A fapados légitársaság újabb bejelentést tett a papírmentes beszállókártyára való átállásról, mely szerint csak a téli menetrend kezdetén vezetik be. A papíralapú repülőjegyek megszüntetésétől a papírhulladék csökkentését és a becsekkolási díjak eltörlését várja a Ryanair. Emellett a poggyászokra vonatkozó szabályok nem változtak, de békekötés esetén már Ukrajnába is repülhetnek az utasok.
A Ryanair elhalasztja a papírmentes beszállókártyára való átállást november 3-ra, a téli menetrend kezdetére. Korábban beszámoltunk már a fapados légitársaság döntéséről, mellyel megszüntetik a papíralapú repülőjegyeket.
Papírmentességre áll át a légi cég, ezért a telefonra letöltött digitális kártyát preferálják. Ez Michael O’Leary vezérigazgató szerint gördülékenyebb, hatékonyabb utazási élményt tehet lehetővé. Indoklásuk szerint az utasok 80 százaléka már amúgy is a digitális verziót használja. Ezért a becsekkolási díjakat is megszünteti a Ryanair, mivel elég lesz az alkalmazásban becsekkolni a digitális beszállókártya generálásához. A cég számításai alapján több mint 300 tonna papírhulladékot spórolhatnak meg az átállásnak köszönhetően.
A kézipoggyászokra vonatkozó szabályok ugyanakkor nem módosulnak, továbbra is az alapár tartalmazza a megszokott, 40×20×25 centiméteres poggyászokat. Beszállás előtt pedig legalább 40 perccel kell megjelenni a beszállókapunál, ellenkező esetben 120 eurós pluszköltséggel számolhatnak az utasok.
Emellett a vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy 2024-hez képest 4-6 százalékkal emelkedhetnek a Ryanair jegyárai. Michael O’Leary a Boeing helyzetéről is beszélt, amelyről úgy hiszi, hogy a repülőgépgyártó vállalat 2026 nyarára utolérheti magát a szállítások terén.
Ezek mellett a cég vezetője közölte, hogy a Ryanair hat héten belül újraindítaná ukrajnai járatait, amennyiben tűzszüneti megállapodás születne. Továbbá nyártól 24 új járattal bővítené a lengyel piacot.