésével 2035-ig WHC-bevételeinek és K+F-beruházásainak megduplázását, valamint jövedelmezőségének jelentős javítását tervezi.

A Richter a nőgyógyászat területén élenjáróként elkötelezett a lefedetlen terápiás igényeket célzó megoldások mellett, piacvezető alternatívák kifejlesztésével és forgalmazásával a már megalapozott terápiás szegmensekben (fogamzásgátlás, termékenység, endometriózis és menopauza), valamint új terápiák bevezetésével a húgyúti, PCOS és női onkológia területén. A teljes mértékben integrált értékláncra, a nemrégiben megalapított saját kutatásra és a külső innovációk befogadására alkalmas képességére alapozva tovább bővítik a földrajzi fókuszt azáltal, hogy növeljék a vállalat jelenlétét az Egyesült Államokban, és tovább erősítsék pozícióját Nyugat-Európában.

A dokumentumban kifejtették, hogy a neuropszichiátria (CNS) területén a következő blockbuster molekula bevezetése a legfontosabb cél. A Richter a cariprazine értékének maximalizálására fog összpontosítani a szabadalmi védettség fennállása alatt, ugyanakkor biztosítja, hogy a CNS a 2030-as és 40-es években is értékteremtő üzletág maradjon.

2035-re ezzel kapcsolatban így fogalmaztak: „A meglévő lefedetlen szükségletek, a mentális zavarok jelentős társadalmi költségei, a kezelések iránti egyre növekvő kereslet (beleértve a betegséggel kapcsolatos növekvő tudatosságot) és az ígéretes innovációk továbbra is vonzóvá teszik az eredeti neuropszichiátriai kutatásokat. A Richter páratlan kutatási- és preklinikai képességeit, az AbbVie-vel való együttműködését, valamint a jól kialakított helyi ökoszisztémáját kiaknázva arra törekszik, hogy erőteljes projektportfóliót építsen, és egy új, blockbuster potenciállal rendelkező molekulát fejlesszen ki.”

Emellett a Richter arra számít, 2035-re megduplázza General Medicines (GenMed) bevételeit, és jóval korábban eléri a 20 százalék feletti tisztított EBIT-árrést, miközben jelentősen, 15 százalék fölé növeli portfóliójának frissességi indexét (az elmúlt 5 évben újonnan bevezetett termékek arányát), míg árbevétel-arányos K+F ráfordításait 7 százalékra növeli.

Az érintett terápiás területeken (szív- és érrendszeri, tradicionális CNS, vérképzőszervi terápiák és cukorbetegség/elhízás) a nagyszabású és nagy értékű LoE-k (szabadalomlejáratok) rövid és középtávon egyaránt vonzó növekedési kilátásokat teremtenek (6 százalékos generikus piaci CAGR 2025–35 között Európában, a fennálló árerózió ellenére). A kulcsfontosságú régiók működési kiválósága, valamint a kis és nagy molekulás képességek közötti szinergiák ötvözése lehetővé teszi a Richter számára, hogy kiterjessze földrajzi lefedettségét Nyugat-Európára, és integrált terápiás megoldásokat kínáljon a betegek és az egészségügyi szolgáltatók számára.

GenMed üzletág célja, a gyorsaság és a méret kihasználásával bővíteni a betegek hozzáférését.

Végezetül a biotechnológiában (Biotech) a leggyorsabban növekvő szegmens bővülése és nyereségessé válása került fókuszba. A bioszimiláris készítmények a leggyorsabban növekvő gyógyszeripari alszegmens – a biologikumok szabadalomlejárata által vezérelve. A számos várható termékbevezetés és a bővített CDMO- (bérgyártási és fejlesztési) kapacitás a biotechnológiát teszi a Richter leggyorsabban növekvő üzletágává, 2035-ig erős két számjegyű növekedéssel.

A kulcsfontosságú terápiás területek fókusza magában foglalja az immunológia és az izom- és csontrendszer terápiás területek ígéretes piacait. A Richter célja, hogy 2027-re elérje a nyereséges működést az üzletág, és további (saját fejlesztésű és licencelt) bevezetésekkel folyamatosan növekedjen, hogy végül erős, megbízható bioszimiláris szereplővé váljon. A CDMO-üzletág továbbra is kulcsfontosságú tényező marad a nyereséghez való hozzájárulás vonatkozásában, mivel a vállalat továbbra is gyártási szolgáltatásokat nyújt a biologikumok teljes spektrumán, mind fejlesztési mind gyártási oldalon.

A 200 millió euró éves alaposztalék fenntartható

Orbán Gábor végezetül azt is kiemelte, hogy a Richter várakozásai szerint a nem CNS-ből származó bevételei 2035-re átlagosan évi 7-8 százalékos növekedési ütemben, mintegy 3,2-3,5 milliárd euróra emelkednek. A neuropszichiátriai (CNS) pipeline-ból származó jogdíjbevételek és/vagy a külső innováció/M&A-tevékenység további növekedési lehetőséget jelentenek. A Richter jelentős erőfeszítéseket tesz és számos eszközt megmozgat annak érdekében, hogy

a „nem CNS” tisztított EBIT-árrést 2030–2031-re a megcélzott 20 százalék feletti szintre hozza (10 százalékról), és 2035-ig tovább javítsa. Itt elsősorban racionalizálsra kell fókuszálni a tengerentúlon.

A stratégiai dokumentum szerint a jövedelemkülönbség megszüntetése és a biotechnológia bővítése, a WHC és a GenMed portfólióépítése, a kereskedelmi hatékonyság javítása, valamint a folyamatos operatív kiválósági és hatékonyságjavító projektek, amelyeket megújított irányítási és tehetséggondozási keretrendszer támogat, mind hozzájárulnak a nyereségesség jelentős növeléséhez a következő 5–10 évben.

A 2025–2035-ös pénzügyi kilátások alapján a Richter úgy látja, a 200 millió euró éves alaposztalék a cariprazine-szabadalmak lejáratát követően (2 év alatt 800-900 millió dollár esik ki) is fenntartható, és a stratégiában bemutatott időszak első felében az osztalékok jelentős növekedést mutathatnak.

Az Index kérdésére Orbán Gábor kifejtette, a politikusok akkor tudnak segíteni, „ha minket helyzetbe hoznak”, és így a tudományos műhelyeket a Richter fősodrába hozzák. Szerinte az ellátási láncok rövidítésében még nem látható valódi cselekvés: „helyben kell tudni előállítani és beszerezni”, még akkor is, ha többe kerül. Orbán Gábor szerint a kifektetési stratégia segítése, a külföldi tőke jövedelemaránya elenyésző Magyarországon. A Richteren kívül az OTP-nél lehet ezt még észrevenni. „Ebben minden konstruktív lépés jó.” Nem mindegy az akvizíciós tervekben, hogy mennyire számíthatnak a kormányra. Illetve a magyar adópolitikával kapcsolatban arra az összefüggésre hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában az exportot nem adóztatják, szemben Magyarországgal, ahol a korábbi években más volt a tapasztalat.

Kifejtette: az árakban az elmúlt 1,5–2 évben pozitív tendenciák voltak láthatóak, a hatósági árakra kényszerítés enyhült. A portfólió megújítási üteme befolyásolja az árakat, ahogy a volumen is. Bár az árak 93 százalékát globálisan kell érteni, a vényköteles termékek annyira fixek, hogy nem tudják ezen keresztül értékesíteni a K+F-kiadásokat bizonyos szegmensekben. Európában nem térül meg az innováció, ezért gondolkodik a legtöbb gyógyszercég Amerikában.

(Borítókép: A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár kémiai kutatólaboratóriumi épülete 2021. február 27-én. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok